Szemtelenül – utoljára
Biztosan neked is feltűnt, hogy mostanában csak a “segítő férj – The Husband” írogat válaszokat. A gépbe ezt is Ő írja be (mert olyan kedves, aranyos és szívén viseli a ki felesége hobbiját – is).
Gondolom a címsorból már következtethettél arra, hogy megint valami történt a szememmel.
Reményeim szerint utoljára tiltottak el a monitortól. Múlt hét pénteken már annyira levált a felső réteg a szememről, hogy nem nagyon tudtunk, tudtak vele mit kezdeni. Végülis szerdán megműtöttek.
Azóta nem fáj, csak kellemetlen és nagyon érzékeny a fényre. Ezért akinek a levele, hozzászólása válaszra vár, kérem, hogy legyen pár hét türelemmel.
Itt a blogon is szeretnék sok mindent mesélni, mert azért történt egy-s más:
pl.: – volt keresztszemes kiállítás a Camponaban
- választ kaptam az októberi Romániai kiállítással kapcsolatba
- félkész állapotban van 5 foltos faliképem
- elkezdtem varrni a Heritage tulipánt is, amiről kiderült, hogy érdekes félszemek is vannak benne
- kaptam egy kreatív blogger “díjat” is (köszönöm) és természetesen én sem szakítom meg a láncot
Addig is szép nyarat és napsütést kívánok mindannyiótoknak!
Eszter






Mammka:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 2, 9:17 du.Ó,nagyon sajnálom,hogy meg kellett műteni!
A férjed tényleg igazi társ!!!
Szívből kívánok minél előbbi teljes gyógyulást Neked!
Monika
Juhizs:
Drága Eszter, nagyon szorítunk Neked, remélem, hogy véglegesen rendeződik ez a probléma, nagyon várjuk a személyes beírásaidat, híreidet – hiszen az már azt jelzi, hogy rendbe jöttél
2008 augusztus 2, 9:34 du.Kovácsné Kiss Csilla:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 2, 9:56 du.Mielőbbi gyógyulást kívánunk, szorítunk érted!
Sokszor puszil
Csilla és Laci
Gráma Margó:
Kedves Eszter!
Tiszta szivből kivánok neked,mielöbbi gyógyulást!
Szeretettel:
Margó
2008 augusztus 2, 10:51 du.linda:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 5:37 de.Remélem jól sikerült a mútét és végre rendbe jön a szemed. Minden jót kívánok Éva
Rácz Istvánné:
Kedves Eszter!
Minél előbbi gyógyulást kívánok Neked és üdvözöllek szeretettel!
2008 augusztus 3, 5:51 de.Zsuzsi
toth lajos antalne:
Kedves Eszter! Szivböl kivánom mielöbbi gyógyulásod.Szeretettel: Edit
2008 augusztus 3, 6:38 de.Hamari Imréné:
Kedves Eszter. Ha valaki, Te igazán megérdemelnél két sasszemet, mert Te a rosszal is látsz, míg más a jóval is csak néz. Gratulálok a férjedhez, neki pedig hozzád. Márta néni
2008 augusztus 3, 6:57 de.Xénia:
Kedves Eszter!
Mielőbbi gyógyulást és kitartást kívánunk, nagyon vigyázz a szemdre!
2008 augusztus 3, 7:11 de.Üdvözlettel: Xénia
Erika:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 7:16 de.Nagyon örülök, hogy a műtét rendbe hozza (hozta) szemedet, nagyon sokat gondoltam rád az elmúlt hetekben!
Kívánok Neked és az egész családodnak jó egészséget és további szép nyarat!Bruercsi
Gszilvi:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 7:39 de.Mielőbbi gyógyulást kívánok, és várom további értsítéseidet!
Olyan jó Tőled levelet kapni, Te egy biztos levelezőpartner vagy, Te mindig jelentkezel.
Minden jót:Gszilvi
Banya:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 7:44 de.Ha már megműtötték a szemed szerintem már csak jobb lehet!Nagyon jó egészséget neked és a családodnak is!Szép nyarat,és minden jót,amit csak akarsz!Banya
Rné Rita:
Szia Eszter!
2008 augusztus 3, 7:47 de.Remélem ez a műtét lesz az utolsó, és a szemed végleg rendbejön. Mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánok neked.
Szeretettel: Rita
Drag Irén:
Kedves Eszter és családja!
2008 augusztus 3, 8:26 de.Kivánok mielöbbi gyógyulást,és ahhoz pedig türelmet és kitartást. Legyen szép napotok, és használjátok ki a a kényszer pihenőt egy igazi pihenésre, töltödésre.üdvözlettel Irén
B. Monica:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 8:59 de.Nagyon sajnalom, hogy ilyen problemakkal kuzkodsz. Remelem most mar rendbejon a szemed es folytathatod a munkadat.
Gyogyulast es jo egeszseget kivanok!
Monica
Elizanikó:
Kedves Eszter !
Nagyon – nagyon szorítok neked, gyógyulj meg !
Anikó
2008 augusztus 3, 9:17 de.The_Husband:
Sziasztok,
Eszternek felolvasást tartottam és látszott rajta, hogy soraitok, jókívánságaitok csak úgy simogatják lelkét.
Köszönjük szépen és azon vagyunk, hogy minél előbb visszatérhessen.
De készüljetek, mert ha beindul szabit kell kivennetek, hogy mindent végigolvashassatok, vagy akár megcsináljátok!
2008 augusztus 3, 9:18 de.Zsuzsa:
Kedves Eszterke!
Kivánok Neked mielőbbi gyógyulást.Adj hálát a sorsnak, hogy ilyen társat rendelt melléd!
Jó egészséget!
Zsuzsa
2008 augusztus 3, 9:50 de.Lőrincz Marianna:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 9:59 de.Kivánok jobbulást a további szép munkákhoz.
Andrea:
Kedves Eszter!
Mielőbbi gyógyulást kívánok! Zárójelben megjegyzem ha a monitortól eltiltana az még nem olyan nagy baj van egy kedves titkárod aki biztos szívesen írogat diktálásra is csak a kézimunkától ne tiltsanak el.
2008 augusztus 3, 1:12 du.Klári:
Kedves Eszter!Kívánok mielőbbi jobbulást,gyógyulást!
2008 augusztus 3, 1:34 du.Judit:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 1:56 du.Köszönöm leveleidet.
Mielöbbi gyógyulást kívánok!
Pintérné Takács Éva:
Kedves Eszter!
Mielőbbi gyógyulást kívánok.
2008 augusztus 3, 2:01 du.Most pihenj sokat.
A férjedhez gratulálok,kevés ilyen ember van.
Üdv. Éva
Ági:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 2:50 du.Ennyi jókívánság után, már csak a tökéletes gyógyulás jöhet szóba. Tudom, hogy meggyógyulsz, mert Neked meg kell gyógyulnod. A családodért, a hobbidért és értünk, hogy még sok levelet tudj írni. A férjedet tartsd meg, mert igazi kincs, szerintem sokan irigylik Tőled.
Üdv Ági
Csőke Csilla:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 3:00 du.Mielőbbi gyógyulást kivánok!
üdv Csilla
Krisztina:
Kedves Eszter! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Remélem, gyógyulásodat elősegíti, hogy ennyien gondolunk Rád. és természetesen a Párodra is! Szeretettel: Krisztina
2008 augusztus 3, 3:16 du.Kedves Többiek, Eszter.blog-olvasók! Most akkor behozhatjuk a lemaradást. Magamra gondolva, a csillag-blokk-varrásokat.
Edit:
Szia Eszter!
2008 augusztus 3, 3:47 du.Mielőbbi gyógyulást kivánok!Türelmesen várd ki,hogy teljesen rendbejöjjön a szemed és várom a jelentkezésedet.
Edit
P. Ági:
Kedves Eszter! Mielőbbi gyógyulást kíváok!
2008 augusztus 3, 4:00 du.„A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, s végül megalkotjuk, amit akarunk.” (Shaw, George Bernard)
zsuzsanna:
szia Eszter
2008 augusztus 3, 4:17 du.Legyen türelmed kivárni a teljes gyógyulást,ráérsz majd utána dolgozni,blogozni
zsuzsa
gheva:
Kedves Eszter! Mielőbbi gyógyulást kivánok, hogy továbbra is tudj szépeket alkotni a mások és magad örömére.H.Éva
2008 augusztus 3, 5:05 du.Ida:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 3, 7:28 du.Így ismeretlen ismerősként kívánok mielőbbi javulást.
Ida
etiketto:
Kedves Eszter!
Gyógyulást kívánok a szemednek, vigyázz magadra nagyon.
2008 augusztus 3, 7:47 du.A férjedet ismeretlenül is üdvözlöm.
Nektek is további szép nyarat kívánok.
Üdvözlettel
Mária
Pető Istvánné:
Kedves Eszter!
Remélem műtéted után már valamelyest rendbe jöttél. Nagyon vigyázz Magadra, mivel Neked a szemedre nagy szükség van.
Kívánom, hogy mihamarabb gyógyuljál meg, hogy még nagyon sok gyönyörű kézimunkával tudjál bennünket megörvendeztetni.
Pető Piroska
2008 augusztus 3, 7:51 du.baliibi54:
Kedves Eszter!Remélem, hamarosan meggyógyulsz.Szorítunk neked.Köszönöm szépen az eddigieket neked és férjecskédnek.Üdvözlettel:zibi
2008 augusztus 3, 7:56 du.kati:
Az előző hozzászólásokhoz csatlakozva én is jobbulást kívánok! A lényeg, hogy hallgas a dr. nénire vagy a bácsira
!!! 
2008 augusztus 4, 3:25 de.Szeretettel, Kati
marrianna:
Kedves Eszter!
Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked!Remélem hamarosan azt olvashatjuk,hogy teljesen felépültél.Szeretettel,Marianna
2008 augusztus 4, 6:44 de.Zlatár Erzsi:
> Kedves Eszter!
> Tiszta szívemből kívánok mielöbbi gyógyulást.
2008 augusztus 4, 9:50 de.> Szeretettel: Erzsike.
Józsefné:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 4, 10:28 de.Sok szeretettel gondolok Rád, és mielőbbi gyógyulást kívánok Neked.
Szertettel: Józsefné, Éva
Pintér Anna:
Kedves Eszter! Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! Anna
2008 augusztus 4, 1:22 du.Lorix:
Szia Eszter!
Legelőször én is teljes és gyors gyógyulást kívánok neked így ismeretlenül. Most először járok nálad, de biztos hogy nem utóljára, mert nagyon tetszenek a munkáid.
Rita
2008 augusztus 4, 1:55 du.Bugány Éva:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 4, 3:05 du.Én eddig nem írtam, csak időről-időre csodálattal néztem a szebbnél szebb munkáidat. Most, hogy ezt a hírt vettem, hogy baj van a szemeddel (ami nekem is a legnagyobb félelmeim közé tartozik) hidd el, szívből szurkolok, hogy minél hamarabb meggyógyulj, és újra hódolhass szenvedélyednek, mert csodálatos dolgok kerülnek ki a kezeid közül.
Mégegyszer szívből kívánom, hogy minél hamarabb teljes mértékben meggyógyulj! Szeretettel üdvözöllek: Éva
Lívia:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 4, 6:51 du.Mielőbbi gyógyulást kívánok!!!!
Lívia
Povázsay Katalin:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 5, 5:33 de.Eddig még nem írtam Neked, mert elfoglalt a magam dolga, de mindig szívesen olvastam a leveleidet. Remélem, mielőbb felgyógyulsz és folytathatod kedves munkáidat, a saját és a mi örömünkre is. Férjed igazi társ, köszönjük neki is.
Teljes szívemből kívánok még egyszer mielőbbi gyógyulástT
Szeretettel: P.Kati
Zsigmond Éva:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 6, 7:04 de.Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked! Nagyon tetszenek a munkáid, remélem hamarosan folytatni tudod ezt a szép tevékenységet mindannyiunk örömére.
Vica
Sné Erika:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 6, 8:07 du.Örülök, hogy az oldaladra találtam.Nagyon tetszenek a munkáid,magam is kipróbáltam már sok technikát.Várom mielőbbi visszatérésed közénk.Sokan leírták már, de a jókívánságból sosem elég,mielőbbi gyógyulást kívánok én is Neked!:-)
Erzsi1:
Köszönöm az e-mailt.Mielöbbi teljes gyogyulást kivánok
2008 augusztus 7, 4:21 du.Erzsi
Kicsianya:
Kedves Eszter!
2008 augusztus 8, 11:56 de.Néhány éve nekem is volt-csak-szauhártya fekélyem,tudom, milyen érzés,pláne, ha leválik!
Mélyen Veled érzek és minél előbbi gyógulást kívánok, amely sajnos nem fog egyik napról a másikra menni.
Sok türelmet és kitartást és lelkierőt az önmegtartóztatáshoz, hogy nehogy idő előtt nekiess az elmaradásaidnak!
Minden tiszteletem a férjedé,ritka kincs!
Egyre kellemesebb nyarat kivánok: Sz.Judit
V.Ilcsi:
Kedves Eszter!
Sajnálattal olvastam a blogban, hogy megműtötték a szemed.
2008 augusztus 9, 10:12 de.Szívből kívánok mielőbbi teljes felgyógyulást, kérlek addig is nagyon vigyázz, hiszen a szem a “legfőbb kincs”!.
Remélem mielőbb meggyógyulsz és ismét készítheted a
csodálatos “alkotásaid”.
Az eddigiekhez szívből gratulálok:Ilcsi
Gabicza:
Kedves Eszter!
Köszönöm az e-mailt. Elnézést, hogy csak most reagálok rá, de tegnap jöttem haza egy foltvarró táborból. Szívből kívánok minél előbbi teljes gyógyulást Neked!
Üdvözlettel – Gabicza
2008 augusztus 9, 12:34 du.Fodor Katalin:
Kedves Eszter!
A magam és családom nevében mielőbbi gyógyulást kívánok Neked. Várom további szép munkáid leírását és bemutatását, remélhetőleg minél hamarabb.
2008 augusztus 11, 8:12 de.Szeretettel: Kati
M.I.Eszter:
Mindannyitoknak nagyon köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat. Igyekszem szépen gyorsan felépülni. Előbb utóbb azért utol is érem majd magam.
Most még csak keveset ülök gép elé, de lassan ez az idő is nőni fog.
M.I.Eszter
2008 augusztus 12, 4:08 du.Delyné Kövér Beáta:
Kedves Eszter!
Kívánom, hogy gyógyulj meg hamar!Gyönyörűek a munkáid, honlapod mindig új erőt ad, hogy egy- egy nagyobb munkát folytatni tudjak:)
2008 szeptember 10, 8:32 de.Üdv: Bea
Halasi Józsefné:
Köszönöm a türelmedet és a kitartásodat mikor minden alkalommal rendszeresen küldted el a sok münkáidat, még akkor is amikor kicsit remegett a léc. Rendkivűli kitartó ,erőss vagy.Tetszenek a munkáid.Én is kézimunkzom az ahogyan az időm engedi.Két felnőtt lányom van és egy férjem.Bea ápolónő Bp üllői ut-i gyermekklinikán,Marianna tanítónő Pladányban,a férjem mozdonyvezető,én egy nagy betegség után kaptam egy esélyt az élettől és egy olyan munkahelyet amit nagyon szeretek.Kérlek továbra is tályékoztass.Kivánok neked jó egészséget a szemednek gyógyulást. Tisztelettel Halasi Józsefné Eszter.
2008 szeptember 16, 1:07 du.