Meglepetés-varrás a Múzeumok Éjszakáján 2008
(Nagyobb képhez kattints a meghívóra!)
Tavaly nyáron is a Vajdahunyad Várban lévő Mezőgazdasági Múzeumban került megrendezésre az Magyar kézművesség 2007 kiállítás, ahol keresztszemes és foltvarrás kézimunkáim is kiállításra kerültek. A kiállítás egybeesett a Múzeumok Éjszakája programmal. Egy hírtelen ötlet – és a szervezők kedvező együttműködése – révén azon az estén meglepetéssel vártam a látogatókat.
A Múzeumok Éjszakájára 130 félkész csibével mentem ki. Őszintén szólva úgy gondoltam, hogy már az jó eredménynek számít, ha a fele elfogy a programok végére. Ezzel szemben, nem is tudom, mikor ment el az idő, mert kb. tizenegy órára az összes előkészített csibém elfogyott. Mindet megvarrta valaki.Volt ott fiatal, idős, gyerek, de még meglepetésemre a férfiak is bekapcsolódtak a varrogató hölgyek közé egy-egy alkalommal. Nagyon örültem, hogy a Segítő Férjemet is sikerült rávennem arra, hogy kísérjen el, mert bizony néha neki is mutogatnia kellett mit hová és hogyan kell ölteni.
Felbuzdulva a tavalyi sikeren, idén nem csak egy aprósággal indulok neki az “Éjszakának”, hanem három fajta előkészített alapanyag várja majd, hogy Te, kedves Látogató elkészítsd a saját meglepetésedet.
Kedvcsináló képeket találsz a kiállításról készült fotóalbumban:
2007 Csibekészítés
De akár te is elkészítheted a tavalyi csibét a honlapon a “Hogy készült” menüben lévő leírás alapján.
Gyere el Te is, készítsd el saját emlékedet!
M.I.Eszter
![]()
.






Földváry Györgyi:
Kedves Eszter !
2008 június 16, 8:08 de.Valószínűleg én vagyok az ügyetlen. Azt látom, hogy június 21-én lesz a meglepi varrás, de azt nem látom, hogy hánytól hányig lehet jönni.
Kérlek, írd meg nekem.
Köszönettel : Györgyi
M.I.Eszter:
17-körülre megyek, és ameddig az alapanyagok tartanak. Szeritnem kb éjfélig.
2008 június 16, 9:29 de.M.I.Eszter
vmami:
Kedves Eszter!
Köszönöm a meghívásodat. Sajnos nem tudok a meglepi-varráson részt venni. Sárvárról elég körülményes lenne lebonyolítani az ottlétet. Egészségügyi dolgok is közbeszólnak.
A leveleidnek viszont nagyon örülök.
Foltos üdvözlet: Vilma
2008 június 16, 12:39 du.hedvig:
Kedves Eszter!
2008 június 16, 3:17 du.Köszönöm a meghívást! Sajnos nem tudok ott lenni a varráson, vasárnap hajnalban dolgozni kell mennem.
Üdv,
Hedvig
Hingyi Lászlóné:
Kedves Eszter!Köszönöm a meghívást,nagyon jó ötletnek tartom ezt a közös varrogatást.Szívessen részt vettem volna ezen rendezvényen de a foltvarró csoportunk ebben az időpontban tartja a szokásos táborát.Azért köszi hogy gondoltál rám is.Üdvözlet Marika
2008 június 16, 4:06 du.Szélig Lászlóné Gabi:
Kedves Eszter!Köszönöm a meghivást és el is megyek,habár valószinü,hogy csak szóban fogok mindenkit biztatni a varrásra,mert tegnap vették le a kezemről a gipszet.Eltört a könyököm és meg is kellet operálni,de reménykedem,hogy megfog gyógyulni és nem kell lemondani a varrásról a nagy szerelmemről!Köszönöm,hogy gondoltál rám is!Szeretettel ölellek Rongyos foltos barátsággal:Gabi
2008 június 16, 4:14 du.M.I.Eszter:
Sok szeretettel várok mindenkit, akár varrogatni, akár nézelődni.
Azért beszámolót nekik is írok majd.
A távol maradóknak pedig jó szórakozást kívánok ott, ahol épp lesznek.
M.I.Eszter
2008 június 17, 6:18 de.Fodor Katalin:
Kedves Eszter!
Nagyon köszönöm a meghívásodat, s legnagyobb szomoruságomra nem tudok részt venni a közös varráson, pedig legszívesebben ott lennék melletted egész éjszaka. Várom azonban a beszámolódat!
Még egyszer köszönöm. Üdvözlettel: Fodor Katalin
2008 június 17, 10:40 de.Tóth Erzsébet:
Nagyon köszönöm a meghívót, de sajnos unoka csősz leszek, és így nem tudok ott lenni a találkán. Leveleidet továbbra is nagyon várom:
2008 június 17, 12:56 du.Erzsi
The_Husband:
Sziasztok,
Tegnap megvolt a meglepetés varrás. kb. fél hattól hajnal kettőig folyamatosan készültek a művek. Volt olyan, hogy szinte az egész alula tele volt és a “akkor most mi a következő lépés” vagy “nézd nekem is kész van”-tól volt hangos. Eszterrel csak távolról tudtunk egymásnak integetni.
Pontos részleteket meg képeket hamarosan rakjuk fel.
Köszi mindenkinek aki ott volt vagy szurkolt velünk, hogy minél több foltvarrás csibe, bagoly, eper vagy szívecske készüljön.
2008 június 22, 10:34 de.WishMyLove:
Ott voltunk, nagyon jó volt!
2008 június 22, 8:30 du.Feyér Zsuzsa:
szia, Eszter!
utolsó pillanatokban, lecsukódó szemekkel érkeztünk az aulába, ahol ti toboroztátok (nagyon hatásosan!) a népet varrásra, és mivel nekem nem kell kétszer mondani(majd ha megnézed a weboldalam, megláto,d miért, táskákat tervezek és készítek és forgalmazok kis boltomban)én is csináltam egy baglyot, amit még ilyne fáradtan is élveztem, főleg mert szinte készre előkészítettétek mindnekinek!Nagyon aranyos és kedves volt az egész, amit a ti asztalotoknál tapasztaltam, az az odaadás, és öröm, ami áradt és árad a munkáidból és az önzetlenség, ahogy mindezt közzéteszed a honlapodon is, az is lenyűgöz. Köszi a az élményt, és örülök, h megismertelek, a honlapodon elő fogok fordulni néha,az biztos!
2008 június 23, 10:11 du.szia, Zsu
M.I.Eszter:
Sziasztok,
2008 június 24, 1:04 du.Hamarosan jönnek a képek és az összefoglaló a mi szemszögünkből.
Mindenkinek, aki tűt, cérnát vett a kezébe, köszönöm, hogy megállt és töltött nálunk pár percet..
M.I.Eszter