Készül a takaróm – már lassan egy éve…

takarokeszites_02Már tavaly év elején is terveim között szerepelt, hogy végre befejezem a saját ágytakarómat.  Nem, nem kell kétségbe esni, most is van mivel letakarni a fekhelyet, azonban az a foltos takaró még nem az én művem volt.  Amikor beköltöztünk 10 évvel ezelőtt, még varrógépem sem volt, de már szerelmese voltam a foltoknak.   Így az akkori sárgára festett hálószobához választottam egy szép zöld ágytakarót.

Még mindig tetszik, azonban a szoba azóta barackszínű lett, és a melegebb árnyalatok dominálnak benne.

A legutolsó festéskor a függönyt zöldről lecseréltem bordós-lilás színűre, és azt terveztem, hogy néhány hétvége alatt az ágytakarónk is elkészül majd.  Első lendületből a belső blokkok elkészítéséig jutottam, de összevarrni már nem volt lelki erőm.
Szépen három kupacban állt a szekrényben, és várta, mikor kerül újra sorra.

Idén elővettem, és már a takaró fedlapja elkészült.   Összevarrtam a blokkokat először csíkokká, majd az egész belső részt is sikerült egymáshoz illeszteni.  Ezeken a fotókon még nem látszik, de már a kerete is készen van.   

Készülő foltos takarónk

Már csak a hátlapja és a tűzés hiányzik.  A hozzá való párnák is félkész állapotban várják a következő lendületet.  :)   Idén tuti elkészül.

Néhány hét múlva pedig kifestjük a szobát…. :)   De most a színe nem fog változni.

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

2 megjegyzés:

  1. Jankovics Éva:

    Eszter!
    Csodaszép ez a takaró!
    Nagyon kedvet kaptam hozzá,Ezt is felteszed a hogyan készült
    alkotásaid közé?
    Gratulálok!!!

    Üdvüzlettel:Éva

  2. M.I.Eszter:

    Szia Éva,

    Még a takarót bélelni kell, de amint elkészül felteszem. :)

    Üdv.
    M.I.Eszter

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


foltvarazs webruhz