Blog

You can read my latest news here as well as stories about my everyday (needlework) life. Follow me here, and come back as often as you can!

Novemberben várhatóan egyel többen leszünk…

Már rég óta szerettük volna, hogy Panna nem legyen egyke s már bele is kezdtünk nyugodni, hogy végül azért mégis kistesó nélkül nő majd fel...

Februárban, miután megműtötték a szemem, sok mindenre számítottunk, de a gólya kopogtatására igazán nem is gondoltunk.  Meglepetés volt, amikor kiderült, hogy mégsem minden ok nélkül érzem magam "furcsán".

Március vége felé mindannyian elmentünk a doktorbácsihoz, aki már az ultrahangon is meg tudta nekünk mutatni, hogy íme a családunk legkisebb tagja.  Mivel akkor körülbelül szilva nagyságú volt, ezt mondtuk Pannának.  Azóta a pocakomban növekvő emberkét "Szilvababy"-nek hívjuk.

Szerencsére eddig minden rendben van velünk, az első hónapokat sikeresen átvészeltem, s csakúgy, mint Pannával, most is bejött a párom második reakciója "Legalább lefogysz... :)"  Most a hetedik hónap elején még mindig negatív súlygyarapodást mutat a mérleg.

Az ultrahangon néhány héttel ezelőtt a doktorbácsi nagyon határozottan lánynak gondolta Szilvababyt, így a lánynevek között keresgélünk, de végleges választás még nincs.

Természetesen a helyzetnek megfelelően bele is fogtam egy babás kép készítésébe, ami hamarosan elkészül, és meg is mutatom.

.



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Write a comment!
  • Szívből gratulálok Nektek! Szorítok, hogy minden a legnagyobb rendben menjen 🙂

  • Itt is csak gratulálni tudok! Jó egészséget mindkettőtöknek! Panna biztosan nagyon várja a kistestvér érkezését!! :O)))

  • Köszönjük szépen.

  • Szeretettel gratulálok, sok boldogságot szerezzen mindannyiotoknak!

  • Csatlakozom az előttem szólókhoz,szívből örülök a híreknek amiket megosztottál velünk. Jó újra “hallani”, már nagyon hiányoztál,. Minden jót Nektek és a kis pocaklakó Szilvababynek is.

    Szeretettel: Magdi

  • Köszönjük

Your email is never shared. Required fields are marked *

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Needlework newsletter

Would you like to know the latest news about my webpage directly? Sign up now!