Magazinjaim pakolászása közben rátaláltam néhány paper-craft magazinra, amit nagy valószínűséggel, én nem fogok használni. Kidobni sajnálom, ezért felajánlom, hogy aki szeretné megkapni, jelentkezzen érte. Szóljon itt, hogy szeretné, és küldjön egy e-mailt a címemre.
Nem friss példányok, de jó állapotban vannak, és aki szeret papírokkal is foglalkozni, sok ötletet találhat benne.
Ezt a képeslapot egyik este készítettem, s közben fotóztam, hogy hogyan is alakul a minta.
Még a birminghami utam során szereztem be ebből a sorozatból kettőt. Igaz, többször megfogadtam már, hogy fémszálas fonallal többet soha… , de mégis elcsábultam.
Ami érdekessége még ennek a készletnek, hogy a fémszálak csillogása mellett az alapanyagba is szőttek valami csillogót, így aztán tényleg csilli-villi lett végeredmény. ( Szerencsére a szarvasban a nagy felületű szarvas feje azért pamut fonallal van hímezve. )
Nagyon szeretem ezekben a komplett készletekben, hogy tényleg nem kell már mással foglalkozni, mint varrással, hiszen benne volt a képeslap kartonja és még a bojt is.
Néhányan próbáltátok kitalálni, mi is lehet a következő meglepetésem. Az előző heti blogbejegyzésemre érkeztek ugyan jobbnál jobb tippek, de egyik sem talált telibe.
Már akkor is jeleztem, és korábban is célozgattam arra, hogy a Szalaghímzés.hu lap után tartogatok még egy meglepetést erre az évre. Nos, az év vége közeledik, és pár napja Heritage játék sorsolásakor pedig azt ígértem, hogy ezen a hétfőn jelentkezem az újabb meglepetéssel.
Tényleg úgy gondolom, hogy meg fogsz lepődni!
Bár az ígért hétfőből hétfő este lett végül, és a meglepetés még korán sincs teljesen készen, mégis elkészült annyira, hogy át tudjam nyújtani azt Nektek.
Az előző bejegyzésben láthattad, miként is alakult a második virágom sorsa, milyen virág kerekedett belőle. Jöjjön hát a szavazás összefoglalása néhány számban:
Összesen 69 szavazat érkezett 11 különböző virágra.
44-en tippeltettek helyesen íriszre (a Ti nevetek kerül a kalapba)
9 tipp érkezett rózsára,
4 liliomra,
4 nárciszra,
2 orchideára,
1 amarilliszre,
1 búzavirágra,
1 dáliára,
1 pünkösdi rózsára,
1 szegfűre és
1 tulipánra.
A helyesen tippelők nevei közül Panna választott hármat:
A meglepetéseket Karácsonyig mindhárom nyertes megkapja, azért igyekszem, hogy ne kelljen addig várniuk. Nem venném a szívemre, ha valamelyikük oldalát a kíváncsiság kifúrná.
Biztosan sokan várjátok már, hogy megmutassam, milyen is lett a második virágom. Remélem a végeredmény azoknak sem okoz csalódást, akik esetleg nem erre a virágra tippeltek a játék során.
Ezt a tömött varrást egyenlőre kicsit félre is fogom tenni, valami lazábbat fogok készíteni mielőtt belevágnék a harmadik virágba.
Mivel nem lett volna szerencsés megmutatnom, hogy a következő fázis-fotó milyen is volt, ezért most ide nem egy teljes képet teszek először, hanem egy majdnem kész állapotot mutató fotót. ezt a virágot most így varrtam, hogy a virág a végére maradt.
Még elég jól emlékszem arra, hogy annak idején Karácsony közeledtével az osztályban, vagy a közösségben amihez épp tartoztam, beledobtuk egy kalapba a nevünket és mindenki kihúzott egy másik nevet. Aztán jött a fejtörés, puhatolózás, megfigyelés, ki minek is örülne igazán.
Nos, idén én is beneveztem egy hasonlóra, csak itt sem kalap, sem pedig tényleges húzás nem volt, mindössze a játék meghirdetője, Ahama tette meg a párosítást a jelentkezők között.
Bevallom, nem ismerem, akit húztam, de remélem, tudok valami olyasmit alkotni, amit ő is szívesen vesz. Már van is néhány ötletem, de csak akkor fogom elárulni, amikor már elküldöm postán, a megajándékozott nevét pedig akkor, ha már megkapja a meglepetést.