2009 október 20, 06:30 de.
Igazi foltvarró seregszemle volt augusztusban Székesfehérváron, ahol amellett, hogy az éves országos foltvarró kiállítás helyet kapott és kihirdették az idei foltos díjakat még a helyi foltvarrók csoportjának munkáit bemutató kiállítására, valamint egy gyönyörű épületben nemzetközi foltmunkák bemutatására is sor került.
Huh, az első mondat kicsit hosszúra sikeredett, no de tényleg ennyi minden történt Székesfehérváron idén nyár végén. Persze a kiállítások mellett a szokásos pénztárca-tartalmat kiforgató vásár sem maradhatott el. No de kezdjük az elején. …
Elsőnek az országos pályázatra érkezett foltmunkákat néztem meg, s természetesen nem egy ismerősbe botlottam, és csak hüledeztem a bemutatott munkák láttán. (Mindig elhatározom, hogy jövőre majd én is…. De talán jövőre… ) Olvasd tovább » ‘Három az egyben – Nemzetközi-, Országos-, és Helyi foltvarró kiállítás Székesfehérváron’ »
2009 október 17, 12:13 du.
Még augusztusban került megrendezésre az immár több éves hagyományoknak megfelelően a Camponában a IX. Országos Keresztszemes Kiállítás és Verseny. Az én keresztszemeseim idén nyolcadik alkalommal kerültek kiállításra, és ebben az éveben a díjazottak között voltam a Celtic Autumn képemmel.
A keresztszemes kiállítás minden évben izgalmas esemény, hiszen nagyon sokan hódolunk ennek a szenvedélyünknek és a keresztszemezők egy része be is mutatja az évente elkészülő újabbnál újabb alkotásait is.
A Camponában idén egy nagy terülten kerültek a keresztszemes hímzéssel kszült képek, terítők, különféle használati tárgyak – köztük az én két 3D keresztszemes dobozom is – kiállításra. Szerencsére az előző évekhez képest is sok újdonság került a falakra, és külön öröm volt számomra, hogy nagyon kevés egyforma minta készült ebben az éveben.
Idén is kihasználtam a maximálisan leadható pályaművek tíz darabban megszabott korlátját, Olvasd tovább » ‘Országos Keresztszemes Kiállítás – 2009.’ »
2009 október 17, 11:52 de.
Idén is, mint az előző években, pályáztam az AMKA által szervezett nyári kézműves seregszemlére. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum egyik szép nagy termében kerültek a válogatott kézműves alkotások kiállításra.
Ebben az évben különösen szép dolgokat láthatott minden látogató a magyar kézművesség igényes mestereitől. Büszke vagyok arra, hogy az én egyik párna-sorozatom is a kiállított tárgyak között szerepelhetett.
A kézimunkát a különféle hímzések, szőttesek, foltvarrás és jó néhány hímzés-technika képviselte. Jelen voltak a fafaragás mesterei, az üvegfestők, a gyöngyfűzők, és persze még sok más kézműves szakma képviselői. Olvasd tovább » ‘Megkésett kiállítási beszámoló – Magyar kézművesség 2009 – Vajdahunyad Vár – Mezőgazdasági Múzeum’ »
2009 szeptember 23, 10:03 de.
Elkészült a négy Heritage virágos panelem harmadik darabja. Még idén szeretném a negyediket is elkészíteni, remélem, az időmbe bele fog félni.
Lassan ugyanis közeledik a Karácsony. Ilyenkor elég sok a teendő, azonban ez a mostani kettő hét alatt lett kész a szekrényből kivételtől az utolsó kontúröltésig.
Most egy kicsit rendhagyó módon készült, és még fotót sem csináltam róla, pedig érdekes volt a köztes látvány.
A keresztszemeket ugyanis most nem sorban csináltam, hanem a két fő színt – amiből a legnagyobb terület van a mintán – a végére hagytam. Így az utolsó két szín nélkül még eléggé hiányos volt a minta, viszont azokat nem kellett a hímzés közben folyamatosan számolni. A módszer hátránya, hogy a vége így eléggé unalmasra sikerült. Olvasd tovább » ‘A harmadik Heritage virág …’ »
2009 szeptember 21, 07:59 du.
Újult erővel várom az őszt, és rengeteg tervem van aminek egy része természetesen a kézimunkával kapcsolatos.
Először is rájöttem, hogy az őszi nyaralás fantasztikus, hiszen nincs óriási kánikula, múlóban az allergia-szezon, és nincs tömeg a felkapottabb helyeken sem. Lehet, hogy öregszem?
A képet ne értsd félre, nem én vagyok rajta, hanem Panna, de ehhez a bejegyzéshez ez a kép passzolt a leginkább.
Hamarosan írok arról, mik készültek nálam a nyáron, mit tervezek Karácsonyra, és persze igyekszem minden más kézimunkával kapcsolatos dologról is beszámolni.
Te hogyan töltődtél fel a nyáron? A Te fejedben is motoszkál már a Karácsony gondolata?
:
M.I.Eszter

2009 szeptember 1, 12:21 du.
Aki nem jár a Foltvarázsra, annak is érdemes most bekukkanatania, mert egy egyszerű kérdőív kitöltésével belekerülhet egy nagy kalapba, amiből hat nyertes neve kerül majd ki, s akik különféle kézimunkákat nyerhetnek meg.

Ha másoknak is fel szeretnéd hívni a játékra a figyelmét, tedd ki Te is ezt a felhívást a blgodban!
A nyereményről bővebben
M.I.Eszter

2009 augusztus 29, 02:51 du.
Nina SWAP játékénak második, őszi fordulója a héten ér véget. Szerencsére még augusztus elején küldtt Nina egy levelet, amiben szólt erről, hiszen valamiért a szeptember vége volt a fejemben.
A mintát már régen kitaláltam, csak úgy gondoltam, van még időm bőven az elkészítésével. Igaz így sem kellett kapkodnom, időben elkészült a keresztszemes meglepetés.
A sorsoláson Kornéliát kaptam páromnak, és remélem, örül az általam készített egeres meglepetésnek. (És azt is csak remélni tudom, hogy a cicája sem sértődik meg az egérkék miatt.)
A zsebes tároló mellé néhány őszi fonalat is mellékeltem. Íme pár kép az elkészült keresztszemesről:
Olvasd tovább » ‘Az én ajándékom is megérkezett Karolinához’ »