Irány Birmingham!

Narancs - barna virágos foltvarrott faliképTavasszal, amikor még csak bontogattam webes szárnyaimat, láttam a Foltvarró Céh honlapján egy lehetőséget.  Európa egyik legnagyobb foltos kiállítását szervezik minden évben Birminghamben, Anglában.  Erre azonban nem csak a szervező országból, henem Európa többi részéről is lehet jelentkezni.

A pályázatomat már májusben postára kellet adnom, s épp tegnap találtam a postaládában a részvételi cetliket, amiket a foltokra és a dobozokra kell rögzíteni. 

 

Két kategóriában neveztem be erre a kiállításra, s csak reménykedem abban, hogy az általam készített képek lesznek olyan szépek és színvonalasak, mint az ott kiállított többi alkotás.  A kapott levél szerint,  több, mint 1000 quilt lesz kiállítva ezen a rendezvényen.

Kíváncsi vagy, én milyen képpel pályáztam?  Eddig ezt a két képet nem láthattad sem itt a blogon, sem pedig a honlapon.  De most íme, itt vannak a róluk készült fotók:

Narancs-barna foltvarrott falikép

Kék zsinóros foltvarrott kép

A foltok elkészítésén túl éppen a megfelelő méretű akasztóhelyet varrtam még a képek hátuljára, mert az előírás szerint legalább 8 cm-nek kell lennie.  Az enyémen kb hat cm-es rés volt eredetileg. :(

Az akasztók felvarrása után már csak be kell megfelelően csomagolni őket úgy, hogy ne törjenek meg, ne gyűrődjenek össze (és lehetőleg ne arany-árba vigye ki a szállító cég a valamilyen irányú túlmérete miatt).  Sajnos nem lehet őket egy csomagban küldeni, mert a rendezés előírta a külön képek külön csomagolását is. Végül aztán mindkét kép esetében a hajtogatás mellett döntöttem. 

Most úgy tűnik, a kiállításra én is ki tudok majd menni, így annak a lebonyolítására is kíváncsi vagyok.  Gondolom a kiállításon kívül a workshopokban, az oktató programokon is számos újdonságot láthatok majd.  Egyenlőre azon gondolkozom, hogy két kisebb, vagy inkább egy nagyobb tanfolymra jelentkezzek-e be arra a napra, amit a kiállításon szándékozunk tölteni.  A két rövid tanfolyam egy karácsonyi dísz technikájának megismerése és egy alap szalaghímzés tanfolyam lenne, míg a nagyobb, három órás előadáson a szalaghímzés bővebb rejtelmeibe vezetnének be.

Te melyik tanfolyamot választanád inkább?  A két rövidet, vagy az egy hosszabbat?

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

.

10 megjegyzés:

  1. M.I.Eszter:

    Tegnap egy kedves ismerős segítségével elindult a két foltos képem hosszú útjára. Valamikor a jövő héten meg is érkezik a kívánt helyre.

    M.I.Eszter

  2. Elizaniko:

    Hű, ez jó ! Nagyon jó, hogy ki tudsz jutni ! Gratulálok a résztvételhez is, remélem értékelni fogják a szép alkotásaidat !
    Én a szalaghímzésre nem neveznék be. A karácsonyi dísz érdekelne. Ugye beszámolsz majd mit láttál???!!!

  3. M.I.Eszter:

    Elizaniko,
    Persze, hogy beszámolok majd. Képekben, leírásban. Valamikor augusztus vége felé.

    M.I.Eszter

  4. etiketto:

    Eszter, gyönyörűek a munkáid, remélem a zsűri is annak itéli majd.
    Engem nagyon érdekel a szalaghimzés technikája, lehet, azokat a tanfolyamokat céloznám meg, ha módomban lenne választani.
    Érezd nagyon jól magad és sok új élménnyel gazdagodva, feltöltődve várunk vissza a tapasztalatok átadására.
    Oviszünet, iskolaszünet miatt ügyeletes nagyi vagyok, aug.végéig pihen a varrógép és a himzőkeret.
    A bagolykészitést, eperkéket, pipivarrást beterveztem rossz idő esetére, ha már minden társasjáték a könyökünkön jönne ki. Köszi a szemléletes leírásokat.
    Üdvözöllek
    mari

  5. Andrea:

    Nagy szépek ezek a munkáid is, gratulálok a részvételhez.
    Én mivel nagyon kezdő vagyok a két rövid tanfolyamra jelentkeznék mert biztos új dolgokat ismerhetek meg.

  6. M.I.Eszter:

    etiketto,
    Valószínű a szalaghímzést választom majd én is.

    M.I.Eszter

  7. Hamari Imréné:

    A második munkád tetszik jobban, az nagyon egyedi.
    Te aki olyan szépen hímzel, és van fantáziád, a rövidebb tanfolyamon is el tudsz sajátítani annyit amennyivel elindulsz, és majd itthon kiszélesíted a tudásod.

  8. M.I.Eszter:

    Mártanéni,
    Köszönöm a dicséretet. Közben befizettem a jelentkezést és a hosszabbat választottam, bár többen a két rövidre szavaztatok, mégis inkább arra húzott a szívem. (vagy a tűm.) Biztos, hogy érdekes és tanulságos lesz. Kicsit tartok attól, hogy a tanfolyam után kevés lesz 4 óra a kiállításra, de nem lenne ez másként a két kicsi esetében sem, mert azok később kezdődnek és valószínű csak annak az elejére érnék oda.

    Biztos, hogy sok fotót fogok készíteni, már nézegettem is, hogy a gépbe kell még tartalék memória. :)

    Az biztos, hogy a kiállítás végéig maradunk, már csak azért is, mert a végén visszaadják a két munkámat.

    M.I.Eszter

  9. kati:

    Én mind a két képre szavazok, nagyon jók, a második eredetibb, de az első jobban tetszik a több dimenziója miatt.

  10. Víg Katalin:

    Kedves Eszter!
    Nem régen varrok foltot és minden után kutatok,amiből tanulni tudok.Nagyon tetszett a 2 képed és az elsőt terveztem már régen,hogy megvarrom.Csak nem tudom hogy szabjam ki:(((
    Ha tudnál némi infót küldeni,megköszönöm.

    Foltos üdvözlettel:Vigkata Gyuláról

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!


foltvarazs webruhz