Heritage virágok – a második – alakul

Heritage virág - a második Az előző “Heritage virágos” bejegyzésben arra kértelek benneteket, hogy tippeljétek meg, vajon melyik virág is lesz a következő.

Született is néhány tipp.  Nem mondom, hogy nincs közöttük a jó megoldás.

Még egy kis segítséget adok.  Egyenlőre eddig jutottam.  Kíváncsi vagyok ebből kinek sikerül kitalálnia, melyik virág következik. Ezzel a virággal most kicsit lassabban haladok, mert hol a szalagok, hol pedig a foltok felé terelődik el kicsit a figyelmem.  De azért halad ez is. Már körvonalazódik a virág.

A háttér részt nem egyszerű varrni, mert a színek nagyon hasonlóak, és bár úgy tűnik, szinte egy szín az egész, azért ez mégsem így van.   Azt hiszem a képen eddig öt szín látszik.  De szeretem a kihívásokat, hamarosan újabb képet is mutatok.

A virágra tippelőknek pedig van egy felajánlásom.  Aki egy héten belül jól megtippeli, melyik virág is lesz ebből a keresztszemesből, beleteszem egy kalapba a nevét, és Pannával kihúzatok belőle hármat.   Ők hárman kapnak postán valami igazi meglepetést.   Addigra kitalálom, mi is legyen az. (Ötletem már van.)

A tippelős játékban két feltétel van:  Meglepetés

  • Mindenki csak egyszer tippelhet. (Több tipp esetében az első tipp az érvényes.)
  • A tipp csak akkor érvényes, ha regisztrált felhasználóként tippelsz! (Regisztrált e-mail címmel* szavazz!)

Jó szórakozást!

Óra indul!
Utolsó tippelési lehetőség:
2008.november 18.    14:30.

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

.

Regisztrált e-mail cím lehet az ezen a blogon használt nevedhez kapcsolódó, vagy az eszterkezimunka.hu-n megadott e-mail címed is.  A tippeléshez elég a hozzászólás mező használata, nem fontos a blogba belépned.

74 megjegyzés:

  1. Kohut ildikó:

    Kedves Eszter!

    Szerintem a Heritage virág egy rózsa lesz.
    üdvözlettel: ildikó

  2. Szabó Lászlóné:

    Szervusz Eszter! Köszönöm az eddig küldött mintákat,most már gyorsan hozzákezdek,mert eddig a helyi kiállításunkra varrtam.A készülő keresztszemesen rózsa lesz látható,amely régi vágyad, hogy elkészüljön.Szép estét kívánok! Gizi

  3. Vajo Marianna:

    Kedves Eszter

    Köszönöm az eddig küldött csillagokat.
    Szerintem a tulipán lesz a következő virág, ez az én kedvencem.

    Üdvözlettel: Vajó Marianna

  4. Zakariné Józsa Ida:

    Kedves Eszter!
    A második virágod az írisz lesz. Jó munkát hozzá!
    Üdv: Ida

  5. Kovácsné Lidi Valéria:

    Kedves Eszter!
    Csodállak mint mindig!a virág szerintem liliom.
    Üdv:Vali

  6. Silerika:

    Szia Eszter!
    Mivel a tulipánod már elkészült, szerintem az írisz alakul a most készülő darabon. Jó munkát kívánok!üdv.

  7. P. Ági:

    Kedves Eszter!
    Szerintem a második virágod nárcisz lesz.
    Szia :) )

  8. Lakatos Judit:

    Szerintem az írisz lesz.

  9. Békéssy Judit:

    Szerintem is a következő virág az írisz lesz.

  10. Molnár lászloné:

    Szia Eszter! Szerintem A második virág liliom lesz.Jo munkát hozzá. Ibolya

  11. Molnár lászloné:

    Szia Eszter! A második virágod liliom lesz.

  12. kati:

    Kedves Eszter,

    Én az íriszre tippelek :)
    Kati

  13. Halász Ferencné:

    Kedves Eszter!

    Az iriszre tippelőkhöz csatlakozom! A háttérből az irisz
    két szirmának körvonala már jól kivehető. Ez is gyönyörű lesz!

    Kellemes estét!

    Magdi

  14. kovács Gyuláné:

    Szeritem a keresztszemes himzésből nárcisz lesz,

  15. rozsika:

    Kedves Eszter.Liliom lesz a második képed,Én erre tippelek.

  16. Katuc60:

    Kedves Eszter!
    Nagyon szépek a munkáid, le a kalappal előtted!
    A második virágod szerintem írisz lesz. Kíváncsian várom a képet róla.
    Katuc

  17. Ankaaa:

    Rózsára tippelek :-)

  18. annazsuzs:

    szia Eszter!
    az írisz nevű virágra tippelek / felénk nősziromnak ismerjük
    jó sokat kell még böködnöd amíg elkészül
    annazsuzs

  19. Illés Adél:

    Kedves Eszter!

    Nekem is úgy tűnik, hogy írisz lesz a virágod. De bármi készül is, biztosan gyönyörű lesz, ez már egyértelmű. Köszönöm én is a leírásokat, igyekszem vmi szépet készíteni belőlük.

  20. M.I.Eszter:

    Én meg sem szólalok. Vannak jó tippek, és még jobbak. :)

    M.I.Eszter

  21. Szilvácska:

    Szia! Én is az Iriszre tippelek.

  22. Guszti:

    Nincsen rózsa Eszter nélkül !

  23. Banya:

    Szia Eszter!

    Szerintem rózsa lesz.De ha mégsem, akkor is gyönyörű lesz!!

  24. Emoke:

    Szerintem is irisznek készul. Nekem ehhez nem volna kitartásom. Drukkolok! Minden egyes kézimunka egy egyedi gyongyszem.

  25. linda:

    Szia Eszter!
    Szerintem egy dália lesz. Éva

  26. Baliné-zibi:

    Jó reggelt!Gyönyörű lesz. Szerintem a képek közül a második keretben lévő készül most.Üdv.:zibi

  27. Lorix:

    Szerintem az írisz lesz a következő!!!

  28. Erzsébet:

    Szia!
    Írisz lesz ez, ugye? :-)
    További szép napot!

  29. MAKURÁNÉ HORVÁTH RITA:

    kedves ESZTER

    CSODÁLATOSAK A MUNKÁID ÉS MINDIG MEGÖRVENDEZTETSZ
    A TIPPEM: ÍRISZ

  30. Puskás Lajosné:

    Kedves Eszter!
    Én a készülő csodát írisznek látom.

  31. Bakainé Kriszta:

    Szia Eszter!
    Az én tippem: írisz
    További szép napot és jó munkát!

  32. Rita:

    Köszönöm az első foltos blokkot, és nagyon várom a következőt. Az én tippem az Írisz.
    További jó munkát!

  33. Hegedűsné Tünde:

    Szervusz Eszter!

    Köszönöm a részvételi lehetőséget a játékodban!
    Véleményem szerint egy írisz nyíldogál a tűd és kezeid segítségével. Már alig várom hogy a kész képet is megmutasd!

    Az eddigiek mellé még sok szépséget kívánok az életedbe!

    Tünde

  34. Xénia:

    Szia, szerintem írisz lesz, de egy biztos, biztos nagyon szép lesz! Jó munkát kívánok hozzá!

  35. torpehorcsog:

    Kedves Eszter!
    Gyönyörűek a munkáid!!!! Köszönöm, hogy ilyen sok szép dolgot találtam az oldaladon! Gratulálok! Nagyon ügyes vagy! Szerintem a most készülő virág írisz lesz. Kíváncsian várom a végeredményt!
    Judit

  36. turnarszilvia:

    A keresztszemes munkád szerintem amarilist ábrázol.Jól tippeltem? További jó munkát! Szia!

  37. Kinga:

    Kedves Eszter!
    Az én tippem, rózsa. Kíváncsian várom a végeredményt!
    Üdvözlettel: Kinga

  38. inecsg:

    Szerintem a nőszirom/írisz lesz. És gyönyörű lesz az biztos!
    Üdv:Gabi

  39. yali:

    Kedves Eszter!
    Én az íriszre tippelek!
    Ez is nagyon szép alkotásod lesz.
    További szép napot kívánok:
    Patrícia/Yali

  40. Gizi néni:

    Kedves ESzter! az én tippem a virág apünkösdi rózsa lessz. Bármi is lessz nagyon szép ,már most látszik üdv GIZInéni

  41. Ági:

    Kedves Eszter!

    Szerintem is írisz… vagyis nem tudom a pontos nevét a virágnak… a képen, amin mind a 4 virág látható… abból a jobb szélső.

    Jó munkát:)

  42. Krisztina:

    Szerintem is írisznek látszó körvonalak vannak a képen.

  43. Judit:

    Kedves Eszter!
    Az én tippem is írisz. Gyönyörűek a munkáid,gratulálok hozzá!Nagyon várom már a végeredményt.
    üdv:Judit

  44. M.I.Eszter:

    Én már látom a végeredményt. :)

    M.I.Eszter

  45. Anita:

    Szia Eszter!
    Köszönöm az email-edet.A játékra hívásodat.
    Én még csak pár napja csatlakoztam hozzátok és még csak ismerkedek az oldalaiddal.Nagyon tetszenek,a munkáid pedig gyönyörűek.Gratulálok hozzájuk.
    Én is készülök már a karácsonyi mintákkal.Tippelnék is a játékra,szerintem rózsa lesz belőle.
    Jó munkát kívánokt!

  46. Andrea:

    Kedves Eszter!

    Én eléggé következetes vagyok és kitartok az Irisz mellett.
    Legyen mindenkinek szép napja!

  47. nagy vivienn:

    Szia Eszter!Köszönöm a leveledet.A tippem egy szép írisz.

  48. Kovácsné Kiss Csilla:

    Szia, Eszter!

    Remélem, szép lesz az írisz! (Ha mégis más virág formálódik ki, az is csak szép lehet!)
    Jó munkát kívánok!
    Csilla

  49. Vargáné Dénes Éva:

    Szia Eszter!
    Szerintem nárcisz lesz.
    Nagyon tettszenek a munkáid. Szeretnék a kolléganőimnek télapóra egyszerű és gyorsan elkészíthető apróságot (mint a csibék)készíteni. Ha van ilyen mintád légyszíves küldj. Előre is köszönöm.
    Évi

  50. ancy:

    Szia.Én ugy gondoltam mi illene a háttérhez.Talán egy szép orcidea amit látok ?:)

  51. Gotriánné Arany Angéla:

    Kedves Eszter!
    Köszönöm az eddig küldött leveleidet! Szerintem nárcisz lesz
    a készülő virág. De ha nem, akkor is gyönyörű lesz biztosan.
    Kívánok sok szépet és jó kézimunkázást! Angéla

  52. csilla:

    Talán búzavirág?
    További szép estét:
    Csilla

  53. Fodor Katalin:

    Szia Eszter!
    Köszönöm, hogy gondoltám rám is a játék kapcsán. Véleményem szerint szegfű a virág, amit jelenleg varrsz.

    Fodor Katalin

  54. Csőke Csilla:

    szerintem orchidea…

  55. Beus45:

    Kedves Eszter!
    Szerintem is írisz lesz a készülő virágod.Jó hímzést!
    Bea

  56. Valikaa:

    Szia Eszter!
    Az íriszt hímzed jelenleg szerintem.
    Nagyon szép lesz!
    A tulipánhoz lehet én is kedvet kaptam :)

  57. Moni B.:

    Kedves Eszter!
    En ugy latom hogy az irisz korvonalazodik, de barmi lessz is meg vagyok gyozodve, hogy csakis gyonyoruseges lehet, akar a tobbi munkad.
    Monica

  58. szilvi76:

    Szia Eszter!
    Szerintem íriszt hímzel.Gratulálok a gyönyörű műveidhez és köszönöm hogy ezt velünk is megosztod!
    Szilvi

  59. orita:

    írisz készülődik nyílni.

  60. M.I.Eszter:

    Nagyon örülök, hogy ennyien tippeltek!
    Csak így tovább, már csak két és fél nap van a tippelésre.
    Lassan kezdem is összesíteni az érvényes szavazatokat.
    A kép egyébként idő közben el is készült, úgyhogy én már látom, milyen is a végeredmény, de sajnos a bemutatásával várom kell még egy kicsit a játék kedvéért.

    Lassan már azt is kitalálom, mit is kapnak a nyertesek.

    M.I.Eszter

  61. Rischtné Horváth Timea:

    Szerintem irisz lesz.

  62. imreagi:

    Végre sikerült regisztrálnom is:)
    Itt a tippem újra:

    Kedves Eszter!

    Szerintem is írisz… vagyis nem tudom a pontos nevét a virágnak… a képen, amin mind a 4 virág látható… abból a jobb szélső.

    Jó munkát:)

  63. Chriszt Lászlóné/Mária/:

    Kedves Eszter!
    Elöször is gratulálok . Sok gyönyörű kézimunkával kápráztadsz el minket.Szerintem az irisz készül most. További jo egészséget, gyogyulást a szemednek, hogy több ilyen gyönyörű kézimunkát készithess.
    üdv: Mária

  64. Gabi:

    Kedves Eszter!

    Én az iriszre tippelek, de bármi is ilesz, biztos gyönyörű lesz a végeredmény!

    További jó munkát kívánok:
    Gabi

  65. M.I.Eszter:

    Eddig az alábbi virágokra jöttek tippek: (ABC sorrend)
    - amarillisz,
    - búzavirág,
    - dália,
    - írisz,
    - liliom,
    - nárcisz,
    - orchidea,
    - pünkösdi rózsa,
    - rózsa,
    - szegfű,
    - tulipán.

    A tippek számát szándékosan nem írom. :)
    Természetesen a jó is közte van.

    Már kevesebb, mint 2 nap van hátra a tippelési lehetőségből.
    Én meg csak győzzem összeszámolni, és cetliket készíteni.

    M.I.Eszter

  66. kalivia:

    Szerintem a készülő virág rózsa lesz.
    Lívia

  67. NKati:

    Szia Eszter!
    Tippem: Irisz – azaz nőszirom!
    Gratulálok a szép és ötletes munkákhoz!
    Kati

  68. Szaboné Murza Katalin:

    Szia Eszter!Én ugy gondolom hogy irisz lesz a gyönyörü munkád!Kata

  69. POrsi:

    Kedves Eszter!

    Köszönöm a karácsonyi blokkot! Egy ideje csábítgat a foltvarrás, most lehet, hogy beadom a derekamat és elkezdem megvarrni az általad küldött blokkot. Eddig a goblein szerelmese voltam. Talán megférnek ketten együtt.
    A tippen irisz (remélem jól tudom a nevét), vagyis a négy kép közül a jobb szélső. Üdvözlettel: Orsi

  70. Sofie:

    Kedves Eszter!
    Szerintem a második virágod az írisz lesz :-)

  71. Pergéné Besenyei Irén:

    Szia!
    Szerintem az írisz lesz.
    Irén

  72. Nagyné Judit:

    Szerintem rózsa lesz a következő virágod.

  73. Tóth Lászlóné:

    Kedves Eszter!

    Nagyon köszönöm játékra hivó emailedet. Én az iriszre tippelők táborához szeretnék csatlakozni.Nagyon szépek és tetszetősek a munkáid.
    Üdvözlettel: Marika

  74. M.I.Eszter:

    Háááát!
    Nem is gondoltam volna, hogy ennyien szavaztok.
    A határidő lejárt, így én most elmegyek és összeírom a helyes szavazók neveit.

    Mivel a sorshúzó még ilyenkor óvodában van, a sorsolást kicsit későbbre halasztódik, de hamarosan fény derül a nyertesek nevére is.

    S hogy mi is volt a jó megoldás? Nos arra is hamarosan választ kaptok.

    M.I.Eszter

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


foltvarazs webruhz