30th július 2009, 05:44 du.
Ez a hét, az elkészült munkák ideje. A következő kis 3D keresztszemes dobozom is elkészült, és várja a gazdáját.
(Azért mielőtt végső tulajdonosához kerülne, még kiállításra kerül a Camponában.)
Szeretem ezeket a kis dobozokat, met nagyon mutatósak, a mintájuk többnyire egyszerű, könnyen elkészíthető, és mégsem a hagyományos képek közé kerül.
Az ezüst szálak kifejezetten hangsúlyosak, de maga a rózsás keresztszemes minta is tetszik nekem.
Még két kép a dobozról:
Continue reading ‘Rózsaágas dobozka – ez is elkészült’ »
28th július 2009, 08:19 du.
A Kőszegi táborba ketten mentünk Pannával. Nagyon készült rá, hogy megismerkedik más gyerekekkel, és arra is, hogy ő majd önállóan alkot valamit. Persze az is ritkán fordul elő velünk, hogy viszonylag messzire utazunk, és csak ketten. Kíváncsi volt arra milyen egy “tábor”. Ő is megy majd augusztusban a Balaton partjára, és szerintem jó volt feltérképezni a terepet, milyen is, amikor valaki táborozik valahol.
Mivel a szervezővel abban egyeztünk meg, hogy szombatra és vasárnapra megyünk, így pénteken délután indultunk és szépen elgurultunk Kőszegig. (Én még délelőtt programozni tanultam a belvárosban, Panna pedig oviban volt.) Nem mondom, hogy rövid volt az út, de mikor már untuk az autót jöttek az út ment látványosságok. Láttunk gólyákat, egyedül ücsörögni a fészkükben, vagy épp egy gólyacsaládi-csetepaté közepét, de olyan is volt, hogy a fészek melletti lámpaoszlopon volt a fészek lakója. Nem tudom, hogy csak kirándulni ment a szomszédos oszlop tetejére, vagy esetleg némi családi összetűzés eredményeképpen került száműzetésbe a madár. Mindenesetre biztosan nem a cigi-szünetét tartotta. Continue reading ‘Kőszegi kirándulásunk Pannával’ »
27th július 2009, 08:22 de.
Néhány beszámolóval adós vagyok, s azokat igyekszem pótolni. Első körben a Köszegen töltött napjaimról és az Eszterkézimunkához kapcsolódó csibevarrásról írok néhány sort, és remélhetőleg képeket is mutatok.
A július első hétvégéjét töltöttük a határ-menti városban Pannával és jó néhány másik gyermekkel közösen egy kreatív táborban.
Mint “meghívott” oktató vettem részt a szombati programokon, és próbáltam a szalaghímzés néhány alapöltését megmutatni a lelkes lányoknak. (A fiúk annyira nem lelkesedtek.
) A szalaghímzésről készítet beszámolót a szalaghímzés.hu-n, a linkre kattintva olvashatod el, illetve a délelőtt és a délután folyamán készített fotókat arról, hogy hogyan készültek a hímzések, és milyenek lettek azok, oda már feltöltöttem.
A szalaghímzés végeztével azonban néhányan még ott maradtak repetázni a szalaghímzésből, viszont volt olyan is, aki megelégedett a már elkészített két mintával, és inkább valami mást csinált volna. Continue reading ‘Táborban jártam Kőszegen – csibék, eprek, szívek varrása nagy lelkesedéssel’ »
22nd július 2009, 01:04 du.

Végre elkészültek a Celtic Autumn keresztszemes képemnek az utolsó öltései.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhányszor elátkoztam amgam, amiért a gyöngyök felvarrásába láthatatlan cérnával fogtam bele, de az eredmény kárpótolt a tűből kiszaladgáló fonalért.
Tegnap a keretet is kiválasztottuk hozzá a párommal, s ha minden rendben megy, péntekre el is készül a végső formája a keresztszemes Celtic Autumn képemnek. Már nagyon várom.
Általában a keretezés nem szokott hangsúlyos lenni a képeimen, azonban most egy eléggé markáns színt választottunk a képhez. Hamarosan azt is mutatom.
Még egy közelebbi kép: Continue reading ‘Már csak a keretezés van hátra… – Celtic Autumn gyöngyökkel’ »
22nd július 2009, 10:42 de.

Gyere el Te is és nézz körül!
:
M.I.Eszter
15th július 2009, 04:41 du.
Újabb fázis készült el az őszi keresztszemesből. Már csak a gyöngyök és a keretezés van hátra.
A gyöngyök felvarrásába is belekezdtem már. Azt hiszem mást vártam a gyöngyöktől, bár még nincsen készen. Valószínű nekem túl sok lesz rajta a csillivilli. De majd meglátom, ha készen lesz.
:
M.I.Eszter
12th július 2009, 11:57 de.
A balatoni tábori alkotások közül hármat befejeztem, s mivel még nem tudom, a többi mikor lesz kész, hát megmutatom, mi is készült a három textilből a tábor befejezése óta.
A kék-sárga buborékos képen a buborékok letűzése, a keretezés és a hátlapozás volt még hátra. Ezt nem is sokkal a hazaérkezés után tettem meg. A narancssárga keretet még ott kiválasztottam és a belső minta készítésére is használt kék anyag egyike került külső keretnek a kép köré. Végül ilyen lett.
Continue reading ‘Befejezett tábori alkotások’ »