Archive for the ‘Foltvarrás – patchwork’ Category.
7th augusztus 2009, 02:09 du.
Már megint elmaradtam kissé a honlap frissítésével, de az elmúlt hetek hőségei miatt, kérlek, nézd el ezt nekem. Ma azonban nekiláttam, ée feltöltöttem néhány új képet az elkészült munkákról, tettem fel leírást a hogy készül-be és még egy kiállítás képeit is sikerült végre a helyére tenni.
No, de kezdem szépen sorban, mi is történt az utolsó újdonságok óta. Ha nem jártál azóta a blogomon, érdemes visszaolvasni, mert folyamatosan mutattam, hogyan készült el a 3D dobozom, és milyen lett a második ékszertartó, miként alakult az Autumn keresztszemesem…
Foltoskodtam is egy keveset. Készült egy foltos takaró évzáróra a tanítványok fotóival, és voltam táborban a Balatonnál, majd az ott készült alkotásaim befejezését is megmutattam. (Na jó, nem mindet, mert van, még a mi befejezésre vár…)
Festettem anyagokat Pannával, s ha már a táborozási szezon közepén vagyunk, hát táboroztunk még egyet Kőszegen, ahol szalagot hímeztünk gyerekkel, és epret, csibét varrtunk ráadásnak.
Voltam négy kiállítás megnyitóján, ebből kettőről már írtam beszámolót, kettővel még adós vagyok, de hamarosan azt is pótolom. A zselízi kiállítás megnyitójáról itt olvashatsz, a nagyoroszi megnyitóról pedig itt.
Mit találsz az újdonságok képei között most?
Continue reading ‘Nyári újdonságok az Eszterkézimunkán…’ »
7th augusztus 2009, 01:10 du.

Újabb helyszínre érkezett a Gubike által szervezett szlovákiai-magyar foltos kiállításunk. Július 24.-től Nagyoroszi ad otthont a műveinknek .
A kiállítás megnyitójára én is elmentem, és megállapítottam, hogy ismét jó kezekben vannak a munkáink. A kiállításon még a könyvtár foltvarrással foglalkozó könyveit is meg lehet nézni – igaz, abban nem vagyok biztos, hogy az összes könyv a könyvtár tulajdona-e.
Készítettem néhány képet, s bár a kiállított foltos munkák nem változtak, mégis más a hangulatuk ebben a teremben, másként bemutatva.
A megnyitón kaptam ezt a kedves ajándékot:

A kiállítás képeit ide kattintva nézheted meg:
Nagyoroszi kiállítás képei
.
M.I.Eszter
27th július 2009, 08:22 de.
Néhány beszámolóval adós vagyok, s azokat igyekszem pótolni. Első körben a Köszegen töltött napjaimról és az Eszterkézimunkához kapcsolódó csibevarrásról írok néhány sort, és remélhetőleg képeket is mutatok.
A július első hétvégéjét töltöttük a határ-menti városban Pannával és jó néhány másik gyermekkel közösen egy kreatív táborban.
Mint “meghívott” oktató vettem részt a szombati programokon, és próbáltam a szalaghímzés néhány alapöltését megmutatni a lelkes lányoknak. (A fiúk annyira nem lelkesedtek.
) A szalaghímzésről készítet beszámolót a szalaghímzés.hu-n, a linkre kattintva olvashatod el, illetve a délelőtt és a délután folyamán készített fotókat arról, hogy hogyan készültek a hímzések, és milyenek lettek azok, oda már feltöltöttem.
A szalaghímzés végeztével azonban néhányan még ott maradtak repetázni a szalaghímzésből, viszont volt olyan is, aki megelégedett a már elkészített két mintával, és inkább valami mást csinált volna. Continue reading ‘Táborban jártam Kőszegen – csibék, eprek, szívek varrása nagy lelkesedéssel’ »
22nd július 2009, 10:42 de.

Gyere el Te is és nézz körül!
:
M.I.Eszter
12th július 2009, 11:57 de.
A balatoni tábori alkotások közül hármat befejeztem, s mivel még nem tudom, a többi mikor lesz kész, hát megmutatom, mi is készült a három textilből a tábor befejezése óta.
A kék-sárga buborékos képen a buborékok letűzése, a keretezés és a hátlapozás volt még hátra. Ezt nem is sokkal a hazaérkezés után tettem meg. A narancssárga keretet még ott kiválasztottam és a belső minta készítésére is használt kék anyag egyike került külső keretnek a kép köré. Végül ilyen lett.
Continue reading ‘Befejezett tábori alkotások’ »
10th július 2009, 09:21 de.
Ebbe is belefogtam. Mivel még nem csinálok elég sokféle szerteágazó dolgot
, ezért a minap – mondjuk van már két hete is – belekóstoltam a textilfestésbe.
Az apropót az adta, hogy meghívtak egy táborba szalaghímzést tanítani, és nem igazán találtam hozzá alapanyagot. Így nekiláttam, és gondoltam, ha másnak megy, nekem is sikerülni fog. A cél viszonylag pasztelles színek előállítása volt, amire rájöttem, hogy sokkal kevesebb festékkel kellene megoldani ezt a hatást, de így is lettek használható darabok.
Continue reading ‘Textilfestés Pannával’ »
9th július 2009, 02:39 du.
Már jó ideje készülök ezzel a beszámolóval, de csak tolódott, tolódott….
Június közepén kaptam néhány nap szabadságot itthonról és miután a fél lakást az autóba cuccoltam, elindultam egy csütörtöki napon a Balaton irányába. Természetesen kellék volt a varrógép, sok-sok anyag, vágólap, vasalódeszka és némi ruha, bár ez utóbbi foglalta el a hely legkisebb részét.
Dél körül érkeztem meg a tábor helyszínére, ahol már többen is vártak. Megismerkedünk és lassanként a többiek is szálingózni kezdtek. Ebéd utánra már szinte teljes volt a létszám, így bele is fogtunk az első “buborékos” tanagyagba.
Estére már egész érdekes dolgok születtek a varrógépek alatt. Kiderült, mi célt szolgál a kör alakú sablon, miért is kellett jóval több vetex, mint amekkora a kép maga, és számomra az is világossá vált, hogy bár rengeteg anyagot vittem, mégis pont olyan nincs, amilyennek épp lennie kellene…
A körök visszaillesztésével és visszastoppolásával valamikor éjszaka végeztem, a tűzésre itt már nem jutott idő. Ugyan másnap még haladtam a munka tűzés részével is egy kicsit, de ezt a darabot félkész állapotban hoztam haza.
Második nap. Continue reading ‘Táboroztam a Balaton partján…’ »