Archive for the ‘Így készül’ Category.
23rd március 2010, 12:57 du.
Már tavaly év elején is terveim között szerepelt, hogy végre befejezem a saját ágytakarómat. Nem, nem kell kétségbe esni, most is van mivel letakarni a fekhelyet, azonban az a foltos takaró még nem az én művem volt. Amikor beköltöztünk 10 évvel ezelőtt, még varrógépem sem volt, de már szerelmese voltam a foltoknak. Így az akkori sárgára festett hálószobához választottam egy szép zöld ágytakarót.
Még mindig tetszik, azonban a szoba azóta barackszínű lett, és a melegebb árnyalatok dominálnak benne.
A legutolsó festéskor a függönyt zöldről lecseréltem bordós-lilás színűre, és azt terveztem, hogy néhány hétvége alatt az ágytakarónk is elkészül majd. Első lendületből a belső blokkok elkészítéséig jutottam, de összevarrni már nem volt lelki erőm.
Szépen három kupacban állt a szekrényben, és várta, mikor kerül újra sorra.
Idén elővettem, és már a takaró fedlapja elkészült. Összevarrtam a blokkokat először csíkokká, majd az egész belső részt is sikerült egymáshoz illeszteni. Ezeken a fotókon még nem látszik, de már a kerete is készen van. Continue reading ‘Készül a takaróm – már lassan egy éve…’ »
23rd szeptember 2009, 10:03 de.
Elkészült a négy Heritage virágos panelem harmadik darabja. Még idén szeretném a negyediket is elkészíteni, remélem, az időmbe bele fog félni.
Lassan ugyanis közeledik a Karácsony. Ilyenkor elég sok a teendő, azonban ez a mostani kettő hét alatt lett kész a szekrényből kivételtől az utolsó kontúröltésig.
Most egy kicsit rendhagyó módon készült, és még fotót sem csináltam róla, pedig érdekes volt a köztes látvány.
A keresztszemeket ugyanis most nem sorban csináltam, hanem a két fő színt – amiből a legnagyobb terület van a mintán – a végére hagytam. Így az utolsó két szín nélkül még eléggé hiányos volt a minta, viszont azokat nem kellett a hímzés közben folyamatosan számolni. A módszer hátránya, hogy a vége így eléggé unalmasra sikerült. Continue reading ‘A harmadik Heritage virág …’ »
14th augusztus 2009, 10:38 de.
Megkapta a keretét a nagy keresztszemes képem. Egy zöld bársoly paszpartu és egy aranyozott keret dukál az elegáns, gyöngyös szoknya mellé.
A keretezőtől azonnal a Camponába vittem, ahol az idei Országos Keresztszemes Kiállítás és Verseny egyik díjazottja lett. (A kiállítás képeit hamarosan feltöltöm.)
Már anyni mindent írtam erről a képről, hogy nem is szaporítom tovább most a szót.
Még egy fotót mutatok, ami egy másik fal mellett készült: Continue reading ‘Elkészült a keresztszemes, bekeretezték, járt kiállításon és még díjat is kaptam érte’ »
22nd július 2009, 01:04 du.

Végre elkészültek a Celtic Autumn keresztszemes képemnek az utolsó öltései.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhányszor elátkoztam amgam, amiért a gyöngyök felvarrásába láthatatlan cérnával fogtam bele, de az eredmény kárpótolt a tűből kiszaladgáló fonalért.
Tegnap a keretet is kiválasztottuk hozzá a párommal, s ha minden rendben megy, péntekre el is készül a végső formája a keresztszemes Celtic Autumn képemnek. Már nagyon várom.
Általában a keretezés nem szokott hangsúlyos lenni a képeimen, azonban most egy eléggé markáns színt választottunk a képhez. Hamarosan azt is mutatom.
Még egy közelebbi kép: Continue reading ‘Már csak a keretezés van hátra… – Celtic Autumn gyöngyökkel’ »
15th július 2009, 04:41 du.
Újabb fázis készült el az őszi keresztszemesből. Már csak a gyöngyök és a keretezés van hátra.
A gyöngyök felvarrásába is belekezdtem már. Azt hiszem mást vártam a gyöngyöktől, bár még nincsen készen. Valószínű nekem túl sok lesz rajta a csillivilli. De majd meglátom, ha készen lesz.
:
M.I.Eszter
10th július 2009, 09:21 de.
Ebbe is belefogtam. Mivel még nem csinálok elég sokféle szerteágazó dolgot
, ezért a minap – mondjuk van már két hete is – belekóstoltam a textilfestésbe.
Az apropót az adta, hogy meghívtak egy táborba szalaghímzést tanítani, és nem igazán találtam hozzá alapanyagot. Így nekiláttam, és gondoltam, ha másnak megy, nekem is sikerülni fog. A cél viszonylag pasztelles színek előállítása volt, amire rájöttem, hogy sokkal kevesebb festékkel kellene megoldani ezt a hatást, de így is lettek használható darabok.
Continue reading ‘Textilfestés Pannával’ »
9th július 2009, 11:54 de.
Haladok a keresztszemessel, de nagyon bele kell még húznok ahhoz, hogy az országos kiállításig elkészüljön gyöngyökkel, arannyal és kerettel együtt.
A képről már “csak” az aranyszálas mintarész, és a gyöngyök hiányoznak. A fémszálas keresztszemes még beleszuszakolható a rámába, de a gyöngyökkel majd bajban leszek. Kíváncsian várom most már a végeredményt. Continue reading ‘Autumn – újabb fázis’ »