Ezt a bejegyzést azért írtam, mert lehet hogy Neked,
gyerekednek, vagy unokádnak van ilyen játéka,
de ugyanúgy mint ahogy bennünk sem, benned sem merül fel
egy népszerű és remek kikapcsolódást nyújtó játék kapcsán a veszély-érzet, és
úgy találtam, hogy a forgalmazó nem hívja fel erre a veszélyre kellő képpen a figyelmet.

............................................

Kérlek, olvasd el ezt a bejegyzést.  Soha nem küldök tovább körleveleket, fenyegető e-maileket, de ez a eset velünk történt meg néhány napja.  Ha úgy gondolod, hogy másokat is érdekelhet, oszd meg ismerőseiddel!

A NEOCUBE VESZÉLYES IS LEHET!

A történetünk legeleje tavasszal kezdődött, amikor a párom egy ilyen Neocube játékot kapott születésnapjára.  Azóta együtt játszottunk vele, remek dolgokat építettünk, alkottunk.  Panna is szívesen játszott vele, ügyesen alakította a golyókat különféle formára, "rajzolt a lépcsőfeljáró fém oszlopára virágot, pillangót a golyókkal, de volt, hogy a hűtőre tett ki egy-egy rejzot az apró mágnesekkel.  (Az erős mágnesességgel rendelkező golyók átmérője kb. 3-4 mm)

Nem is gondoltunk bele abba, milyen veszélyes játékot adtunk a saját gyerekünk kezébe.  

 

Július 23-án dél körül telefonált a férjem a munkahelyemre, hogy Panna erős hasfájásra panaszkodik, de mivel a reggeli meleg pogácsa után nem nagyon ivott, így nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget.  (Saját bevallása szerint a mellékhelyiséget nagyobb dologra kb. két napja használta.)  Koradélutánra el is múlt a hasfájás, majd mire fél 6 körül hazaértem összegörnyedve feküdt a szobájában.

Gondoltam ennek fele sem tréfa, irány az orvos, hiszen jön a hét vége, és egyébként sem fest valami jól Panna.  A doktorbácsi vakbélgyulladás gyanújával a Heim Pál kórházba küldött, ahol röpke 3/4 óra várakozás után szintén vakbélgyulladás gyanúját állapították meg, de mivel nem ők az ügyeletes sebészet, továbbküldtek a Tűzoltó utcai Gyerekklinika sebészeti ügyeletére.  Pannának ekkor nagy baja nem volt, azaz hullámzóan panaszkodott hasfájásra, de nem folyamatosan.

A klinikán is vakbélgyulladásra utaló tüneteket állapítottak meg és hívták is be a második sebészt.  Pannának nem volt láza, hányingere, és a vérkép sem volt rossz, azonban a hasi tapintásos tünetek egyértelműen vakbélgyulladásra utaltak.   (Nem vagyok orvos, így azt megállapítani, hogy szükséges lett volna más vizsgálat-e vagy sem így utólag sem tudom eldönteni.)

Este 11 óra körül tolták be Pannát a műtőbe rutin vakbél-műtétre.  Azt mondták, kb. 45-50 perc az egész.   Éjfél után 20 perccel jött le a doktornő és egy kémcsőbe zárt 3 golyót mutatva kérdezte, ismerős-e az edény tartalma.   Hidegzuhanyként értek a látottak.

Elmondása szerint szerencsénk volt, mert a vakbél elkötése és mindenféle más rutin-vizsgálat elvégeztével az egyik csipeszt egyszercsak nem tudták kivenni Panna hasából, mert hozzátapadt az egyik golyóhoz.   Átnézték az egész vékonybelét és még kettőt találtak.  Ezt a hármat kivették, azonban a műtét utáni röntgen még 5 db-ot mutatott  (szerencsére azok egy helyen egybekapcsolódva voltak.).
A panaszokat tehát nem vakbélgyulladás, hanem a bélben különböző helyeken lévő mágnesek összekapcsolódása okozta.

Hagyomános játékot ha lenyel a gyerek, akkor nagy esélye, hogy végigmegy rajta különösebb gond nélkül. Ezeknél a mágneses golyóknál az a baj, hogy nagy távolságból is vonzák egymást, így akkor is összetapadhatnak, ha közöttük van a bél fala. Ezzel nagyon nagy fájdalmat, félreérthető tüneteket és akár bélelhalást is okozva.

Másnap reggel - hajnalban - Panna hősiesen saját lábon sétált ki pisilni és rohamosan javult az állapota a következő két napban. Hihetetlen, milyen gyorsan regenerálódik egy gyerek! 
Szombaton délelőtt készült még egy rötgen, s az is egymásba kapaszkodva mutatta az öt még bennmaradt mágnest.  A következő napokban - egészen szerdáig arra vártunk, hogy ez az öt golyó megmozduljon, és "természetes" úton távozzon.   Ez szerdán délután történt meg,  s ekkor tudtunk végleg fellélegezni.  Panna ekkor már szinte szaladt a kórház folyosóin, s egyre több labdát kapott a kórház bejáratánál lévő automatából (ez volt a csali, hiszen mozogni kellett).

Szerencsésnek tartom magunkat, hiszen a megfelő kórházban kötöttünk ki és szerencsénk volt akkor is, amikor a golyó a fém csipeszhez regadt.  Szerencse, hogy a műtét során meg nem talált golyók egyben voltak és a későbbiekben sem váltak szét, vagy kapcsolódtak össze.  Szerencse, hogy az eredetileg a beleket összetapasztó golyók nem tettek kárt semmiben.

A mai napig nem tudjuk mikor kerültek a golyók Panna szájába, hasába és ő sem emlékszik arra, hogy lenyelte volna (hiszek neki).  Mindenesetre a játékot jó időre száműztük az aktív játékok táborából. 

Ezt a bejegyzést azért írtam, mert lehet hogy Neked,
gyerekednek, vagy unokádnak van ilyen játéka,
de ugyanúgy mint ahogy bennünk sem, benned sem merül fel
egy népszerű és remek kikapcsolódást nyújtó játék kapcsán a veszély-érzet, és
úgy találtam, hogy a forgalmazó nem hívja fel erre a veszélyre kellő képpen a figyelmet.

Kérlek, ha apró mágneses játékokkal látsz gyereket játszani, jusson eszedbe a mágnesek "vonzó" tulajdonságára, és intsd óvatos játékra a gyerekeket, szülőket!