Archive for the ‘Foltvarrás – patchwork’ Category.

Bólogatók otthona – Panna hercegnős zsákja

Panna hercegnős zsákjaAz úgy kezdődött …,

hogy Panna kapott még Karácsonyra bólogató kisállatokat.  Sokat.  Mert még nincs elég apróság itthon.   Azóta ezeket gyűjti.  (Azelőtt hercegnőket, lovakat, kutyákat…)

Természetesen a bólogatókat az oviban is be kellett mutatni.  Azonban ennyi minden már nem fér el a zsebben.  Okos gyerek, szerzett magának zacskót hozzá.  Szép zöld csíkosat.  Reggel belepakolt mindent, irány az ovi, kipakol mindent belőle.  Jön a foglalkozás, belepakol, majd ismét ki…. Alváshoz is kipakolja őket szépen sorban az ágyába.  A zacsi meg zörög.
Első nap még elmegy, de mikor már egy hete zörög a legnagyobb óvatosság mellett is az alvásnál, mondta, hogy kellene neki valami, amiben beviheti a bólogatókat a csoportba.

Megígértem hát, hogy varrok az állatoknak egy zsákot.  Panna választotta az anyagokat, a magasságot pedig a minta adta.   A zsák belső rétege csillagos lett, és a zsák szájánál kipróbáltam ezt az új ferdepántot (Ketté van vasalva és a közepére csipke van horgolva. Reklám: itt több mintában is láthatod)

Panna hercegnős zsákjaAzért, hogy ne kelljen minden alkalommal megkötni, a zsinórra tettünk egy gyors-zárat, és a zsinór másik része akasztóként is funkciónál.
A zsák két rétegét néhány helyen körben összevarrtam, így nem csúsznak el a rétegek.

Amióta a zsák elkészült, ki sem nagyon esik Panna kezéből, és persze nem csak a bólogatókat tartja benne.  Néha csodálkozom is azon, hogy bírja el egyedül. :)
(megj.: a mosást is bírja a zsák, mert hát kosztűrőnek azért nem mondanám a színét.)

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Tojáskészítés Pannával

Panna húsvéti tojást készítettA hét végén rengeteg húsvéti tojást készítettünk Pannával.  Nagyon élvezte.
Az alapötletet még a PECSÁ-ban lestem el, és szép lassan az alapanyagokat is beszereztem hozzá.

A hungarocell-tojásokat tekergettünk körbe-körbe zsinórral, szalaggal, fonallal…   Panna kedvence a “szőrös” tojás lett, azonban azt a legnehezebb készíteni, így csak három készült belőle.

Ezen a képen Panna már Apukájának magyarázza, hogyan is készültek a színes csíkos tojások.

A két kupac tojást ketté osztottuk, hiszen a Panna által készített tojásokat külön gyűjtötte a kis kosarába, és még az oviba is bevitte megmutatni.   (Oda is vittünk tojásokat, így ott fonallal készülnek a Húsvétra a jövő héten az ügyes-kezű gyerekek.)

Ezek itt a Panna által tekergetett tojások:

Continue reading ‘Tojáskészítés Pannával’ »

Készül a takaróm – már lassan egy éve…

takarokeszites_02Már tavaly év elején is terveim között szerepelt, hogy végre befejezem a saját ágytakarómat.  Nem, nem kell kétségbe esni, most is van mivel letakarni a fekhelyet, azonban az a foltos takaró még nem az én művem volt.  Amikor beköltöztünk 10 évvel ezelőtt, még varrógépem sem volt, de már szerelmese voltam a foltoknak.   Így az akkori sárgára festett hálószobához választottam egy szép zöld ágytakarót.

Még mindig tetszik, azonban a szoba azóta barackszínű lett, és a melegebb árnyalatok dominálnak benne.

A legutolsó festéskor a függönyt zöldről lecseréltem bordós-lilás színűre, és azt terveztem, hogy néhány hétvége alatt az ágytakarónk is elkészül majd.  Első lendületből a belső blokkok elkészítéséig jutottam, de összevarrni már nem volt lelki erőm.
Szépen három kupacban állt a szekrényben, és várta, mikor kerül újra sorra.

Idén elővettem, és már a takaró fedlapja elkészült.   Összevarrtam a blokkokat először csíkokká, majd az egész belső részt is sikerült egymáshoz illeszteni.  Ezeken a fotókon még nem látszik, de már a kerete is készen van.    Continue reading ‘Készül a takaróm – már lassan egy éve…’ »

Elszámolás – a 2009-es kézimunkás terveimmel

Ígértem néhány napja, hogy leírom, mi is teljesült az előző évben a betervezett kézimunkákból.  Tavaly év elején ezeket terveztem: keresztszemesekfoltvarrás.

heritage-liliom5_rs-copyKezdjük az “elszámolást” a keresztszemesekkel.   A tervezet sorrend majdnem sikerült, azonban a Heritage keresztszemesek közül csak a négy virág készült el.  A liliomról itt láthatsz bejegyzést, a kálát le sem fotóztam még, most épp keretezőnél van.

A toszkánai kép marad erre az évre. …

A Mill Hill konyhai képek annyira tetszettek, hogy nem is egyszer hímeztem ki őket.  Continue reading ‘Elszámolás – a 2009-es kézimunkás terveimmel’ »

2010-es újdonságok az Eszterkézimunkán

hoviragos_udvozlolap_keresztszemes_2Az év első újdonságai javarészt apróságok.  Miért?  Az elmúlt év végén kicsit elhanyagoltam a kézimunkákat és ezért mos csak apróságokat tudok mutatni, szemezgetve az előző év során fel nem töltött képekből.  (No meg jó néhány dolog vár arra, hogy bekeretezzem őket, vagy csak arra, hogy lefotózzam őket.)

Azért leírom, mik is kerültek az apróságok közé.   Tavaly a Foltvarázsra készítettem néhány keresztszemes letölthető mintát, a a mintadarabokat is kihímeztem hozzájuk.  Ezek közül most három került fel az általam készített kézimunkák közé.   Egyike ezeknek ez az itt is látható hóvirág, de feltettem a jégvirágokat, s mivel hamarosan a Valentin nap is közeleg, előkerült ismét a szíves párnám is.    Szintén a keresztszemesek közé került még egy őszi egeres gyöngyökkel díszített kép, egy képeslap, egy szíves esküvőre készült képecske és egy tulipáncsokor is. Continue reading ‘2010-es újdonságok az Eszterkézimunkán’ »

Őszi újdonságok a honlapon

szalaghimzett_doboz_sziv_4Feltöltöttem néhány újabb képet a honalpra, és a kiállítások közé is kerültek újabb beszámolók és fotó-gyűjtemények.

A keresztszemesek közé öt különleges kép és egy dobozka került.  A Celtic Autumn képemet már láthattad a készülése közben, és díjat is kaptam érte azu idei országos keresztszemes kiállításon.

Négy Mill Hill gyöngyökkel is hímzett konyhai képet készítettem még tavaly karácsonyi ajándék képen, de mostanáig valamiért nem került még fel azok fotója a honlapra.

A rózsaágas dobozka készítéséről is beszámoltam itt a blogon részletesen, és most a honlapra is felkerült a doboz képe.

A foltos dolgaim közé most a nyári táborban készült bolygós és tokszán faliképem,  került újdonság képen.

Ugyan nincs még a honlapon szalaghímzés kategória, azonban egy szíves doboz és egy sok-virágos doboztető is felkerült az elkészült munkák közé.  A második doboz leírása már olvasható a szalaghimzes.hu oldalon, és hamarosan a szíves dobozka leírását is közzé teszem.

A kiállítás beszámolói hárommal nőttek az elmúlt hetekben.   Írtam a nyári kiállítások mindegyikéről.

Országos Kézműves Kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
- beszámoló >>
- képek >>

Országos és Nemzetközi Foltvarró Kiállítás Székesfehérváron
- beszámoló >>
- képek >>

Országos Keresztszemes Kiállítás és Verseny a Camponában
- beszámoló >>
- képek >>

A blogon is sok mindenről írtam még, ráadásul még egy játékra is hívlak, amihez most nem kell, hogy saját blogod, vagy képtárad legyen.  Persze nem is akadály!

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Három az egyben – Nemzetközi-, Országos-, és Helyi foltvarró kiállítás Székesfehérváron

kk_086Igazi foltvarró seregszemle volt augusztusban Székesfehérváron, ahol amellett, hogy az éves országos foltvarró kiállítás helyet kapott és kihirdették az idei foltos díjakat még a helyi foltvarrók csoportjának munkáit bemutató kiállítására, valamint egy gyönyörű épületben nemzetközi foltmunkák bemutatására is sor került.

Huh, az első mondat kicsit hosszúra sikeredett, no de tényleg ennyi minden történt Székesfehérváron idén nyár végén.  Persze a kiállítások mellett a szokásos pénztárca-tartalmat kiforgató vásár sem maradhatott el.  No de kezdjük az elején.  …

Elsőnek az országos pályázatra érkezett foltmunkákat néztem meg, s természetesen nem egy ismerősbe botlottam, és csak hüledeztem a bemutatott munkák láttán. (Mindig elhatározom, hogy jövőre majd én is…. De talán jövőre… ) Continue reading ‘Három az egyben – Nemzetközi-, Országos-, és Helyi foltvarró kiállítás Székesfehérváron’ »


foltvarazs webruhz