Hogyan készült?

Elengedhetetlen foltvarró eszközök

Első foltmunkáim készítésekor szinte csak ollóval és tűvel rendelkeztem.  De egy pontosan vágott blokkhoz már jó, ha van vágólap és körkés is.  Az alábbiakban a szerintem alapvetően beszerzendő eszközöket mutatom be, majd a következő cikkemben kitérek arra is, melyek azok, amik könnyíthetik még a munkát - de lehet Élni nélkülük is.

OLLÓ

Mindenképpen legyen éles, s készüljön textilek szabásához. Javaslom, legyen egy nagy szabóolló és egy kicsi, a cérnákhoz. Ha papírra-varrással is fogsz dolgozni, nem szerencsés a textilvágóval méretre szabni a papírt, ahhoz egy hagyományos papírvágó-ollóra lesz szükséged.



VÁGÓLAP, VONALZÓ, KÖRKÉS

E három eszközt egyben mutatom be, hiszen szinte kivétel nélkül együtt használjuk őket, és kiegészítik egymást.

Vágólapból számtalan méretben és minőségben válogathatsz, nekem egy 45x60 cm-es Prym lapom van, és meg vagyok vele elégedve.  A vonalzó választásakor ügyelj arra, hogy a vágólapod hosszanti irányába is végigérjen rajta, hiszen csak akkor tudod praktikusan és kényelmesen kihasználni a lapot. (Sokszor alapcsomagba 30x45 cm-es vágólaphoz 15x30 cm-es vonalzót csomagolnak, véleményem szerint praktikusabb a 10x45 cm-es vonalzó ehhez a laphoz, különösen, mert ezt a vágólapot főként a kezdő foltvarrók vásárolják, akiknek problémát okozhat még a vonalzó csúsztatása.)





Körkésből én a 26 mm átmérőjűt használom, de többnyire a nagyobb, 45 mm átmérőjű kés a népszerű. Kezdőként - és gyakorlottként is - mindenképpen érdemes egy pót-pengét is beszerezni, hiszen könnyen csorbulhat az éle, ha gombostűvel, vagy a vonalzóval közelebbi ismertségbe kerül.



A körkéssel mindig legyél nagyon óvatos, hiszen ahhoz, hogy a több réteg textil átvágására képes legyen, nagyon élesnek kell lennie (és az is, könnyen vágja a kezedet is).

TŰ, GOMBOSTŰ

A foltvarráshoz hegyes, vékony tű való.  Eleinte én ezt nem tudtam, s a varródobozban talált hagyományos tűvel készítettem el nem kevés darabot.  (Működött.)

Ugyan ez igaz a gombostűre is. A hagyományos szerintem éppúgy megteszi, mint a speciálisan a foltvarráshoz készített.  (Igaz a lapos fejűnek a varrógépnél van előnye.)



VARRÓGÉP

Első - s ezidáig egyetlen - varrógépemet már 15 éve vásároltam. A teljesen alap Toyota a weboldalon látható összes foltvarrás elkészítéséhez elegendő volt. 

A hagyományos blokkokból készülő, nem nagy tűzést igénylő, valamint a rátétes technikához véleményem szerint egy teljesen hagyományos varrógép elegendő.   Amire érdemes figyelni, hogy legyen garanciája, és lehetőleg minél több fémlakatrészt szereljenek bele.

Esetleg a tűzéshez kell egy-két kiegészítő talpat beszerezni.



VASALÓ

Az összevarrott textileket mindig le kell vasalni, hiszen így biztosítható, hogy a hátoldala is tisztán eldolgozott legyen, valamint ne alakuljanak ki a varrások találkozásainál nagyobb csomópontok, kitüremkedések. 

Az egyébként is használt háztartási vasaló remekül megfelel erre a célra - bár itt is léteznek speciális vasalók.



A vasalásról, vasalókról egy későbbi cikkben még bővebben is írok.

.

A foltvarrás alap-eszközei után a következő cikkben szó lesz olyan segédeszközökről, amelyek nem szükségszerűek, de megkönnyíthetik a foltvarrást.



A foltvarrás alapok további cikkei:

- A foltvarrás története dióhéjban
- A foltvarráshoz szükséges alapanyagok
- A foltvarrásnál használható kiegészítő alapanyagok
- Elengedhetetlen foltvarró eszközök
- Kiegészítő (extra) foltvarró eszközök
- A foltvarrás előkészületei
- Foltvarrás kézzel, vagy géppel
- Az elkerülhetetlen vasalás
- Foltvarrás blokkok
- A blokkok összeillesztése
- A foltmunka keretezése
- Hátlap, bélés, tűzés
- Mire figyelj a tárolásnál, szállításnál
- A foltvarrás kombinálása hímzéssel

Szólj hozzá

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből