Gyermekmunka ?

Panna a nagy segítségPanna lányom a minap segítségemre sietett.  Addig nyaggatott, míg le nem eresztettem a vasalódeszkát és nem hagytam őt is egy kicsit az igazi vasalóval gyakorolni.  Bárcsak megtartaná ezt a lelkesedést 10-15 év múlva is.  Bár be kell, hogy valljam, én szeretek majdnem mindent vasalni.

Alig öt éves kora ellenére profin húzogatta a számára aránytalanul nehéz vasalót a pizsamáján, pólóján.  Azért arra fel kellett hívni a figyelmét, hogy a nagy koncentrálásban ne hagyja a vasaló előtt a kezét, mert esetleg megég.

Borzasztóan élvezte, hogy ő vasalja a saját pólóit, forgatta, alaposan megsimogatta, majd még össze is hajtotta őket.  én pedig lelkesen fényképeztem.  A vasaló felállításával többnyire csak két kézzel tudott megbírkózni, de ez sem szegte kedvét.

Egy idő után azonban látszott rajta, hogy kezdi unni.  Ekkor történt, hogy véletlenül kicsit a kezéhez is ért a vasaló.  Éppen csak, icike picikét.  Itt volt hát az idő a művelet befejezésének.  Szerzett egy pohárka hideg vizet, s belelógatta a sebsült ujját. Kicsit még “szenvedett”, aztán el is felejtette az egész sérülést.

Másnap viszont büszkén mutogatta a saját maga vasalt pólót az oviban. :)

A Te gyereked is szokott segíteni?  Előre haladsz tőle, vagy inkább sokszor szeretnéd egyedül csinálni a dolgokat?

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

.

2 megjegyzés:

  1. kati:

    Szia Eszter,

    Pont ma kértem a “nagylányomat”, hogy kenje meg a pirítós kenyereket ebédre, mivel elég nagy hangzavar volt a játszószóbájukban. Elég volt, hogy a két fiú csinálta a rendbontást. A “nagylányom” és az ikertestvére 4 és 1/2 évesek a legkisebb fiam 3. Sütésnél szinte mindig együtt gyúrjuk a tésztát és a porszívót 4-en toljuk előre-hátra :).
    Nem mindig haladósabb így, de a lényeg, hogy kedvet kapjanak a nagyok munkájához :). Ha most nem kezdjük el akkor már később nehezebb. A piszamájukat is ők hajtják össze, ágyazni még nem ágyaznak ;).

    Étkezéseknél is segítenek a tányérokkal, evőeszközökkel, olyan jó nézni őket ilyenkor mert nagyon büszkék magukra :P :), és persze mi is :))))

  2. A. Enikő:

    Szia!
    Emlékezetes gyerekkori vasalásom eredménye egy szabályosan kilyukasztott iskolaköpeny lett, de azóta lelkesen vasalok 6 tagú családomnak. Úgyhogy, nyugalom, biztos nem fogja kislányod kedvét szegni ez a kis baleset. Egyébként nagyon tetszik a honlapod! Sok erőt a folytatáshoz!

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
Kérlek, a képen látható kód beírásával igazold, hogy nem vagy robot.
Anti-Spam Image


foltvarazs webruhz