Archive for the ‘Panna’ Category.

Panna szép új foltos ágytakarója

panna-lila-takaraja04Az elmúlt két évben Panna nagyon nagyot nőtt.  Eddig az ágya kisebb méretre volt összetolva, de most már felnőtt méretre kellett állítani.  Igen ám, de az előző ágytakarója így már rövidnek bizonyult.  Közben a szobája is megváltozott, babásból lányos lett.  A falak lilák, sárgán világit a napocska a plafonon, és ehhet a barna árnyalatű macis takaró már nagyon nem illett.

Jó sok időbe tellett, míg a lilás árnyalatú anyagokat összevadásztam, de végül sikerült s ez a takaró és a két párna sült ki belőle.  Semmiképp nem akartam bonyolult mintát a szobába, hiszen szeretnék majd még egy falvédőt is az ágy mellé varrni, mire inkább valami figurás, rátétes mintát képzeltem el…

De most még csak a takaró van készen, így azt mutatom:

Continue reading ‘Panna szép új foltos ágytakarója’ »

Bólogatók otthona - Panna hercegnős zsákja

Panna hercegnős zsákjaAz úgy kezdődött …,

hogy Panna kapott még Karácsonyra bólogató kisállatokat.  Sokat.  Mert még nincs elég apróság itthon.   Azóta ezeket gyűjti.  (Azelőtt hercegnőket, lovakat, kutyákat…)

Természetesen a bólogatókat az oviban is be kellett mutatni.  Azonban ennyi minden már nem fér el a zsebben.  Okos gyerek, szerzett magának zacskót hozzá.  Szép zöld csíkosat.  Reggel belepakolt mindent, irány az ovi, kipakol mindent belőle.  Jön a foglalkozás, belepakol, majd ismét ki…. Alváshoz is kipakolja őket szépen sorban az ágyába.  A zacsi meg zörög.
Első nap még elmegy, de mikor már egy hete zörög a legnagyobb óvatosság mellett is az alvásnál, mondta, hogy kellene neki valami, amiben beviheti a bólogatókat a csoportba.

Megígértem hát, hogy varrok az állatoknak egy zsákot.  Panna választotta az anyagokat, a magasságot pedig a minta adta.   A zsák belső rétege csillagos lett, és a zsák szájánál kipróbáltam ezt az új ferdepántot (Ketté van vasalva és a közepére csipke van horgolva. Reklám: itt több mintában is láthatod)

Panna hercegnős zsákjaAzért, hogy ne kelljen minden alkalommal megkötni, a zsinórra tettünk egy gyors-zárat, és a zsinór másik része akasztóként is funkciónál.
A zsák két rétegét néhány helyen körben összevarrtam, így nem csúsznak el a rétegek.

Amióta a zsák elkészült, ki sem nagyon esik Panna kezéből, és persze nem csak a bólogatókat tartja benne.  Néha csodálkozom is azon, hogy bírja el egyedül. :)
(megj.: a mosást is bírja a zsák, mert hát kosztűrőnek azért nem mondanám a színét.)

.

M.I.Eszter
eszterkézimunka_logo

Tojáskészítés Pannával

Panna húsvéti tojást készítettA hét végén rengeteg húsvéti tojást készítettünk Pannával.  Nagyon élvezte.
Az alapötletet még a PECSÁ-ban lestem el, és szép lassan az alapanyagokat is beszereztem hozzá.

A hungarocell-tojásokat tekergettünk körbe-körbe zsinórral, szalaggal, fonallal…   Panna kedvence a “szőrös” tojás lett, azonban azt a legnehezebb készíteni, így csak három készült belőle.

Ezen a képen Panna már Apukájának magyarázza, hogyan is készültek a színes csíkos tojások.

A két kupac tojást ketté osztottuk, hiszen a Panna által készített tojásokat külön gyűjtötte a kis kosarába, és még az oviba is bevitte megmutatni.   (Oda is vittünk tojásokat, így ott fonallal készülnek a Húsvétra a jövő héten az ügyes-kezű gyerekek.)

Ezek itt a Panna által tekergetett tojások:

Continue reading ‘Tojáskészítés Pannával’ »

Hólapátolás

Panna a hóbanJelentős mennyiségű hó esett nálunk a hét végén.   40-45 cm két nap alatt. Szombaton a párom és Panna - no meg Panna kis barátja - szinte az egész délelőttöt a hó ellapátolásával töltötték.

Régen esett ennyi hó egyszerre, és bevallom, én örülök annak, hogy most egy kicsit hűvösebb van, és megmarad még néhány napig.

Elő is vettük a szánkót…  Remélem, még forgalomban lesz.  Pannának megígértük, hogy ma korán elhozzuk az oviból, és keresünk lankás lejtőket.  Igaz azt kérte, csak alvás után menjünk érte, mert különben hamar elfárad…   Mi lesz vele az iskolában?  Vagy lehet, hogy végre korán ágyba tudjuk majd dugni szeptembertől?

Mindenesetre ma délután vár a szánkó és a lankák…

Még két havas kép:

Continue reading ‘Hólapátolás’ »

Kőszegi kirándulásunk Pannával

panna_kaszegen5A Kőszegi táborba ketten mentünk Pannával.  Nagyon készült rá, hogy megismerkedik más gyerekekkel, és arra is, hogy ő majd önállóan alkot valamit.  Persze az is ritkán fordul elő velünk, hogy viszonylag messzire utazunk, és csak ketten.  Kíváncsi volt arra milyen egy “tábor”.  Ő is megy majd augusztusban a Balaton partjára, és szerintem jó volt feltérképezni a terepet, milyen is, amikor valaki táborozik valahol.

Mivel a szervezővel abban egyeztünk meg, hogy szombatra és vasárnapra megyünk, így pénteken délután indultunk és szépen elgurultunk Kőszegig.  (Én még délelőtt programozni tanultam a belvárosban, Panna pedig oviban volt.)  Nem mondom, hogy rövid volt az út, de mikor már untuk az autót jöttek az út ment látványosságok.  Láttunk gólyákat, egyedül ücsörögni a fészkükben, vagy épp egy gólyacsaládi-csetepaté közepét, de olyan is volt, hogy a fészek melletti lámpaoszlopon volt a fészek lakója.  Nem tudom, hogy csak kirándulni ment a szomszédos oszlop tetejére, vagy esetleg némi családi összetűzés eredményeképpen került száműzetésbe a madár.  Mindenesetre biztosan nem a cigi-szünetét tartotta. Continue reading ‘Kőszegi kirándulásunk Pannával’ »

Ilyen volt … ilyen lett…

panna2

Ollót vettem a kezembe. De most a másikban nem textilt, hanem Panna haját fogtam.

Már régen próbáljuk fűzni, hogy a hosszú haj nem annyira jó neki, mint ahogyan azt ő szeretné.

Egyrészt nem is áll olyan szépen, másrészt nyűgös a hajmosás, szárítás, és nagyon hamar össze is gubancolódik.
Próbálkoztunk a csurkába fogással, hajfonással is, de nagyon rakoncátlanok a tincsei és minden alkalmat megragardnak arra, hogy a terelésükkel ellentétes irányba tűnjenek elő…

Így egyik reggel sikerült meggyőzni, hogy legyen a nyárra rövid a hajtakaró, s majd ősszel újra hosszabbra hagyjuk. (Nagyon nem is kellett győzködni a csajt.)

Így szombat délután apa hajának megkurtítása után Panna haját vettem a kezeim közé. Ilyen lett:

Continue reading ‘Ilyen volt … ilyen lett…’ »

Panna (is) alkotott …

eszterkazimunka-termakekA múlt héten kicsit eltűntem, aminek az oka, hogy szinte egész héten fel sem álltam a varrógép mellől.  A hét végi kiállításra készültem teljes gőzzel. Az eredmény kicsiny részét itt ezen a képen láthatod.

Emellett azért Panna is kivette a részét az alkotásból. Amikor a fonalak előkerültek (a csibés csomagokban díszítésnek, az epres csomagokban a szár miatt vannak a zacsikban), megmutattam neki, hogyan is lehet azokból pókhálót készíteni.  Biztos emlékszel még rá Te is, hogy gyerekkorodban tekergettél hasonlóakat.

Teljesen belejött a tekerésbe és már vagy ötöt el is készített.  A fázisfotókat mutatom: Continue reading ‘Panna (is) alkotott …’ »


foltvarazs webruhz