Elkészült a 3D keresztszemes dobozom

doboz1_ekVégre a keresztszemes dobozt is sikerült összeállítanom a darabjaiból. Eleinte tartottam kicsit attól, hogy fognak a darabok összeilleni, de végül remekül passzolt minden  mindennel.

Valószínű kiszámolták néhányszor, hogy pontosan mekkora darabokra van szükség az egyes elemekhez.

Hamarosan dobozból is készül majd egy másik, mert valakinek annyira megtetszett, hogy kért egy szép sötétkéket.  Szerencsére csak nyár végére jön el az alakalom, amira azt el kell készítenem.

És itt van még egy kép:

doboz4_ek

.3d-keresztszemes-460szeles

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

9 megjegyzés:

  1. Andrea:

    Nagyon szép lett a dobozod, én is gondoltam már rá hogy elkészítem a sajátom, de mostanság annyi munkám és olyan kevés időm van :-(

  2. M.I.Eszter:

    Féltem az összevarrásától, de nem volt nehéz, sőt, gyorsabban haladtam vele, mint gondoltam.
    Csak hozzákezdeni volt nehéz.

    A keresztszemes rész elkészítése pedig érdekes volt. Azt gondoltam, hogy az egyszerű mintával majd gyorsan haladok, de nem így történt, mert monotonnak talátam. Azt hiszem engem a bonyolultabb mintákra találtak ki. :)
    Ettől függetlenül azért lesz még 3D-s munkám…

    M.I.Eszter

  3. silerika:

    Gyönyörű lett a dobozkád, már vártam a kész művedet.Még hogy egyszerű minta..legalábbis nekem nem az :)

  4. Szentpály Éva:

    Nagyon szép lett a doboz, Biztos boldog lesz aki kapja.Az eredeti doboz papirből, fából vagy miből van? Hogyan rögzítetted hozzá a himzést? a béléssel?

  5. M.I.Eszter:

    Éva!

    A doboz belsejéban műanyag lapocskék vannak, az előző bejegyzés egyikében látszik a fotón, amikor már belevarrtam a külső részbe, de a bélés lapocskái még nem voltak összevarrva.
    Kép itt:
    http://eszterkezimunka.hu/blog/images/3d-doboz-1.jpg

    Erika!

    A keresztszemes minta rém egyszerű, főleg a szélei: egyszer egy szem kék, aztán két szem kék jó sokszor egymás után… :)

    M.I.Eszter

  6. Barbi:

    Nagyon szép lett!!!! Még nem tudom, mikor lesz időm a nyeremény házikóhoz, de alig várom! :)

  7. M.I.Eszter:

    Barbi!
    Várom ide is a képeket a házikóról.
    Üdv.
    M.I.Eszter

  8. Halász Ferencné:

    Kedves Eszter!

    A dobozka gyönyörű! Nagyon tetszik!

    Üdvözlettel:

    Magdi

  9. Siroki Edit:

    Egyszerüen GYÖNYÖRŰ!
    Mit mondhatnék még?!
    Edit

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!


foltvarazs webruhz