Panna szép új foltos ágytakarója
Az elmúlt két évben Panna nagyon nagyot nőtt. Eddig az ágya kisebb méretre volt összetolva, de most már felnőtt méretre kellett állítani. Igen ám, de az előző ágytakarója így már rövidnek bizonyult. Közben a szobája is megváltozott, babásból lányos lett. A falak lilák, sárgán világit a napocska a plafonon, és ehhet a barna árnyalatű macis takaró már nagyon nem illett.
Jó sok időbe tellett, míg a lilás árnyalatú anyagokat összevadásztam, de végül sikerült s ez a takaró és a két párna sült ki belőle. Semmiképp nem akartam bonyolult mintát a szobába, hiszen szeretnék majd még egy falvédőt is az ágy mellé varrni, mire inkább valami figurás, rátétes mintát képzeltem el…
De most még csak a takaró van készen, így azt mutatom:
A tulajdonos elégedett az eredménnyel, remélem, Neked is tetszik.
:
M.I.Eszter









silerika:
Gyönyörű színeket válogattál ehhez a nagylányos takaróhoz! Tényleg, hogy megnőtt ez a lányka!
))
2010 június 16, 11:03 du.Keserű Tiborné:
Kedves Eszter!
Gyönyörű a takaró sajnos én csak csodálni tudom elkészíteni nem. Nem vagyok elég kreatív ezekhez a dolgokhoz és időm sincs hozzá de nagyon értékelem a munkát!
2010 június 17, 7:33 du.Halász Ferencné:
Kedves Eszter,
nem csodálom, hogy Pannának tetszik az új foltos takarója.!
Nagyon szép!
Üdvözlettel:
Magdi
2010 június 18, 4:50 du.M.I.Eszter:
Köszönöm a dícséreteket.
A takaró elkészítése nem bonyolult, csak négyzetekből áll.
A színek összeválogatása adta a nagyobb gondot, aztán pedig a sorrend kialakítása.
De tényleg nem volt bonyolult.
M.I.Eszter
2010 június 19, 11:17 de.Ildi:
Gyönyörű lett! nekem is nagyon tetszik. Gratulálok hozzá…
Szeretném megkérdezni, hogy a tanítónéninek készített fotós takaróhoz hogyan kezdtél hozzá? Lepedővászonra kell előhívatni a fotókat?
Köszönettel: Ildi
2011 január 3, 10:01 de.