Archive for május 2009

Zselízi foltos seregszemle

Zselizi foltos kiállításIsmét az internet hozott össze egy foltos kiállítást – no és persze Gubike, aki az egészet lelelvelezte, összegyűjtötte, feltette… – ami a múlt héten szerdán nyílt meg Zselizen, egy magyar ajkú szlovák kisvárosban.

A sok magyar és szlovák foltos ízléses munkát bemutató kiállítás minden egyes darabja megérdemli a kiállítási helyet és a közönségnek való bemutatást.

A számomra már isemrős magyar foltozók nevei mellett néhány új szorgos ujjú foltkóros neve is megjelent, hiszen az eddig ismert hazai kör inmár a szomszédos ország textilt szeretőivel is bűvült. Continue reading ‘Zselízi foltos seregszemle’ »

Évzáró az oviban – keresztszemes ajándékok az óvónéniknek

Szíves keresztszemes képekPanna óvódájában is véget ért a “tanítási év”. Bár az óvoda csak július közepén zárja majd be a kapuit néhány hétre, az évzáró ünnepséget már megtartják pénteken.

A képeket, amiket itt látsz a Foltvarázs legújabb keresztszemesei közül vadásztam le magamnak és nem tévedtem azzal kapcsolatban, hogy nagyon gorsan elkészültek ezek a szíves ajándékok.

Azt, hogy melyik három képet hímezzem ki, Panna választotta.  Hamarosan az újdonságok közé mindhárom közelebbi képeit is felteszem.

S hogy az évzáró hogy sikerült?   Continue reading ‘Évzáró az oviban – keresztszemes ajándékok az óvónéniknek’ »

Foltos takaró egy lelkes tanítónéninek

foltos takaró fényképekkelNéhány hónappal ezelőtt egy ötlettől vezérelve keresett meg egy negyedikes osztály képviselője azzal, hogy készítsek az kedves tanító nénijüknek egy foltos takarót, amin a osztály nebulói díszelegnek.

A képen azt láthatod, hogyan sikerült a takarót elkészítenem.  Continue reading ‘Foltos takaró egy lelkes tanítónéninek’ »

Eper, csibe és bagoly készítés a Vasúttörténeti Parkban

standNéhány hete már, hogy kinn jártunk a Vasúttörténeti Parkban.  Ezen a képen azt láthatod, hogyan is nézett ki a helyünk, amikor épp senki nem öltögetett csibét, baglyot, vagy épp a legnépszerűbbnek bizonyuló epret.

Jó néhány látogató kapott kedvet a textilfigurák elkészítéséhez, és aminek nagyon örültem, sok-sok gyerek élvezettel készítette a figurákat.

Természetesen a jóból Panna sem maradhatott ki, így vasárnap délután már ő is élvezhette az alkotás örömeit. 

Ezek a fotók a szomszédos kézműveseknél készültek.   Continue reading ‘Eper, csibe és bagoly készítés a Vasúttörténeti Parkban’ »

Elkészült a 3D keresztszemes dobozom

doboz1_ekVégre a keresztszemes dobozt is sikerült összeállítanom a darabjaiból. Eleinte tartottam kicsit attól, hogy fognak a darabok összeilleni, de végül remekül passzolt minden  mindennel.

Valószínű kiszámolták néhányszor, hogy pontosan mekkora darabokra van szükség az egyes elemekhez.

Hamarosan dobozból is készül majd egy másik, mert valakinek annyira megtetszett, hogy kért egy szép sötétkéket.  Szerencsére csak nyár végére jön el az alakalom, amira azt el kell készítenem.

És itt van még egy kép: Continue reading ‘Elkészült a 3D keresztszemes dobozom’ »

Celtic Autumn keresztszemes kép készülőben – 1.

celtic-autumn1_ekA minap neki is láttam a első öltéseknek, és elég rendesen bele is lendültem a Celtic Autumn keresztszemes kép elkészítésébe.

Lassan kezdem felfogni, hogy a megszokott technikám itt nem lesz jó a hímzés vége felé már, hiszen a gyöngyökkel nehéz lesz rámába fogni a textilt.   Egyenlőre a kereszteket varrom a pamutfonalakkal csak, a fémszálas szemeket kihagyom, hogy ne törjön meg az sem a kifeszítéskor és a gyöngyök lesznek a legutolsó öltések a képen.

Egyenlőre a vártnál sokkal gyorsabban haladok a képpel, azt meg csak remélem, hogy ez így is marad. Azonban nem a gyorsaság számít, hanem, hogy szép legyen, a tempó esetleg külön öröm számomra. :)

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Ilyen volt … ilyen lett…

panna2

Ollót vettem a kezembe. De most a másikban nem textilt, hanem Panna haját fogtam.

Már régen próbáljuk fűzni, hogy a hosszú haj nem annyira jó neki, mint ahogyan azt ő szeretné.

Egyrészt nem is áll olyan szépen, másrészt nyűgös a hajmosás, szárítás, és nagyon hamar össze is gubancolódik.
Próbálkoztunk a csurkába fogással, hajfonással is, de nagyon rakoncátlanok a tincsei és minden alkalmat megragardnak arra, hogy a terelésükkel ellentétes irányba tűnjenek elő…

Így egyik reggel sikerült meggyőzni, hogy legyen a nyárra rövid a hajtakaró, s majd ősszel újra hosszabbra hagyjuk. (Nagyon nem is kellett győzködni a csajt.)

Így szombat délután apa hajának megkurtítása után Panna haját vettem a kezeim közé. Ilyen lett:

Continue reading ‘Ilyen volt … ilyen lett…’ »


foltvarazs webruhz