Archive for the ‘Kiállítások’ Category.

Meghívó egy kiállításra

Tavaly év vége felé elfelejtettem visszavinni a könyveket a könyvtárba…  Panna iratkozott be még előző év szeptemberében, aztán valahogy a könyvek nálunk maradtak nyárra…  Aztán jött a felszólítás, én kikészítettem a könyveket, hogy visszaviszem …  Aztán egyre csak ott maradt az előszobába, bár olyan hét is volt, hogy a kocsiban figyelték a könyvek, mikor is kerülnek vissza a könyvtárba.   Végül mégis visszajutottunk  a könyvekkel a Vénusz utcai könyvtárba.

kk_006

Beszélgetésbe elegyedtünk a “Könyvtáros néni”-vel, aki kifaggatott, mit is csinálok (volt néhány kézimunka-könyv is a könyvek között).  Megmutattam neki a weblapomat, és néhány képet a keresztszemesekről.  Egyből mondta is, hogy Ő bizony felhívja a csepeli sétáló utcai könyvtárat, ahol lehetőség van kiállításokra időről időre.

Hittem is, meg nem is, hiszen már sokan lelkesedtek a munkáim láttán, de ritkán lett belőle valami…  Azonban a karácsonyi ünnepek táján a másik könyvtáról is megkerestek azzal, hogy ez év elején lesz lehetőség bemutatni a dolgaimat.

Karácsony és Szilveszter között el is mentünk megnézni, hogy hová és mit lehet kitenni a könyvtárba.
Eddig többnyire olyan kiállításokon jártam, ahol a falra lehetett tenni a képeket, azonban itt inkább tároló szekrények vannak.   Ide kicsit más típusú kézimunkákat tudok tenni, mint a  falra.

Január elején pedig berendezkedtünk a vitrinekbe, s egészen március 27-ig akár Te is megnézegetheted az általam készült kézimunkák egy részét, ha ellátogatsz nyitvatartási időben a csepeli Szabó Ervin könyvtárba.

A könyvtár elérhetősége és nyitva tartása ezen a linken található. A hírek rovatban, amíg a kiállítás tart láthatsz fotókat a kézimunkákról, áprilistól pedig a kiállítások rovatban nézegetheted meg ugyanezeket.

Persze, én is készítettem fényképeket, amiket a kiállítások között itt találsz. Jó nézelődést kívánok!

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Három az egyben - Nemzetközi-, Országos-, és Helyi foltvarró kiállítás Székesfehérváron

kk_086Igazi foltvarró seregszemle volt augusztusban Székesfehérváron, ahol amellett, hogy az éves országos foltvarró kiállítás helyet kapott és kihirdették az idei foltos díjakat még a helyi foltvarrók csoportjának munkáit bemutató kiállítására, valamint egy gyönyörű épületben nemzetközi foltmunkák bemutatására is sor került.

Huh, az első mondat kicsit hosszúra sikeredett, no de tényleg ennyi minden történt Székesfehérváron idén nyár végén.  Persze a kiállítások mellett a szokásos pénztárca-tartalmat kiforgató vásár sem maradhatott el.  No de kezdjük az elején.  …

Elsőnek az országos pályázatra érkezett foltmunkákat néztem meg, s természetesen nem egy ismerősbe botlottam, és csak hüledeztem a bemutatott munkák láttán. (Mindig elhatározom, hogy jövőre majd én is…. De talán jövőre… ) Continue reading ‘Három az egyben - Nemzetközi-, Országos-, és Helyi foltvarró kiállítás Székesfehérváron’ »

Országos Keresztszemes Kiállítás - 2009.

kk_005Még augusztusban került megrendezésre az immár több éves hagyományoknak megfelelően a Camponában a IX. Országos Keresztszemes Kiállítás és Verseny.   Az én keresztszemeseim idén nyolcadik alkalommal kerültek kiállításra, és ebben az éveben a díjazottak között voltam a Celtic Autumn képemmel.

A keresztszemes kiállítás minden évben izgalmas esemény, hiszen nagyon sokan hódolunk ennek a szenvedélyünknek és a keresztszemezők egy része be is mutatja az évente elkészülő újabbnál újabb alkotásait is.

A Camponában idén egy nagy terülten kerültek a keresztszemes hímzéssel kszült képek, terítők, különféle használati tárgyak - köztük az én két 3D keresztszemes dobozom is - kiállításra.  Szerencsére az előző évekhez képest is sok újdonság került a falakra, és külön öröm volt számomra, hogy nagyon kevés egyforma minta készült ebben az éveben.

Idén is kihasználtam a maximálisan leadható pályaművek tíz darabban megszabott korlátját, Continue reading ‘Országos Keresztszemes Kiállítás - 2009.’ »

Megkésett kiállítási beszámoló - Magyar kézművesség 2009 - Vajdahunyad Vár - Mezőgazdasági Múzeum

oklevelIdén is, mint az előző években, pályáztam az AMKA által szervezett nyári kézműves seregszemlére.  A Magyar Mezőgazdasági Múzeum egyik szép nagy termében kerültek a válogatott kézműves alkotások kiállításra.

Ebben az évben különösen szép dolgokat láthatott minden látogató a magyar kézművesség igényes mestereitől.  Büszke vagyok arra, hogy az én egyik párna-sorozatom is a kiállított tárgyak között szerepelhetett.

A kézimunkát a különféle hímzések, szőttesek, foltvarrás és jó néhány hímzés-technika képviselte.    Jelen voltak a fafaragás mesterei, az üvegfestők, a gyöngyfűzők, és persze még sok más kézműves szakma képviselői. Continue reading ‘Megkésett kiállítási beszámoló - Magyar kézművesség 2009 - Vajdahunyad Vár - Mezőgazdasági Múzeum’ »

Nyári újdonságok az Eszterkézimunkán…

kaves_barna_3Már megint elmaradtam kissé a honlap frissítésével, de az elmúlt hetek hőségei miatt, kérlek, nézd el ezt nekem.   Ma azonban nekiláttam, ée feltöltöttem néhány új képet az elkészült munkákról, tettem fel leírást a hogy készül-be és még egy kiállítás képeit is sikerült végre a helyére tenni.

No, de kezdem szépen sorban, mi is történt az utolsó újdonságok óta.   Ha nem jártál azóta a blogomon, érdemes visszaolvasni, mert folyamatosan mutattam, hogyan készült el a 3D dobozom,  és milyen lett a második ékszertartó, miként alakult az Autumn keresztszemesem

Foltoskodtam is egy keveset.  Készült egy foltos takaró évzáróra a tanítványok fotóival, és voltam táborban a Balatonnál, majd az ott készült alkotásaim befejezését is megmutattam. (Na jó, nem mindet, mert van, még a mi befejezésre vár…)

Festettem anyagokat Pannával, s ha már a táborozási szezon közepén vagyunk, hát táboroztunk még egyet Kőszegen, ahol szalagot hímeztünk gyerekkel, és epret, csibét varrtunk ráadásnak.

Voltam négy kiállítás megnyitóján, ebből kettőről már írtam beszámolót, kettővel még adós vagyok, de hamarosan azt is pótolom. A zselízi kiállítás megnyitójáról itt olvashatsz, a nagyoroszi megnyitóról pedig itt.

Mit találsz az újdonságok képei között most?

Continue reading ‘Nyári újdonságok az Eszterkézimunkán…’ »

Nagyoroszi foltvarró vándorkiállítás

Vendégkönyv

Újabb helyszínre érkezett a Gubike által szervezett szlovákiai-magyar foltos kiállításunk.  Július 24.-től Nagyoroszi ad otthont a műveinknek .

A kiállítás megnyitójára én is elmentem, és megállapítottam, hogy ismét jó kezekben vannak a munkáink.  A kiállításon még a könyvtár foltvarrással foglalkozó könyveit is meg lehet nézni - igaz, abban nem vagyok biztos, hogy az összes könyv a könyvtár tulajdona-e.

Készítettem néhány képet, s bár a kiállított foltos munkák nem változtak, mégis más a hangulatuk ebben a teremben, másként bemutatva.

A megnyitón kaptam ezt a kedves ajándékot:

ajandak

A kiállítás képeit ide kattintva nézheted meg:

Nagyoroszi kiállítás képei

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Nagyoroszi foltvarró vándorkiállítás 2009.07.24.-2009.08.16.

nagyoroszi-foltvarras-kiallatas-plakat

Gyere el Te is és nézz körül!

:

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo


foltvarazs webruhz