Táborban jártam Kőszegen – csibék, eprek, szívek varrása nagy lelkesedéssel

Eper, szív és csibevarrás KőszegenNéhány beszámolóval adós vagyok,  s azokat igyekszem pótolni.  Első körben a Köszegen töltött napjaimról és az Eszterkézimunkához kapcsolódó csibevarrásról írok néhány sort, és remélhetőleg képeket is mutatok.

A július első hétvégéjét töltöttük a határ-menti városban Pannával és jó néhány másik gyermekkel közösen egy kreatív táborban.

Mint “meghívott” oktató vettem részt a szombati programokon, és próbáltam a szalaghímzés néhány alapöltését megmutatni a lelkes lányoknak.  (A fiúk annyira nem lelkesedtek. :) )   A szalaghímzésről készítet beszámolót a szalaghímzés.hu-n, a linkre kattintva olvashatod el, illetve a délelőtt és a délután folyamán készített fotókat arról, hogy hogyan készültek a hímzések, és milyenek lettek azok, oda már feltöltöttem.

A szalaghímzés végeztével azonban néhányan még ott maradtak repetázni a szalaghímzésből, viszont volt olyan is, aki megelégedett a már elkészített két mintával, és inkább valami mást csinált volna.  Szerencsére pénteken délután még eszembe jutott, hogy betegyek egy-két dolgot a kocsi csomagtartójába, így meglepetés-varrás lett az esti program.

A már tőlem megszokott csibékkel, baglyokkal, eprekkel és szívecskékkel készültem.  A tini lányok körében ebből két dolog örvendett népszerűségnek.  Kitalálod?  Igen.  A szívecskék és az eprek.   A vacsoraidőre már azok a “nagylányok” is visszaszállingóztak a városból, akik inkább a városi sétával töltötték a napot, és lelkesen kapcsolódtak be az eper és szívecske gyártásába.

Eprek és szívecskék varrása Kőszegen

Nem számoltam, mennyi foltos apróság készült, de úgy vettem észre, élvezte a csapat a textilfigurák készítését.  Aztán valamikor 8-9 krül abbamaradt a varrás. és jöhetett a megérdemelt késő esti fagyizás.

Persze nem csupán két kép készült a varrogatásról.

Kattints a Megtekintés PicLens-selre, úgy az összes képet láthatod sorban. A képekre kattintva csak azokat látod, amik ezen az oldalon vannak kicsiben.

:

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


foltvarazs webruhz