15th november 2008, 10:00 du.
A szalaghímzős meglepetésem és a Heritage virágos játék után megint készülök egy sokkal nagyobb előkészületeket igénylő meglepetéssel. De mivel ez meglepetés, egy kicsit még titkolózom vele kapcsolatban.
Annyit elárulok, hogy első sorban keresztszemessel lesz kapcsolatos, és azt is, hogy nagyon meg fogtok lepődni.
A lepel a meglepetésről számításaim szerint valamikor a jövő hét végén, vagy november utolsó hetének elején hullik majd le.
A fentiek alapján azonban kíváncsi lennék, mik azok a dolgok, amikre Te most gondolsz. Kérlek, írd le a legvadabb ötletedet is, még az is lehet, hogy pont azzal találsz telibe.
M.I.Eszter

.
11th november 2008, 02:31 du.
Az előző “Heritage virágos” bejegyzésben arra kértelek benneteket, hogy tippeljétek meg, vajon melyik virág is lesz a következő.
Született is néhány tipp. Nem mondom, hogy nincs közöttük a jó megoldás.
Még egy kis segítséget adok. Egyenlőre eddig jutottam. Kíváncsi vagyok ebből kinek sikerül kitalálnia, melyik virág következik. Ezzel a virággal most kicsit lassabban haladok, mert hol a szalagok, hol pedig a foltok felé terelődik el kicsit a figyelmem. De azért halad ez is. Már körvonalazódik a virág.
A háttér részt nem egyszerű varrni, mert a színek nagyon hasonlóak, és bár úgy tűnik, szinte egy szín az egész, azért ez mégsem így van. Azt hiszem a képen eddig öt szín látszik. De szeretem a kihívásokat, hamarosan újabb képet is mutatok.
A virágra tippelőknek pedig van egy felajánlásom. Aki egy héten belül jól megtippeli, melyik virág is lesz ebből a keresztszemesből, Continue reading ‘Heritage virágok - a második - alakul’ »
7th november 2008, 01:10 du.
Néhány hete büszke tulajdonosa lettem egy ún. felső anyagtovábbító szerkezetnek, aminek a lévén könnyebben és egyszerűbben tudom az elkészült foltvarrással munkáimat letűzni az egyenes vonalak mentén.
Régóta várta már a letűzést három + egy konyhai képem, amik stílusukban nagyon hasonlítanak egymáshoz, csak a színük lett más. Most végr nekiálltam és meglepődvet apasztaltam, milyen könnyebbség is ezzel a talppal a munka. Gyorsan elkészültek a képek utolsó simításai, remélem, nektek is tetszik a végeredmény:
Continue reading ‘Konyhai patchwork sorozat’ »
6th november 2008, 09:07 du.

Ezen a nyáron a birminghami foltvarró kiállítás után Skóciában nyaraltunk kicsit több, mint egy hétig.
Az egyik nap megálltunk egy kristályokat és porcelánokat gyártó, épp utunkba kerülő nevezetesség mellet. Tőle 100 méterre augusztus közepén egy karácsonyi díszekkel kirakott ajtó várta a látogatókat. Mivel időnk és kedvünk is volt újdonságokat nézegetni, odasétáltunk és kíváncsiságból benéztünk. Egy gyönyörűen felszerelt karácsonyi üzletet találtunk. Na de augusztus közepén?
Continue reading ‘Ahol egész évben Karácsony van’ »
4th november 2008, 08:26 du.

Végre elkészültek az utolsó simítások is a rózsás párnáimon.
Korábban már írtam a párnák elkészültéről és arról is, hogy az egyik fele ugyanazzal a mintával két szálas keresztöltéssel és egy szálas kontúrültéssel, míg a másik fele három szálas keresztöltéssel és két szálas kontúröltésekkel készült. Ezt egy kísérletnek szántam, és még mindíg kíváncsi vagyok arra, valyon milyen arányban arat tetszést az egyik és a másik variáció. Kérlek írd meg Te is, neked melyik szálvastagság tetszik jobban.
A minták elkészülte után Continue reading ‘Az utolsó simítások a rózsás párnákon’ »