Ajándékeső

A hozzám érkező ajándékok az év végén megszaporodtak, s most egyszerre mutatom meg őket.  Az ajándékeső még novemberben kezdődött, amikor a PECSÁ-ban voltunk.  Ott két ajándékozó is meglepett egy-egy csomaggal.

Az első csomag készítője (Anyuszi) biztosan tudta, hogy az eper az egyik kedvenc gyümölcsöm, és Pannáról sem feledkezett meg.

ajandak01

A második csomag több szép anyagot tartalmazott, amit biztosan jól tudok majd használni.  (Most én tartotk annál a pontnál, ahol meg kell kérdezzem, hogy mikor lesz rá időm?)

ajandak02

A harmadik ajándék már az Aréna Plázába érkezett, és Lindamami lepett meg ezzel a szép fenyőfás képeslappal:

ajandak03

A negyedik ajándékot a postás hozta Silerikától, aki szintén egy képeslapot készített nekünk.

ajandak04

Az ötödik ajándékot “csak úgy” kaptam Ilonától:

ajandak05

A hatodik ajándékot a “Karácsonyi angyalkám” egyike küldte – Mariann:

ajandak06

A hetediket pedig szintén a “Karácsonyi angyalkám” készítette – Gizella:

ajandak07

Nagyon nagy öröm volt bontogatni a csaomagokat, olvasni a kedves szavakat.  Köszönöm szépen még egyszer mindannyiotoknak.

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

3 megjegyzés:

  1. Jucus:

    Gyönyörű dolgokat kaptál:-) Sikerekben gazdag, boldog 2010-es esztendőt kívánok! (Egy encsi származású szombathelyi lány:-) )

  2. M.I.Eszter:

    Köszönöm. :)
    M.I.Eszter

  3. Iculi:

    Kedves Eszter!
    Minden munkád egyedi, ötletes, szellemes, és inspiráló!
    További örömöt kívánok az alkotáshoz: Iculi

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


foltvarazs webruhz