Négy Heritage virág – avagy a következő nagy projektem

A következő hónapokban biztosan sokat fogjátok itt látni a Heritage és a bordó virágok szavakat. A John Clayton által tervezett 4 virágot ugyanis felvettem abba a listába, amiket ki szeretnék varrni. S mivel ezek a virágok nagyon tetszenek, felborították tervezett sorrendet és az első helyet harcolták ki maguknak.
A készleteket a hímzővásznas változatban vettem meg, mert szerintem ezen mutatnak szebben az öltések.

Heritage kersztszemes készletek

Olvasd tovább » ‘Négy Heritage virág – avagy a következő nagy projektem’ »

Irány Birmingham!

Narancs - barna virágos foltvarrott faliképTavasszal, amikor még csak bontogattam webes szárnyaimat, láttam a Foltvarró Céh honlapján egy lehetőséget.  Európa egyik legnagyobb foltos kiállítását szervezik minden évben Birminghamben, Anglában.  Erre azonban nem csak a szervező országból, henem Európa többi részéről is lehet jelentkezni.

A pályázatomat már májusben postára kellet adnom, s épp tegnap találtam a postaládában a részvételi cetliket, amiket a foltokra és a dobozokra kell rögzíteni. 

Olvasd tovább » ‘Irány Birmingham!’ »

All Our Yesterday’s ujjgyakorlat

Egyik este kezembe akadt a Cross Stitching magazin egyik előző száma. még valamikor tavasszal hozta egyik londoni útjáró a párom. (Mindig ki van neki adva, hogy nézzen keresztszemes magazinokat jártában keltében. Sokszor sikerrel is jár, de van, hogy úgy jön haza, hogy épp nem talált semmit. Sajnos ezeket a magazinokat nem lehet minden újságosnál kapni, s ezt saját magam is tapasztaltam amikor én is kerestem az angol utcákon.)

Szóval kezembe akadt a magazin, benne az angoloktól már megszokott ingyenes mintakészlettel. Uccu neki, gondoltam, s már bele is kezdtem a varrásába. Ezeket a kicsi készleteket nem szeretem soká rakosgatni, mert az újságaim sorendbe vannak lefűzve, s nem szeretem, ha kallódik egy-egy szám a lakásban.

Első “szuszra” ennyire futotta:

All Our Yestarday's

Második nekifutásra már ennyire jutottam a keresztekkel, s csak a kontúrok hiányoztak:

Olvasd tovább » ‘All Our Yesterday’s ujjgyakorlat’ »

A 2008-as kézimunkás terveim alakulása

Áprilisban írtam egy bejegyzést, amiben leírtam az idei terveimet.

Most egy kis számvetést írok arról, mi az ami eddig elkészült, és esetleg mi változott.

“Keresztszemesekkel kapcsolatosan a legnagyobb célom, hogy a felhalmozott, ki nem varrt készleteimet lecsökkentsem „emberi” mértékűre.

Ami már a szekrényben van, és kivarrásra vár, most kb. ilyen sorrendben fognék hozzá:

  • Kiskacsás DMC készletek 3 db. (önámítás: nagy műanyagba van csomagolva, így ha kiveszem a három készletet, viszonylag nagy hely szabadul fel, azaz kevesebbnek látszik a készletek mennyisége) - elkészült
  • Tavaszi banner – csak, hogy még tavasszal sikerüljön kiakasztani. - elkészült
  • Saját tervezésű minta elkészítése és kihímzése. (Az ötlet már a fejemben van, kíváncsi vagyok, hogy néz ki majd „élőben”, amit elképzeltem.) Olvasd tovább » ‘A 2008-as kézimunkás terveim alakulása’ »

2008. júliusi újdonságok

A legutóbbi újdonságok bemutatása óta sok minden történt velem. Ide a bogra rendszeresen be is jegyzem ezeket a történéseket, azonban most újabb képeket is töltöttem fel a honlapra az újdonságok közé.

Kisebb keresztszemesek és foltvarrott kézimunkák készültek el az elmúlt hónapokban. (Lassan majd el is kezdem kihúzogatni a tervezett munkák közül, mik is készültek el.)

Foltvarrott képek július

Olvasd tovább » ‘2008. júliusi újdonságok’ »

Magyar Kézművesség 2008 és a Reneszánsz éve kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

A múlt pénteken hivatalosan is megnyitott az immár 14. alkalommal megrendezett kézműves seregszemle. Természetesen a megnyitó ünnepségre én is elmentem, és örömmel tapasztaltam, hogy a kiállítók többsége is ezt tette.

Magyar kézművesség 2008 - kiállítás megnyitó

Olvasd tovább » ‘Magyar Kézművesség 2008 és a Reneszánsz éve kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban’ »

Rózsás párnák III.

Lassan, de biztosan előbb utóbb minden elkészül. Így van ez a keresztszemes párnákkal is. :)

A harmadik párna rózsaszín alapra készült. Az első este nem sokat varrtam rajta, mert még az előző párna befejezésén dolgoztam. Így csak eddig jutottam:

Harmadik rózsás párna

Olvasd tovább » ‘Rózsás párnák III.’ »

További oldalak:« Első...1020...2526272829...Utolsó »



foltvarazs webruhz