Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Ahol egész évben Karácsony van

Egész évben Karácsony Skóciában


Ezen a nyáron a birminghami foltvarró kiállítás után Skóciában nyaraltunk kicsit több, mint egy hétig.

Az egyik nap megálltunk egy kristályokat és porcelánokat gyártó, épp utunkba kerülő nevezetesség mellet.  Tőle 100 méterre augusztus közepén egy karácsonyi díszekkel kirakott ajtó várta a látogatókat.  Mivel időnk és kedvünk is volt újdonságokat nézegetni, odasétáltunk és kíváncsiságból benéztünk. Egy gyönyörűen felszerelt karácsonyi üzletet találtunk.  Na de augusztus közepén?

Az egész helynek volt valami varázsa.   Tényleg karácsonyi hangulatom támadt és Panna lelkesen volt, hogy tizedszer is visszament az angyalkákhoz, a csillogó gömbökhöz, megfogdosta a játékokat.  Ahogy a képeken is látszik, még a télapók közé is beült kakukktojásnak.

A különböző színű díszek mind-mind külön kis házakat kaptak, így nem keveredtek a stílusok össze.  Voltak finoman megmunkált díszek, egyszerűek, és persze olyanok is, amire én már a giccs jelzőt használom, de attól még ebbe a hangulatba belefért.  Külön kis helyiségekben mutatták be, hogyan lehet különböző stílusúvá varázsolni a fenyőfát az egyszerű díszektől egészen a finoman megmunkált egyedi alkotásokig.   Készítettem pár képet, amit most ide be is teszek, hátha sikerül valamit az augusztusi karácsonyból idecsempésznem.

Egész évben Karácsony2


 Mintha csak egy igazi utca lenne.


Egész évben Karácsony3


A tér közepéről nem hiányozhat az óriási fenyő sem, természetesen teli ajándékokkal.


Egész évben Karácsony4


 A szarvasok ugyan a tetőre szorultak, de ők sem hiányoztak.


Egész évben Karácsony5


 Megtalálod a kakukktojást?  Akarom mondani kakukk-télapót?


 Egész évben Karácsony6


 Nekem ennek a házikónak a színvilága tetszett a legjobban


 Egész évben Karácsony7


 Megannyi kristály.angyalka...


 Egész évben Karácsony8


 Adventi naptárnak is gyűjtöttem ötletet.  (Volt ugyanez hóemberben is.)


Egész évben Karácsony9


Be kell valljam, nekem az ott töltött fél óra után is kezdett kicsit unalmas lenni a monoton karácsonyi zene, azt hiszem, ha egész évben ezt kellene hallgatnom, Karácsonyra már a falra másznék, ha valaki betenne egy ilyen számot.   De az eladó azt mondta, őt nem zavarja, sőt élvezi az egész éves Karácsonyt.

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem nem tetszik azért annyira nagyon, hogy már egy hónappal ezelőtt is ki voltak téve a karácsonyi akciók, már az összes nagyobb üzletlánctól bedobták a postaládába a karácsonyi játékos-műszaki cikkes... hirdetési újságot (s persze a reklámújságot nem dobták be teljesen a ládába, kilóg a vége, bevezeti a vizet ami pedig a fontos leveleimet áztatja el...).   Tényleg mindenki a pénztárcámat nyitogatja.

A Karácsonynak nem a pénzköltésről, hanem az összetartozásról, a szeretetről kellene szólnia.  Úgy veszem észre, hogy többet adunk az elmúlt években a látszatra, mint a valódi odafigyelésre.   Nem attól válik az ünnep meghitté, ha tízféle édességgel tömjük degeszre a hasunkat, és ekkor akarjuk az egész éves lemaradást bepótolni.

Persze azért én is készülök a Karácsonyra. Varrok díszeket, készítek ajándékokat, biztosan fogok sütni főzni is.  De próbálok majd mértéket tartani.

Te hogy készülsz a Karácsonyra, és mikor kezded el a készülődést?



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Kedves Eszter!Köszönöm a hírlevelet.Izgalmas volt bepillantani egy kicsit az életetekbe. Nagyon tetszik, hogy kedvesen, finoman, szeretetre méltóan irogatsz a levelekben.Nekem már felnőtt lányaim vannak, Pesten élnek /Ibike 29-et töltötte, Erika27-et. Pesten jártak főiskolára, egyetemre, ott is maradtak dolgozni. Ha érdekel, az iwiwen láthatod őket / Bali Erika-Era és Ibolya- Ibke /Mi minden ünnepet együtt ünnepelünk. Közösen készülünk, bár a főzést-sütést én csinálom, de a többibe besegítenek. A férjem bevásárol, a lányok dekorálnak. Nagyon-nagyon szeretem, amikor hazajönnek. Többnyire kimegyünk Faddra, ott van egy szép üdülőnk. Nagy hely van, szomszédok, barátok. Lehet korcsolyázni, sétálni.Ha megunják, bejönnek Tolnára a társasházba.Ebben az évben nagyon sokat szeretnénk kint lenni, feltőltődni, és egy kicsit meghízlalni őket. Na nem én leszek a vasorrú bába, csak nagyon soványnak látom őket. Rengeteget dolgoznak. Az ajándékokat gyakran sk. csinálom. Vásárolni csak apróságokat szoktunk egymásnak.Mégegyszer köszönöm a hírleveleket.Gratulálok a szép és okos nagylányodhoz. Neked jó egészséget kívánok :Baliné-zibi

  • Irigykedve néztem milyen szép helyen jártatok,remélem az élmény maradandó,és kreativitás növelő volt.Puxa Hajni

  • Kedves Eszter! Köszönöm szépen a hírleveleket. Én mindig nagyon tiszteltem azokat az embereket-, köztük Téged is, akik ennyi csodálatos dolgot képesek létrehozni, főleg ha tudásukat másokkal meg is osztják. Én gyönyörködöm és csak próbálkozom a foltvarrással a segítségeddel.(Kisebb- nagyobb sikerrel, még van mit tanulnom!)Sok erőt kívánok a munkádhoz: Kinga

  • Kedves Eszter! Köszönöm hírleveleidet, egyenlőre gyüjtőgetem mintáidat is, mindig találok valami mást, amit úgy érzem előbb kell megvarrnom. Általában én is saját készítésű ajándékokat csinálok, de azért az unokák kapnak kész “termékeket” is. További sok szép varrogatást és kirándulást kívánok: Gabi

  • Eszter:)
    Szerintem nekem is sok lett volna egy idő után a negédes karácsonyi cucc:)

    Viszont a kérdésed pont telibe talál: idén forradalmasítom a karácsony körüli hercehurcát.

    Eddig az volt, hogy ad-hoc alapon díszítgettem a házat, december elejétől (üvegmatrica, díszek, fényfüzér, illat, stb.), készülgettem lelkiekben és anyagiakban :D, aztán 24.-étől kezdődött a tortúra: koránkelés, kaja, süti, ebéd, ajándékozás, pihi. Másnap egyik családlátogatás, harmadnap másik családlátogatás, együtt meg alig voltunk.

    Két ünnep között ugyebár munka, és a fa azonnal elkezd kókadozni…

    Most azt találtam ki, hogy az egész hónapot a karácsonyra szánjuk :)) Tudom, ez ellentmond a negédes elleni érzésemnek 😀

    Lehet, hogy durván hangzik, de műfenyőnk lesz, viszont már elsején elkezdjük díszíteni, saját készítésű díszekkel.
    Még nem tudom konkrétan, hogy mik lesznek rajta, de Marcival szeretnék alkotni, és a lányomat is bevonni. (Elvégre divattervezőnek tanul, vagy mifene:D)

    Így nem egy nagy-nagy rohanásból és kapkodásból álló készülődés lesz, ami három nap alatt lezajlik végül, hanem egy egész hónapos ünnep ha úgy tetszik, ami alatt egészen biztos, hogy kettesben tudunk maradni a férjemmel is 😀

    Egyébként mi karácsonykor (26-án) ismerkedtünk meg, 31-én házasodtunk (rá egy évre), tehát nekünk ez egy nagyon sűrű időszak, és nagyon ünneplős időszak, de valahogy mindig olyan faramuci módon, gyorsan letudva sült el eddig.

    Majd beszámolok, hogy sikerült 😀 (Lehet, hogy jövőre visszacsinálok mindent, nincs kizárva:))

  • Kedves Eszter!Mindig örülök, ha hírlevelet kapok tőled.Nagyon szeretek varrogatni, csak ritkán tudok rá időt szakítani.Elárulok egy titkot, van egy karácsonyi zene cd-m, és amikor fáradt vagyok hallgatom és friss erőre kapok tőle,ezt bár mikor megtehetem.Számomra a karácsonyi ünnep nem az ajándékok napja,hanem a szeretet, családi együttlét, egymás szeretete.Már évek óta készítünk magunknak és egymásnak apróbb ajándékokat, hasznos apróságokat.Sok erőt,kitartást kívánok a munkádhoz, mindíg olyan szépeket alkotsz.annazsuzs

  • Annazsuzs,

    Ezek szerint nálad is egész évben lehet Karácsony. Nálam a Rómeó&Júlia cd nem akar kiesni a kocsiból. A párom már röhög rajta, de én akkor is szeretem.
    Mostanában pedig egy gyereklemez nagyon vidám dalai szólnak sokat.

    Rita,
    Remélem, sikerül a kivitelezés is az egy hónapig tartó ünneplésre.

    Eredetileg mi is szilveszterre terveztük az esküvőnket 1999.-ben. Aztán október 2-a lett belőle. (nem, nem jött még Panna, más okai voltak az előrehozatalnak)

    A készülődés, ajándék-készítés nélunk már elkezdődött, még szerencse, hogy Panna nem éri el a díszeket, különben a lakás összes korlátján, gombján kilincsén és minden egyéb kilógó helyen már gömbök díszelegnének. 🙂

    Gabi, Kinga, Hajni,

    Kszönöm.

    Zibi,

    Nálatok biztosan szép lesz az ünnep. Amikor a család összegyűlik az nagyon jó.

    M.I.Eszter

  • Kedves Eszter!
    Nagyon érdekes volt bepillantani segítségeddel egy másik világba, ami így szerintem is nagyon tömény lehetett. Azért a sok csilli-villi között biztos találtál egy- két olyan dolgot, ami tényleg tetszett Neked is.
    Nálunk a karácsonyi készülődés Adventkor kezdődik. Kirakom a megszokott dekorációkat /ha valami kimarad, lányaim reklamálnak/, közösen megbeszéljük, kinek mi lesz a dolga, mit főzünk és sütünk. A vendágjárásnak is évek óta kialakult menetrendje van, csak abban változik, hogy milyen finomság kerül az asztalra.Náunk nincs szaloncukor a fán, csak szalmadíszek és eddig arany-piros díszek, de idén végre sikerült gyönyörű narancs-terrakotta színű díszeket találnom, ehhez igazítom a szoba dekorálását.
    Nagyon várjuk már, nem az ajándékok miatt, mert az igazán csak jelképes lesz, inkább hogy együtt lehetünk, nem kell rohanni, jut idő együtt sétálgatni, beszélgetni, hasalni a nagy ágyon és jókat nevetgélni. Talán hó is lesz, akkor aztán igazi hóember is állhat az ablakunk alatt. És persze a madárkákról sem feledkezünk meg!!!!
    Üdv: P. Kati

  • Kedves Eszter!
    Felejthetetlen élményben lehetett részed a nyaraláson!Köszönöm, hogy megosztottad Velünk! Nagyon várom következő leveledet! Jó munkát és mellé jó egészséget kívánok!
    Lívia

  • Kedves Eszter!

    Köszönöm a hirlevelet,nagyon örültem neki mert imadok dolgokat kesziteni karácsonyra.Nagyon tehetsegesnek talallak es remelem igy is folytatod.Itt nyar van, szamora az igazi karácsony az amit Magyarországon töltöttem 8 évestöl 25-ig.Es probalom azottani hangulatot elöl varazsolni,a ferjemnek es a fiamnak.Remelem eben az evben is csikerül.

    Kivanok minden jot.Es köszönöm szépen.

  • Kedves Maria!

    karácsonyig még lesz a Hogyan készül?-ben is némi apróság az ünnepi dekoráláshoz. Hátha abból is meg tudsz valamit valósítani.

    Azért én egyszer kipróbálnék egy nyári Karácsonyt. (egyszer.) 🙂

    M.I.Eszter

  • Kedves Eszter!!
    Köszönöm szépen,hogy megosztottad a nagyközönséggel ezt a karácsonyi csodát!!Én karácsonyfadísz mániás vagyok és elhatározásom,hogy el fogok menni erre a helyre,,,de meg szeretnélek kérni,hogy írd meg nekem a pontos város ,vagy falunevet,hogy pontosan tudjak tervezni!!!Előre is nagyon szépen köszönöm!Bernadett

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből