Archive for augusztus 2010

Panna iskolába megy …

gondolkadaÉvről-évre csodálkozunk azon,  hogy rohan az idő.  Még csak most volt, amikor Pannát hazahoztuk a kórházból, a maga 3,5 kilójával, óriási hangjával, mindenkit elbűvölő mosolyával, s íme itt a szeptember, amikor megkezdi az iskolát.

Nagyon sokat változott az elmúlt időszakban, és nagyon-nagyon várja, mit ishoznak majd az első iskolai napok.  A táska már összekészítve.   Alig bírja el, de szerencsére nem kell majd folyamatosan ilyen sok könyvet-füzetet cipelni, mint amennyit most belepakoltunk. 

Sok apró és nagy dolog volt az iskolai listán, majdnem mindent sikerült is beszerezni.  A tízóraihoz és az uzsonnához kérték, hogy legyen minden kis nebulónál egy-egy szalvéta, amivel a padot le tudják majd az étkezések idejére teríteni.   Gondoltam, miért ne lehetne ez egy kis “hazai”, hímeztt terítő.  Panna választotta a ferdepántokat, és a lóherét is ő rajzolta ki alapnak.  Nagyon tetszik neki mindhárom, de azért az első napra a saját rajzát viszi majd az iskolába. :)

Ilyenek lettek a szalvéták:

panna_szalvataja-1. Continue reading ‘Panna iskolába megy …’ »

Ez állat! – Fekete párduc csillogó teliholdnál

parduc1aAmikor ezt a képet vittem keretezni, egy napig az autó kalaptartóján állt.  Az egyik szünetben a munkahelyemen megnézték a kollegák is.  Az egyiküknek az első reakciója ez volt: “Állat!”.

Nem mondom, hogy nem gondolkodtam a hímzés alatt néhányszor azon, miért is kezdtem ehhez hozzá.  Még a kész keresztszmek után sem igazán láttam a figurát az anyagon, pedig más esetben azért ilyenkor már látszik a minta.

Ahhoz, hogy kirajzolódjon a párduc, mosásra és leginkább vasalásra volt szükség. 
De aztán már mindenki csak csodálkozott a kész “állaton”. 

Eredetileg fekete kongré volt a készletben, de én “marochista” módon kicseréltem fekete lenes vászonra.  Kicsit emiatt küzdöttem is a számolással, főleg azokon a részeken, ahol nagyobb szünetek vannak a hímzésben. 

A párduc szemei szinte világítanak egy kis oldalfénytől. A fémes fonalak pedig ragyogóan csillogóvá teszik a telihold fényét.

Keretezés után peig így fest: Continue reading ‘Ez állat! – Fekete párduc csillogó teliholdnál’ »

Keretezett keresztszemesek

Elkészült végre több képemnek is a keretezése. A margarétás tavaszi mezőnek, a buborékos lánynak és a lila virágoknak is. Íme:

margaratas-keresztszemes

Neked melyik tetszik?

Continue reading ‘Keretezett keresztszemesek’ »

A Te gyereked ismeri a Neocube-ot? Vigyázz, mert veszélyes! Nekünk szerencsénk volt…

Ezt a bejegyzést azért írtam, mert lehet hogy Neked,
gyerekednek, vagy unokádnak van ilyen játéka,
de ugyanúgy mint ahogy bennünk sem, benned sem merül fel
egy népszerű és remek kikapcsolódást nyújtó játék kapcsán a veszély-érzet, és
úgy találtam, hogy a forgalmazó nem hívja fel erre a veszélyre kellő képpen a figyelmet.

……………………………………..

neocube-alpha-216db-osKérlek, olvasd el ezt a bejegyzést.  Soha nem küldök tovább körleveleket, fenyegető e-maileket, de ez a eset velünk történt meg néhány napja.  Ha úgy gondolod, hogy másokat is érdekelhet, oszd meg ismerőseiddel!

A NEOCUBE VESZÉLYES IS LEHET!

A történetünk legeleje tavasszal kezdődött, amikor a párom egy ilyen Neocube játékot kapott születésnapjára.  Azóta együtt játszottunk vele, remek dolgokat építettünk, alkottunk.  Panna is szívesen játszott vele, ügyesen alakította a golyókat különféle formára, “rajzolt a lépcsőfeljáró fém oszlopára virágot, pillangót a golyókkal, de volt, hogy a hűtőre tett ki egy-egy rejzot az apró mágnesekkel.  (Az erős mágnesességgel rendelkező golyók átmérője kb. 3-4 mm)

magicube-1

Nem is gondoltunk bele abba, milyen veszélyes játékot adtunk a saját gyerekünk kezébe.  

Continue reading ‘A Te gyereked ismeri a Neocube-ot? Vigyázz, mert veszélyes! Nekünk szerencsénk volt…’ »


foltvarazs webruhz