Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Kézimunkák pályázata a 2008-as kézműves kiállításra

Idén is, mint ahogyan az előző három év mindegyikében pályázok az AMKA által szervezett országos kézműves kiállításra. Ez a szerintem nagyon színvonalas kiállítás ebben az évben a újra a Vajdahunyad Várban található Mezőgazdasági Múzeumban lesz látható 2008. június 21-től július 27-ig.
Néhány érdekesség a kiállításról:

  • tavaly előtt nem csak a Vajdahunyad Várban, hanem Keszthelyen a Festetics kastélyban is bemutatásra került a 278 alkotó művei (sokan többel is szerepeltek, többek között én is)

  • tavaly közel 300 kiállító több mint 500 alkotása került bemutatásra.

  • minden évnek van egy kiemelt témája az általános kézművesség mellett. Idén a reneszánsz éve adott témát a kiemelt kategóriához.


Bár a kiállításra szánt keresztszemes és foltvarrott alkotásaim már jó ideje készen vannak, a pályázati jelentkezési lap kitöltése mégis az utolsó pillanatokra maradt. Ennek egyik oka a lustaság volt, a másik pedig a rendetlenkedő szemem. Valahogy azért mégiscsak sikerült időben leadni, elküldeni, elutalni…

Némi dilemmába azért kerültem a pályázati anyaggal kapcsolatban, mert van két olyan foltos képem, amit nagyon szívesen megmutatnék a magyar közönségnek is, de végül egy másik pályázathoz neveztem be (ennek részleteiről rövidesen írok majd). Sajnos a két kiállítás időben fedi egymást így nem lehetséges mindkét helyen bemutatni ezeket a képeket. (Azért Encsen, a gimnáziumi találkozón mindegyik ott volt.)

A jelentkezési lapok elküldése után vasárnap elvittük a keresztszemes és a foltvarrott képeket a leadási helyszínre, s bízunk benne, hogy a szakmai zsűri kiállításra méltónak ítéli valamelyiküket.

Kedvcsinálóként a linkekre kattintva nézd meg az előző év kiállításán készített képeket, valamint a tavalyi kiállításon a nézőközönséget megmozgató csibekészítés fotóit .
Idén te is benne lennél egy apró emlék elkészítésében?



M.I.Eszter



.


Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Megnéztem a tavalyi kiállítás képeit, varázslatosak a művek! Gratulálok!

  • Tegnap kaptam az értesítést, hogy a két pályáztom egyikánek minden darabját, a másiknak pedig egy részét elfogadták, s kiállításra kerülnek majd.

    M.I.Eszter

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből