Kiállítási beszámoló – AMKA 2010 – Magyar kézművesség a Vajdahunyad Várban

amka-2010Idén is, mint az elmúlt jó néhány éveben, pályáztam az AMKA (A Magyar Kézművességért Alapítvány)  szervezésében tartott kézműves seregszemlére. 
Az alapítvány minden éveben kétszer hírdet pályázatot – nyáron és télen – a hazai kézműveseknek. 
Ide szinte bármilyen kézműves mesterséggel, kézzel készült alkotással lehet pályázni a kiállításra és a szakértő zsűri eldönti, érdemesek-e az alkotók munkái a bemutatásra.

Ebben az évben a pályázat anyagát két helyen, Budapesten a Vajdahunyad várban a Mezőgazdasági Múzeumban és a pécsi Dómmúzeumban mutatták be.   Az általam beadott hat pályamunka közül négyet a budapesti helyszínen lehetett megnézni.  Egy párban beadott keresztszemes kép-együttest, egy önálló keresztszemes hímzést, egy hímzett dobozt és egy foltvarrott takarót két párnával.

A pályázat ünnepélyes eredményhírdetésére július 26-án került sor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum konferenciatermében.  Erre a megnyitóra sikerült nekem is eljutnom, és néhány fotót is készítettem mind az eseményről mind pedig a kiállított munkákról.

A kiállításról készült fotókat az alábbi linkre kattintva nézegetheted meg:
AMKA 2010 – Magyar Kézművesség Kiállítás >>.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Várjuk véleményedet. Szólj hozzá most!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word


foltvarazs webruhz