Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Kézimunkáim bemutatására készülök

Néhány hónapja, amikor egy ismerősöm a keresztszemes és a foltvarrással készült kézimunkáim bemutatására kért fel, nagyon megörültem. A műveim bemutatására ezen a hét végén kerül majd sor Encsen a volt gimnáziumomban, ahol szombaton45 évfolyam diákjai találkoznak majd.

A későbbiekben egyeztettük az időpontot, s abban is megállapodtunk, hogy a helyszínen akinek kedve tartja valamilyen apró kézimunkát is készíthet velem. Ennek az ötletnek a kigondolása okozott pár fejtörős órát. Végül négy fajta foltos dolog előkészítésébe fogtam bele. 

A már tavaly a Múzeumok Éjszakáján is nagy sikert aratott csibe mellé egy másik „szárnyas” került a listára. A csibéből 300, a bagolyból pedig 200 darabot készítettem elő félkész állapotba. Ez azt jelenti, hogy a csibét ki kell tömni flízzel és az alja összevarrása után már csak a két szemét kell a helyére ölteni és készen is lesz a félig saját-készítésű csibe. A bagoly esetében a vállalkozó kedvűeknek hasonló feladataik lesznek, csak ott mások az öltések típusai.

Csibék Baglyok

 


Emellett, hogy ez a sok madár ne halljon éhen, no meg mert ennek az időszaknak – és személy szerint nekem is – a kedvenc gyümölcsöm az eper, ebből is 300 darabot készítettem elő arra, hogy apró epreket lehessen belőlük készíteni.

A negyedik fajta dolog pedig néhány szívecske lesz, igaz ebből csak nagyon korlátozott számban készítettem. (összesen 40 db kisebb nagyobb méretben).

Eprek Szivek

Természetesen, mint ahogyan a képek is mutatják, mindegyikből készültek mintadarabok, s reménykedem abban, hogy az oda látogatók közül többen is kedvet kapnak a varráshoz. Egy-egy darab elkészítése 5-10 percet vesz mindössze igénybe.

Ezen a képen a baglyok, az eper és a szívek alapanyagai vannak:

Alapanyagok


Keresztszemesre nem igazán tudtam olyan mintát találni, ami könnyen és rövid idő alatt elkészíthető lenne, ráadásul egy apró mintával nem is nagyon lehet mit kezdeni akkor sem ha az elkészül. Ehhez már valamilyen „tálalási” eszköz is kellene (mondjuk hűtő-mágnes, kulcstartó vagy képeslap).

De eddig még csak arról írtam, miket lehet majd készíteni. Azonban azon is elég sokat gondolkodtam, melyik kézimunkáimat mutassam be. A keresztszemesek közül főleg képeket válogattam össze, de néhány terítő és törülköző is biztosan bepakolásra kerül majd. A foltvarrásokat a méretük miatt szelektálnom kell majd valószínűleg, hiszen bár nem kicsi az autónk, de azért nekünk is kényelmesen el kellene benne férnünk.

Foltvarrások kiállításra

Pár hete összeírtuk a foltvarrással készült faliképek méreteit aminek alapján mindegyikhez vágtunk tartó rudakat, hogy a bemutatásukkal ne legyen probléma. Még a végeikre a könnyebb rögzítés érdekében lukakat kell fúrni, de akár így is használhatóak.

A kiállított keresztszemes képekhez és foltvarrott művekhez kell még készítsek feliratokat, melyiknek mi a címe és milyen technikával készült. Tegnap már ezekhez is megvettem a papírt, valószínű holnapra elkészül az a lista, ami alapján könnyedén el lehet majd készíteni a kézimunkák címeit.

Itt tervezem majd bemutatni néhány olyan foltos és keresztszemes képet is, amik még a honlapon nem szerepelnek az elmúlt hetek időhiánya miatt. Pár nap múlva pedig a kiállításról is beszámolok egy bejegyzésben és terveim szerint képekben is.



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Nagyon aranyosak! El se tudom képzelni, mekkora türelem kell ennyi apróság előkészítéséhez… Ezekkel a baglyokkal már szemeztem, lehet valahol róluk mintát találni?

    Ja és köszi, hogy megosztottad a címkés elérhetőségeket, már úton is vannak felém a minták!!! Nagyon kíváncsi vagyok rájuk:))

    Szép napot!!! Kata

  • Kedves Kató!
    Majd mutatsd meg, milyen lesz a Te cimkéd. (Lehet, hogy a CoolTeam is örül nekem???)

    A baglyok mintáit fel fogom tenni, de az Indexes fórum néhány hozzászólásában is megtalálod.

    A mintadarabok nem egyszerre készültek, hanem folyamatosan készítettem őket.

    M. I. Eszter

  • Szia Eszter!

    Gratulálok ehhez a nagyszerű lehetőséghez! Nem kis munka volt ezeket a dolgokat előkészíteni. Biztos vagyok benne, hogy mind a közös varrogatással, mind csodálatos műveiddel sikert fogsz aratni.

    Minden jót kívánok Neked,

    Ami
    http://www.foltosdolgok.hu

  • Tegnap elkezdtük bepakolni a kocsit. Talán most lesz az első alkalom, hogy nem férünk el a csomagtartóban. Eddig bárhová mentünk ezzel az autóval, a “kalaptartót” mindig rá tudtuk húzni. Most lehet, hogy nem fog sikerülni. (majd rakunk fel fotót)
    A nagy kérdés az lesz, hogy a helyszínen hogy tudjuk biztonságosan rögzíteni a (főleg) a keresztszemes képeket.
    Ez a mai nap nagy kérdése.

  • Ez nekem annyira, de annyira szimpatikus, hogy ez a Husband:)))))) ennyire odaadóan van jelen a kreatív életedben is, Eszter:)))

    Ezt le kellett írjam:))) Nagyon sok bldogságot még nektek!!!

  • Szia Eszti!✿
    Az epres az tök jó?
    Miből varrtad?✿
    Amúgy én pannonhalmi vagyok…
    Te hány éves vagy?;
    ✿Én 11.✿

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből