Archive for the ‘Újdonságok’ Category.
1st december 2008, 10:23 du.
Beköszöntött az év utolsó hónapja. Leesett az első hó, igaz, nálunk el is olvadt. Már csak alig több, mint három hét van hátra az Ünnepekig, s gondolom, lassan mindannyian elkezdjük írogatni a listáinkat, milyen teendők várnak még ránk a következő napokban.
De mivel mostanában mindenhol a Karácsonyról esik szó, úgy gondoltam, hogy még így december elején inkább más újdonságokat mutatok Nektek. Ezekből már többet láthattatok, de akad olyan is, ami most kerül először az Intenet lapjaira.
Foltoskodásom eredménye az október végén elkészült tappancsos falvédő, amihez egy kisebb kép is tartozik. Ezt ugyan már itt megmutattam egyszer, de a honlapomra a foltvarrott faliképek közé csak most került fel.
Szintén figyelemmel kísérhettétek a rózsás párnáim elkészültének menetét, többen írtatok is vele kapcsolatban, s most őket is bemutatom a keresztszemesek között. Ugyanide töltöttem fel két képet a hintázó cicáimról, amiket még a nyár folyamán készítettem.
Azonban ezzel nem ér még véget a keresztszemes újdonságok sora, Continue reading ‘Még nem karácsonyi újdonságok - december elején’ »
7th november 2008, 01:10 du.
Néhány hete büszke tulajdonosa lettem egy ún. felső anyagtovábbító szerkezetnek, aminek a lévén könnyebben és egyszerűbben tudom az elkészült foltvarrással munkáimat letűzni az egyenes vonalak mentén.
Régóta várta már a letűzést három + egy konyhai képem, amik stílusukban nagyon hasonlítanak egymáshoz, csak a színük lett más. Most végr nekiálltam és meglepődvet apasztaltam, milyen könnyebbség is ezzel a talppal a munka. Gyorsan elkészültek a képek utolsó simításai, remélem, nektek is tetszik a végeredmény:
Continue reading ‘Konyhai patchwork sorozat’ »
25th szeptember 2008, 09:53 du.
Utoljára nyár elején tettem fel képeket a honlapra. Közben elszaladt a nyár, bár sokat nem kézimunkáztam, azért bőven van mit a kosárba tennem így szüret táján.
Az igazi szőlőnket ugyan a madarak csipegették le, de remélem, az újdonságok kosarában Te is találsz kedvedre valót most is.
A keresztszemes képek táborát három kiskacsás DMC-s kép gyarapítja, amik közül a legkisebb igazi sikert aratott a családomnál. Amikor a párom meglátta a kiskacsát a vásáron, ahol vettem a készletet, azt mondta, hogy ezt mindenképpen ki kell varrjam, mert olyan aranyos, mint Panna. Persze azóta Panna nagyot nőtt és már nem szügséges kellék a takaró az alváshoz, de akkor, tényleg nagy volt a hasonlóság. S ha már lett egy kacsás kép, akkor választottam hozzá még kettőt. Szerintem így hárman már egy egész kis csaptot alkotnak.
Babalátogatóban is jártunk, … Continue reading ‘Őszi foltos és keresztszemes újdonság-szüret’ »
13th július 2008, 07:50 du.
A legutóbbi újdonságok bemutatása óta sok minden történt velem. Ide a bogra rendszeresen be is jegyzem ezeket a történéseket, azonban most újabb képeket is töltöttem fel a honlapra az újdonságok közé.
Kisebb keresztszemesek és foltvarrott kézimunkák készültek el az elmúlt hónapokban. (Lassan majd el is kezdem kihúzogatni a tervezett munkák közül, mik is készültek el.)

Continue reading ‘2008. júliusi újdonságok’ »
1st április 2008, 10:25 du.
Ugye Te is érzed már a tavaszt? Az ujjaidban, a levegőben, az egyre több visszamosolygó emberben. Húsvétkor még esett a hó, most pedig, amikor ezt írom, hét ágra süt a nap, melegíti a földet, a levegőt és energiát ad mindannyiunknak. Remélem, ezzel Te is így vagy.
S így, teli energiával sok-sok dolgot tettem fel a honlapra is. Írd meg, hogy tetszenek az új foltvarrott képeim, a finom fonalból készült kötött sálam, de egy kosárnyi csibe is került az újdonságok közé.
.
Continue reading ‘2008. áprilisának újdonságai az Eszterkezimunka.hu-n’ »
11th február 2008, 10:45 du.
Ma töltöttem fel néhány új képet a honlapra az újdonságok közé.

Nagy részük még Karácsony és Szilveszter között készült. Kivételt talán a keresztszemes terítő jelent, amit az idei nyaralásunk alatt hímeztem ki. Sajnos akkor az esős idő nem kedvezett a nagyobb kirándulásoknak, így míg a többiek aludtak vagy tévéztek, én szépen kivarrtam egy terítőt.
A két pár törülköző pedig az utolsó pillanatban készült el Karácsonyra és január közepére. Azt hiszem ezeket a darabokat inkább a megajándékozott gyermekek szülei értékelték, mint maguk az ünnepeltek, de azért remélem, hogy idővel ők is örömüket lelik a puha textilekben.
Végül hadd ejtsek néhány szót a két patchworkről is…
Continue reading ‘2008. februári újdonságok az Eszterkézimunka.hu-n’ »
10th február 2008, 07:49 du.
Első kérdésként sokan azt kérdeztétek, mikor csinálom a kézimunkákat. Szinte mindenkinek azt válaszoltam, hogy nem tudom, de valahogy mindíg jut rá időm.
A honlap indulásakor nem gondoltam volna, hogy ennyi időt vesz a szerkesztés, de azt sem, hogy ennyien vagytok rendszeresen kíváncsiak a munkáimra. Ez utóbbi energiát ad az előbbihez.
A január viszont úgy elröpült, hogy alig készítettem valamit. A hónap elején két törölköző készült el (hamarosan látható az újdonságok között), majd Panna lányom rendelésére két lovacska született meg a kongréra. Mindeközben a téli szünetben készült csirkék szemeit varrogattam fel esténként - szintén Panna asszisztálásával.
Continue reading ‘Időzavar’ »