Tavaly májustól ismét dolgozom, azonban novembertől kaptam egy lehetőséget a munkahelyemen, ami után rengeteg dolgom lett. A feladat tetszik, remek kihívás, kedves kollegák... stb, csak sok-sok időt és energiát emészt fel.
Ezzel egy időben elkezdődött a Foltvarázs-szezon is, így este munka után még csomagoltam, számláztam, majd ágyba zuhantam. A november és a december nagyon gyorsan elszaladt, észre sem vettük, és már Karácsony lett.
Többen írtátok emailben, hogy a tavalyelőttihez hasonló játékban szeretnétek részt venni ismét, de sajnos most erre már nem jutott az energiáimból. Idén szeretném azonban folytatni.
Az új évet - mivel eredeti szakmám közgazdász - éves zárással, könyvvizsgálattal, beszámolással kezdtem... Terveimben a februárt már egy egyszerűbb, jobb hónapnak képzeltem el.
Azonban a február megint elszaladt. Azaz lassan döcögött. A hónap elején kiderült, hogy a másik szememet is meg kell műteni, majd a következő hetek lábadozással teltek. Mire vége lett a hónapnak, már egész jól voltam.
Márciusban viszont a februári lamaradásokat próbáltam pótolni. Még nem sikerült teljesen úrrá lenni a felgyülemlett teendőköny, de most már azt látom, jó úton haladunk.
Igyekszem ide is mihamarabb visszatérni és bemutatni az újabb kézimunkákat - ugyan nincs sok belőle, de van egy-két érdekesség.
Itt szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek még nem sikerült a levelére, hozzászólására válaszolni.
M.I.Eszter

Örülök, hogy újra jelentkeztél!Sajnálom, hogy újra műteni kellett, de szerencsére akkor már jól vagy! :o)))
Örülök,hogy egy jól sikerült műtét után újra jelentkeztél!!!
Remélem most már talán egy kicsivel több időd marad és ide is tudsz írni néha egy pár sort!!!
Már nagyon vártam, hogy újra olvashassak/csodálhassam a munkáidat! Örülök, hogy már jobban vagy.