Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Nyári újdonságok az Eszterkézimunkán…

kaves_barna_3Már megint elmaradtam kissé a honlap frissítésével, de az elmúlt hetek hőségei miatt, kérlek, nézd el ezt nekem.   Ma azonban nekiláttam, ée feltöltöttem néhány új képet az elkészült munkákról, tettem fel leírást a hogy készül-be és még egy kiállítás képeit is sikerült végre a helyére tenni.

No, de kezdem szépen sorban, mi is történt az utolsó újdonságok óta.   Ha nem jártál azóta a blogomon, érdemes visszaolvasni, mert folyamatosan mutattam, hogyan készült el a 3D dobozom,  és milyen lett a második ékszertartó, miként alakult az Autumn keresztszemesem...

Foltoskodtam is egy keveset.  Készült egy foltos takaró évzáróra a tanítványok fotóival, és voltam táborban a Balatonnál, majd az ott készült alkotásaim befejezését is megmutattam. (Na jó, nem mindet, mert van, még a mi befejezésre vár...)

Festettem anyagokat Pannával, s ha már a táborozási szezon közepén vagyunk, hát táboroztunk még egyet Kőszegen, ahol szalagot hímeztünk gyerekkel, és epret, csibét varrtunk ráadásnak.

Voltam négy kiállítás megnyitóján, ebből kettőről már írtam beszámolót, kettővel még adós vagyok, de hamarosan azt is pótolom. A zselízi kiállítás megnyitójáról itt olvashatsz, a nagyoroszi megnyitóról pedig itt.

Mit találsz az újdonságok képei között most?


 

Panna óvónénijeinek készítettem az évzáróra egy-egy szíves keresztszemest, és a hímzések között találsz még egy papírra hímzett képeslapot is, amiről már írtam korábban.

Felkerült a kék-ezüst 3D keresztszemes dobozom is, ami most épp  a Camponában az Országos Keresztszemes kiállításon látható.  (Vasárnapig még lehet szavazni a közönségdíjas alkotóra... :) )  A kiállításra egyébként érdemes elmenni, mert nagyon szépek az idei munkák, és az előző évekkel ellentétben minimális az  olyan keresztszemesek száma, amiből kettő is van.

A "minden más" kategóriába felkerült egy szalaghímzés epres képem.  Ennek a leírását a szalaghímzés oldalamon olvashatod.

Mindemellett foltoskodtam is, aminek eredménye egy fényképes foltvarrott ágytakaró és két kávés falikép lett.  A két kávés falikép most  Szigetszentmiklóson a Cukorfalat Kávéházban látható.

S ha már foltvarrás, akkor a két kávés képnek elkészültek a leírásai is, amiket pedig a Hogy készült oldalról tölthetsz le.

A kiállítások menüben a Zselízen készült fotókat és a Nagyorosziban készült képeket láthatod, s hamarosan a Mezőgazdasági Múzeum kiállításának képei és a keresztszemes kiállítás képei is felkerülkek egy-egy albumba.

Ennyi történt az elmúlt hónapokban... Összefoglalva.  A nyári pihenés még hátra van, de remélem, abból is jut majd egy kicsi.  Te miket alkottál a nyáron?

 



M.I.Eszter



" order_by="sortorder" order_direction="ASC" returns="included" maximum_entity_count="500"]


Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Szia Eszter!
    Csak bámulok mennyi szép és ötletes dolgot tudsz csinálni. “Irigylem” a fantáziádat, kedvedet, kitartásodat ….. Maradj mindig ilyen friss és ügyes. A nyári tábor munkái nem nekem valók, láttam már máshol is ilyesmit, de valahogy nem érzem foltvarrásnak, tőlem idegen munkák, pedig van vele mit dolgozni.
    Szép napot!
    Katuc

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből