Karácsonyi angyalok 2009
Karácsonyra egy játékra hívtam olvasóimat, amiben az eddigiekhez képes újdonság, hogy nem kell, hogy a résztvevőknek saját blogjuk legyen, elegendő az, hogy lelkesen és örömmel készítsenek két-két ajándékot két ismeretlen kézimunkázónak, s cserébe mindenki kap valaki mástól két-két ajándékot.
A játékra felhívást a képre kattintva találhatod.
A jétékban végül 49-en veszünk rész, így összesen 98 csomag kell, hogy december közepéig útjára induljon.
Lassan kezdenek érkezni az elkészült ajándékok képei, ezért hoztam létre ezt a külön oldalt, ahol az elküldött ajándékokat mutatom majd be a hozzám küldött képek alapján.
Az eddig hozzám érkezett fotókat feltöltöttem, de még közel sem teljes a lista. (2010.01.03.)
Próbáltam azt is beazonosítani ki küldött és kapott meg ajándékokat. (Nehezebb, mint gondoltam.) Van még néhány résztvevő, akiről nem tudom, elküldte-e a csomagokat, nekik írok most egy emlékeztető e-mailt. Remélem, csak a posta késik.
Klári ezt a két csomagot küldte:


.
Vilma által küldött ajándékok képei:


.
Jutka két egyforma ajándékot küldött a párjainak:

.
Ildikó ezt a két csomagot postázta:


.
Marika karácsonyi angyalkái:
.
Nórától érkeztek ezek a képek:
.
Erika kézimunka csomagjai:
.
Marika két ajándéka:

.
Anyuszi ezeket küldte:
.
Judittól ezek a díszek érkeztek:
.
M.Judit ajándékai:
Adta:
Kapta:
.
Silerika készítette ezeket a kézimunkákat:
.
Gizi ezeket a képeket küldte:
.
Ezeket a képeket Marianna küldte:
.
Judit ajándéka
.
Andrea ajándékai:
.
Ezeket a bannereket én küldtem:
.
Éva ajándékai:
.
Mónika ajándéka
.
Anyukám ezeket küldte:
.
Erika ajándékai
.
Gabi ajándékai:
.
Etelka egyik ajándéka:
.
Ildikó küldte:
.
Edit küldte:
.
Irénke ajándékai:
.
Ági ezeket az ajándékokat kapta:
.



















































Sebőkné Fekete Mária:
Kedves Eszter!
Nagy örömmel fogadtam ezt a játékot. Jó ötlet, a felnőttek is szeretnek játszani, másnak örömet, boldogságot szerezni.
2009 december 15, 2:36 du.A lázas készülődés közepette csengetett a postás, és hozta az első ajándékot. Egy gyönyörű keresztszemest. Már fel is tettem a helyére.
Képeket küldök, nagyon boldog ünnepeket kívánok:
Sebőkné Marika
Sikli Tímea:
Örömmel jelentkeztem én is a játékra, és izgatottan vártam a két nevet, akiknek az ajándékom küldhetem. Gyöngyből készített nyakláncokat adtam postára, remélem sikerült örömet szereznem velük. Most én lesem a postást, s várom az angyalkám küldeményét:-)
2009 december 15, 6:44 du.Köszönjük Eszter ezt a kezdeményezést, remélme hagyomány lesz belőle.
Timi
Rébék-Nagy Julianna:
Nagy lelkesedéssel jelentkeztem én is a játékra, viszont közben kétségeim támadtak. Jó lesz nem lesz jó?
2009 december 15, 7:51 du.A nagy izgalomban elfelejtettem lefényképezni mert tegnap feladtam én is.
Nagyon szépet szerettem volna, csak félek nem úgy sikerült ahogyan én gondolatban elterveztem.
Szeretném én is megköszönni Eszter a lehetőséget és a belefektetett munkádat.
Jutka
Rácskayné Bánfi Erika:
Kedves Eszter!
2009 december 15, 9:56 du.Én is úgy jártam(mivel még nagyon-nagyon kezdő foltozó vagyok), hogy nem tudom jó lesz-e amit küldtem.Varrtam,de nem foltosat, hanem kicsi karácsonyfát,melyet gyöngysorral díszítettem,harangot, és egy szívet. Ezeket ablakba vagy a karácsonyfára lehet tenni,vagy csak úgy a lakás dísze lehet. Remélem aki kapja örül majd neki.Köszönöm a lehetőséget,hogy részt vehettem a játékba.Neked Eszter hosszú boldog életet kívánok(lehet hogy önzés),de szeretnék még 1000 évig az oldaladon nézelődni, és ötleteket csenni tőled! Erika
Fodor Lászlóné:
Kedves Eszter
2009 december 15, 10:02 du.Ma végre sikerült eljutnom a postára,hogy elküldjem a meglepetéseket a nekem kisorsolt lányoknak.Remélem örülnek majd neki.Próbáltam olyan meglepit készíteni,ami talán majd tettszik nekik.
Az egyik angyalkámtól már megkaptam az ajándékot, nagyon örültem neki.
Ha lesz még ilyen játék, szívesen veszek részt rajta.
köszönöm hogy játtszhattam veletek
zsuzsa
Rácskayné Bánfi Erika:
UI:majdnem elfelejtettem,de egy szép karácsonyi verset is küldtem.Remélem annak is tetszik aki kapja!Erika
2009 december 15, 10:02 du.vavik:
Eszter!
Én is elküldtem az angyalkáimnak az ajándékot, remélem aki kapja örül neki, nem nagy dolog, de aki kapja remélem örül majd neki. Viszont a nagy izgalomban a karácsonyi üdvözletem elfelejtettem mellé tenni…:( A képeket este elküldöm neked mail-ben.
2009 december 16, 11:20 de.Köszönöm a lehetőséget, izgatottan várom a postást!!!
Sikli Tímea:
NAgy meglepetés ért ma, megkaptam az angyalkám csomagját! Milyen a véletlen? Pont attól a hölgytől, aki az előző hozzászólásom után van itt az üzenetekben, s azon aggódott, vajon jó lesz-e az ajándéka:-)
2009 december 16, 1:32 du.Kedves Jutka!
Nyugodj meg, mert óriási örömet szereztél a terítővel és a díszekkel. Nagyon szépen köszönöm neked!!!!
Írtad, hogy elfelejtetted lefényképezni. Én most megteszem helyetted, és elküldöm a képeket Eszternek.
Békés ünnepeket kívánok neked is, és még egyszer nagyon köszönöm!
Timi
Szepesiné Gabi:
Szeretettel üdvözlök mindenkit!
Ma megkaptam az egyik csomagomat, nagyon szépen köszönöm.Én nem bontottam ki. A karácsonyfa alá fogom tenni és szenteste fogom megnézni.Sok puszi érte Juliannának!
Gabi
2009 december 16, 4:53 du.vmami:
Kellemes ünnepi készülődést Mindenkinek!
Egyik angyalkám már meglátogatott. Sajnos személyesen nem tudom Neki megköszönni, nem tudok emailcímet.
Kovácsné Jutka —– nagyon köszönöm.
Üdvözlet: vmami
2009 december 16, 9:12 du.Rébék-Nagy Julianna:
Örömmel olvasom célba értek a csomagok!
2009 december 17, 12:07 du.Timi megnyugodtam, hogy neked tettszik és örülsz az ajándékoknak.
Gabi remélem neked sem okozok csalódást.
üdv mindenkinek Jutka
Kovácsné Jutka:
Kedves vmami.
Örülök, hogy tetszett. Sajnos én sem tudom senki email címét. Akinek küldtem és akitől kaptam az ajándékot. De gondolom ami késik az nem múlik. Kellemes Ünnepeket Kívánok mindenkinek. Kné jutka Békéscsabáról.
2009 december 17, 4:09 du.Végváriné Rehák Gizella:
Kedves Eszter!
2009 december 17, 5:36 du.Az egyik Angyalkám már megérkezett, Köszönet érte Évinek.
Az én Angyalkáim is útrakeltek. Remélem tetszenek majd. Igazán jó volt résztvenni ebben a játékban. Köszönet érte.
A képeket hamarosan küldöm.
Mindenkinek Békés Ünnepeket!
Végváriné Gizi
Norika:
Kedves Eszter!
2009 december 17, 7:31 du.Tényleg jó dolog ez a játék és köszönöm hogy részt vehettem benne.
Az én angyalkáim is elindultak már és remélem azóta célba értek. És én is megkaptam az első ajándékomat és nagyon nagyon tetszik. Köszönöm szépen Éva!
Ezúton kívánok mindenkinek Békés Boldog Ünnepeket!
Törteli Erzsébet:
Kedves Eszter
2009 december 17, 10:56 du.Az én angyalkáim is elmentek,csak izgalmamban ki maradt a karácsonyi üdvözlet.Az egyik angyalkám megérkezett, egy szép karácsonyfa gömb,nagyon tetszik,köszönöm.
BÉKÉS BOLDOG ÜNNEPEKET KIVÁNOK
Erzsi
Hudák Lászlóné:
Kedves Eszter.
2009 december 18, 7:07 de.Épp az ajándékokat csomagoltam, amikor csöngetett a postás. Gyönyörű ajándékot kaptam. Egy karácsonyi gömböt. Én legalábbis így neveztem el. Remélem, az én ajándékom is ugyanúgy fog tetszeni. BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK.
Andi
Kovácsné Jutka:
Kedves Eszter!
2009 december 18, 10:20 de.Ma megérkezett az első angyalkám.Nagyon megörültem mert már nagyon vártam. Nagyon szép és ötletes ajándékokat kapta, melyet ezúton szeretnék megköszönni Horváthné Rozikának. A karácsonyi gyöngy függők nagyon szépek és jól fognak mutatni a fán. Mégegyszer köszönöm. Jutka
Rozika:
Kedves Eszter!
2009 december 18, 1:28 du.Az én egyik angyalkám is megérkezett Nórától.Egy nagyon szép gömböt kaptam mely nagyon tetszett nekem és családomnak is.
Kedves Jutka!
Örülők, hogy tetszik az ajándékom. Izgatottan várom a másik angyalkámat is.
Mindenkinek szeretnék békés boldog karácsonyi ünnepeket kívánni. Horváthné Rozika
vmami:
Kedves Eszter!
A második angyalkám is megérkezett! Tőle nagyon szépen kidolgozott gömbdiszeket kaptam. Köszönöm Máriának!
JÓ volt várni a postást.
Békés, boldog karácsonyt Mindenkinek: vmami
2009 december 18, 6:19 du.Detti:
Kedves Eszter! Az én egyik angyalkám is megérkezett Erikától, aki Vácról küldött néhány kedves kézzel varrott karácsonyi díszt.
2009 december 18, 8:28 du.A mai napon én is útra bocsájtottam az ajándékot vivő angyalokat. Remélem tetszeni fog a “redwork” karácsonyi falikép a megajándékozottaknak!
Áldott karácsonyt kívánok minden kedves angyalkának!
Rácskayné Bánfi Erika:
Kedves Eszter!
Az én egyik angyalkám ajándéka is megérkezett. Nagyon szépen köszönöm Szilviának az alátéteket,igazán nagyon szépek! Külön köszönet, hogy az egyikre ráhímezte a nevem! Még sosem kaptam ilyen szép ajándékot!Eszter, neked köszönöm a lehetőséget a játékban való részvételért. Minden Angyalkának kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!!!Erika
2009 december 18, 8:42 du.Kiss Mónika:
Kedves Eszter!
2009 december 19, 1:16 du.Tegnap és tegnapelőtt megkaptam mindkét angyalkámtól az ajándékot. Különleges dolgokat kaptam, és aminek kifejezetten örülök, hogy olyan technikával, amit én nem tudok gyártani. Az én ajándékaim is elrepültek csütörtökön, remélem, hogy mindegyik épségben odaért.
Köszönöm a szervezést, és kívánok mindenkinek Kellemes Ünnepeket!
Móni / Picurka
Rébék-Nagy Julianna:
Kedves Eszter!
2009 december 19, 5:19 du.Ma nagy öröm ért megérkezett az első angyalkám ajándéka. Fonyódi Imréné köszönöm.
mikhel:
Kedves Eszter!
2009 december 19, 9:48 du.Megérkeztek az ajándékok!Köszönöm,gyönyörűek!
Kovácsné Jutka:
Kedves Eszter!
2009 december 20, 4:03 du.Tegnap megérkezett a második angyalkám is. Lakatosné Szilviától. Ez az ajándék is nagyon ötletes és hasznos. Nagyon köszönöm.
Jutka
silerika:
Szia Eszter! Mindkét ajándékcsomagom megérkezett a címzettekhez! Úgy tűnik sikerült örömet szereznem mindkettővel. Én még csak az egyik csomagomat kaptam meg Ida13-tól, de remélem, hogy a fa alá tehetem még a másikat is. Köszönöm a játékot!
2009 december 20, 6:22 du.F.Judit:
Kedves Eszter!
Megérkezett az első ajándékom Nagyon szép, nagyon köszönöm Tirnitczné Irénkének. Olvasom, hogy az én egyik ajándékom is célba ért, remélem a másik is. Mindenkinek áldott Karácsonyt kívánok! Fonyódiné Judit
2009 december 21, 7:48 de.Sikli Tímea:
Ma megérkezett a második angyalkám csomagja is. Kiss Mónikának nagyon szépen köszönöm a gyönyörű munkát és a sok apró figyelmességet, amit a csomagba rejtett! Békés ünnepeket kívánok neked Mónika!
2009 december 21, 6:35 du.Rébék-Nagy Julianna:
Kedves angyalkák!
Ajándékozók és ajándékozottak.Ma megérkezett az én második angyalkám ajándéka. Picurka, Kiss Mónika küldte az enyémet is, itt is köszönöm Mónika.
Micsoda véletlen már megint Tímea hozzászólása után jön az enyém. Egyre jobban érzem valami összeköt bennünket!:O)
Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok Jutka.
2009 december 21, 7:27 du.tsmaiann:
Kedves Eszter!
2009 december 22, 10:34 de.Most végre én is “megszólalok”,bár blogodat,honlapodat és a lányokét is sokszor látogatom,még sosem szoltam hozzá dolgokhoz.Most belőlem is kikivánkozik a köszönetnyilvánítás,hiszen olyan jó volt ebben a játékban részt venni.Helyes dolgokat kaptam,s remélem amit én küldtem az is tetszett.Szeretnék még hasonló játékokat.
Békés ünnepeket kivánok neked és mindenkinek aki ezt olvassa.
Üdv:Mariann
Sikli Tímea:
Kedves Jutka!
2009 december 22, 10:54 de.Lehet igazság abban amit írtál, hogy összeköt minket valami:-) Újabb szál közöttünk, hogy ugyanattól az angyalkától kaptunk ajándékot:-)
Szép napot, vidám készülődést mindenkinek!
Szepesiné Gabi:
Angyalkám Bea!
Ma megérkezett a meglepetésed és nagyon izgulok.Én nem bontom ki csak szent este a csomagokat a karácsonyfa mellett családi körben.A tőled kapott csomag alakja nagyon kíváncsivá tett, mert vágyok valamire és lehet, hogy pont tőled kapom meg
Pusza érte
Köszönöm Eszternek a lehetőséget és az ötletet az ajándékozásra.Nekem sok örömet és boldog perceket szerzett.Kívánok mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet
Gabi
2009 december 22, 12:01 du.Detti:
Tegnap berepült hozzám a második angyalka is! Köszönöm Eszter a gyönyörűséges karácsonyi falidíszt, no és a csokit!
2009 december 22, 1:17 du.Rácskayné Bánfi Erika:
Ma megérkezett a második angyalkám ajándéka,Judittól Paksról.Nagyon szépen köszönöm a szarvasos alátéteket és a szalvétagyűrűket.A kisebbik lányom nagyon szereti a szarvasokat és csillogó szemmel nézi.Volt még a csomagban illatos finom mézeskalács.Nagyon szépen köszönöm neked Judit!
2009 december 23, 1:11 du.Remélem a te angyalkád is hasonló örömet szerzett neked.Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!Erika
Hudák Lászlóné:
Kedves Eszter. Titokban reménykedtem,hogy te leszel az egyik angyalkám, és bejött. Köszönöm az ajándékot. Gyönyörű, már találtam is neki helyet. Nagyon szépen köszönöm. Boldog Karácsonyt mindenkinek. Hudákné Andi
2009 december 23, 4:44 du.Baksáné Timár Judit:
Kedves Eszter!
Megérkezett az első angyalkám, gyönyörű gyöngyből készült karkötőt, képeslapot és szalagokat kaptam. Nagyon örülök neki!Remélem a másik angyalkám is megérkezik, nagyon várom! Nagyon tetszett a játék, remélem máskor is indítasz hasonlót!!! Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!
Judit
2009 december 23, 7:24 du.jankovics éva:
Kedves Eszter!
2009 december 24, 6:39 du.Megkaptam az első ajándékot,amit kislányom rögtön birtokba vett,azóta is ölelgeti kedves pocakos hóemberét!
Köszönöm Szepesi Gabinak!
Sajnos a másik ajándék még nem érkezett meg,de örömmel várom
az ünnep után hátha megkapom.
Mindenkinek további jó munkát és áldott békés karácsonyt kívánok!
Jankovics Éva
aranyalma:
Köszönöm a lehetőséget az ajándékozásra, mindkét Angyalkám ajándékát megkaptam, de egyiküknek e-mail-cím hiányában nem tudtam visszajelezni. De itt van és boldogan vettük birtokba!
2009 december 27, 12:42 de.Viszont én sem tudok semmit az egyik ajándékom sorsáról, pedig kértem visszajelzést, adtam is elérhetőséget. Időben feladtam, remélem, nem kallódott el.
Tirnitz Józsefné:
Köszönet a játék – lehetőségért. Nagyon komolyan vettem a feltételt, már ami a küldés dátumát érintette. Kár, hogy nem mindenki így gondolkodott.Orosházáról érkező csomag kellemes meglepetést hozott, az angyalka nagyon ügyes volt, kedves és szép ajándékokat készített nekem. A helybéli angyalka ugyancsak megvárakoztatott, már azt hittem, nem is lesz két angyalkám, végre 24-én becsengetett….. a meglepetés így is nagy volt. — Ugye nem kallódott el az én fotóm sem, mert én nagyon időben, még novemberben elküldtem …. Üdv. Irénke
2009 december 27, 12:52 de.F.Judit:
Sajnos én sem kaptam meg a második angyalkám ajándékát de ami ettől sokkal jobban foglalkoztat az az, hogy az enyémet megkapta e Lakatosné Szilvi? Időben feladtam elsőbbségi küldeményként. Remélem odaért! Boldog Új Esztendőt kívánok mindenkinek! Judit
2009 december 27, 10:16 de.silerika:
Végre ma meghozta a második angyalkám ajándékát, egy xszemes hímzett karácsonyi üdvözlőlapot a posta.Köszönöm Varga Tiborné Mónikának.
2009 december 28, 4:29 du.Jankovics Éva:
Kedves Hrashné Ildikó,ma megérkezett az ajándékod
2009 december 28, 7:15 du.ami nagy örömöt szerzett számomra!
Sajnos én nem adtam e-mail-címet meg,így nem tudom megkapták-e
az ajándékaimat!
Boldog új évet kívánok mindenkinek!
M.I.Eszter:
Remélem, mindenkihez odaér mindkét csomag, még akkor is, ha egy kicsit késik vele a postás.
Hamarosan jövök újabb képekkel, és persze én is köszönöm az angyalkáimnak a kedvességeket.
Karácsony tiszteletére nem nagyon ültem gép elé, január első napjaiban mutatom is az eredményét.
Jó most egy kicsit megint tűt venni a kezembe, mert az utóbbi egy hónapben kicsit sűrű lett a program, s a hímzés kimaradt az életemből.
Most egy szép képet készítek, s hamarosan el is készül.
M.I.Eszter
2009 december 28, 9:01 du.Rozika:
Kedves Eszter!
2009 december 30, 8:54 du.Én még mindig nem kaptam meg a második angyalkám ajándékát, pedig mindennap várom a postást a kapuban hátha de mindig elmegy előttünk. Remélem az én másik ajándékozottam is megkapta a csomagom mert nem írt ide az oldalra. Én már csak reménykedni tudok, hogy nem veszett el útközben az ajándékom!
Klári:
Kedves Eszter!
2009 december 31, 7:35 de.Gratulálni szeretnék az angyalka játékhoz.Az én angyalkáim időben megérkeztek:Jágerné Varga Viktória és Gyarmatiné Hegedűs Anna személyében,köszönöm nekik az ajándékokat.Remélem az én angyalkáim is megérkeztek időben.Minden kedves kézimunkázónak kívánok békés,boldog újévet.
Detti:
Kedves Eszter!
Megajándékozottaim nem jeleztek vissza, remélem odaért a csomag Letenyére Erikának, és Boconádra Katalinhoz!
2010 január 2, 2:52 du.Kakuszi:
Szeretném ezúton is megköszönni mindkét angyalkámnak az ajándékokat, név szerint Csóri Ágnesnek (akinek viszont-angyalkája is voltam), és Aranyos Mariannak.Nagyon kedves dolgokat kaptam, köszönöm a munkájukat!
2010 január 2, 8:03 du.Kata
f.judit:
Gyönyörűek az új dolgok is a képeken, most sajnálom csak igazán, hogy én nem kaptam második ajándékot
(
2010 január 3, 3:22 du.M.I.Eszter:
Judit,
2010 január 3, 3:55 du.hátha még megérkezik az angyalkád második része is.
Igaz, egyike vagy azoknak akik angyalkája még nem jelezte, hogy elköldte-e a csomagot, vagy sem.
M.I.Eszter
Zakariné Józsa Ida:
Kedves Eszter!
2010 január 4, 9:40 du.Először is boldog új évet kívánok! Másodszor elnézést, egyike vagyok azoknak, akik elfelejtettek visszajelezni, hogy elküldtem az ajándékokat, remélem meg is érkeztek. A nagy sietségben fényképet nem volt időm készíteni, de akik kapták, talán majd küldenek neked róla fotót. És harmadszor, de nem utolsó sorban köszönöm az én angyalkáimnak a meglepetést,
-ők rendesek voltak, küldtek képet neked-, neked pedig a játékot.
Bea:
Kedves Timi!
2010 január 5, 11:02 de.Köszönöm szépen a karácsonyi angyali meglepetésedet, nagyon nagy sikert aratott a családban is!!!
- Kedves Eszter!
Akinek csak tudtam elmondtam ezt az ötletes játékot, mindenkinek nagyon tetszett a lehetőség, remélem a egyre többen fognak csatlakozni a jövőben!
BUÉK!
Bea
Bea:
Kedves (Szepesiné) Gabi!

2010 január 5, 11:35 de.Remélem azt találtad a csomagban a fa alatt amire vágytál…
Sajnos nem tudtam lefotozni, de remélem tetszett?
Üdv.
Bea
Lakatosné Szilvi:
Kedves F. Judit!
2010 január 5, 7:33 du.Az ajándékot megkaptam időben. A karácsonyfát ékesíti nagyon szépen köszönöm.
Üdv:Szilvi
M.I.Eszter:
Nekem már csak két hölgy nem jelezte azt, hogy elküldte az ajándékot.
KÉREM EZÉRT, HOGY JELENTKEZZEN, AKI MÉG MINDÍG NEM KAPTA MEG AZ AJÁNDÉKÁT!
Remélem, azóta már minden csomagot kiszállított a posta.
Mindannyitoknak köszönöm szépen, hogy együtt játszhattunk, s remélem, lesz kedvetek jövőre is velem tartani.
Az év vége nekem sűrűbb, volt, mint terveztem, ezért a szervezési hibákért így utólag kérek elnézést.
Még néhány kép nem került fel ide azok közül, amiket nekem küldtetek, de ha még nem küldted el a képet a munkádról, nyugodtan küld el az eszter@eszterkezimunka.hu címre, s hamarosan kiteszem.
M.I.Eszter
2010 január 5, 9:12 du.Rozika:
Kedves Eszter!
2010 január 6, 11:34 de.Én még december 14-én feladtam a csomagokat Kovácsné Jutkának aki visszajelzett, hogy megkapta. A másikat Hadháziné Ildikónak aki viszont nem jelzett vissza. Én azon társaim mellé kerültem akik még mindig nem kapták meg a második angyal ajándékát!Hajdú Nórától megkaptam mint már írtam is róla korábban.
Köszönöm a játékot neked kedves Eszter és mindenkinek aki becsületes volt! Kapni JÓ de ADNI MÉGJOBB!
Rozika
F.Judit:
Lehet, hogy ugyanaz az angyalkánk Rozikával? Remélem jól van és nem azért nem tudott készülni, mert valami baja lett!! Szilvi köszönöm a visszajelzést! F. Judit
2010 január 6, 12:12 du.M.I.Eszter:
Rozika,
A Te nagyalkád jelzett, hogy feladta a csomagokat, és a másik hölgy már meg is kapta. Én még reménykedem abban, hogy hozzád is elér – ha késve is – az ajándék.
F.Judit,
Sajnos a Te másik anyaglkád nem jelzett, és a másik högy sem írta még, hogy megérkezett volna az ajándéka. Én is remélem, hogy nem történt semmi rossz a küldő hölggyel. Sajnos a levelemre még nem reagált.
M.I.Eszter
2010 január 6, 12:20 du.Rozika:
Kedves Eszter!
2010 január 6, 12:47 du.Megkérdezhetem ki a másik angyalkám!
Rozika
baracs:
Kedves Eszter
2010 január 6, 1:40 du.Nagyon sok szép ajándékot kűldtek egymásnak a kézimunkát kedvelők. Sajnos én későn vettem észre a felhivást, mert nem voltam itthon,meg nem Magyarországi vagyok igy nem vettem reszt,de legkőzelebb biztos megprobálom mert szeretek ajándékozni.További sok sikert kivánok és jó egeszséget az elkővetkező években.
Végváriné Rehák Gizella:
Kedves Eszter!
2010 január 6, 4:10 du.Karácsonyi angyalkáimtól megkaptam az ajándékokat.
Nagyon szépen köszönöm nekik.
Remélem – a fent látható – ajándékaim célba értek és örömöt szereztek azoknak, akik kapták.
Jó volt játszani.
Köszönet érte.
Boldog Új évet kívánok mindenkinek.
Gizi
Horváthné Visnics Erika:
Kedves Eszter!Köszönöm,hogy részt vehettem a játékban,
2010 január 8, 8:11 du.mindkét angyalkámnak nagyon szépen köszönöm az ajándékokat,és a visszajelzésekből tudom,hogy az én angyalkáimnak is sikerült örömet szereznem.
További sikeres munkát,és ötleteket kívánok az új évben!
Erika
Moha:
Kedves Eszter!
Gyönyörűek a kézimunkák, és az ötlet. Sajnos én idő hiányában nem tudtam részt venni benne (így sem készültem el egy ajándékkal időre
– talán majd legközelebb.
2010 január 10, 10:34 du.Ezúton is kívánok minden lelkes kézimunkázónak boldog új évet.
Baksáné Timár Judit:
Kedves Eszter!
Sajnos még én sem kaptam meg a második angyalkám ajándékát. Azt tudom, hogy az egyik ajándékom célbaért, de kíváncsi lennék, hogy amit Fodor Lászlóné Zsuzsának küldtem megérkezett-e? Mindkét ajándékot ajánlott levélként adtam fel, elméletileg meg kellett kapnia. Köszönök neked mindent!
2010 január 12, 1:58 du.Judit
Tirnitz Józsefné:
Sajnálom F.Juditot, hogy a második angyalkája nem érkezett meg. Jó érzés nekem, hogy legalább az én meglepim időben célhoz ért. Örömmel olvastam nana blogján, hogy ő is megkapta a csomagot időben. —Megragadom az alkalmat, hogy itt köszönjem meg orosházi Gabinak a SOK szép ajándékot, és Mariannak a lekvárt. —irénke
2010 január 13, 12:02 du.Dumáné Marika:
Dumáné Marika!
Nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a játékban, én biztosan részt fogok venni az idén is. Megkaptam mindkét angyalkámtól én is
2010 január 14, 10:16 de.az ajándékokat, nagyon szép karácsonyi díszeket, ékszert kaptam, /gyöngyből készült/
és nagyon örültem nekik. Köszönöm.
Akinek én küldtem, az egyik angyalkám visszajelzett, a másik viszont nem, remélem hogy megkapta, igaz az Szerbiába ment, lehet hgoy kicsit több időbe telik míg értesítést kapok tőle.
Mindenkinek kívánok jó munkát, jó egészséget, és boldog újévet, sok szeretettel.
Rozika:
Kedves Eszter!
Eltelt másfél hét amióta útoljára írtam és még mindig nem kaptam meg a második angyalkám ajándékát!Lehet, hogy útközben elveszett valahol? Sajnálom a másik két hölgyet is mivel ők is dolgozak az ajándékokkal, el is küldték de vissza csak egyet kaptak úgy mint én.
2010 január 15, 9:09 de.Rozika
F.Judit:
Kedves Rozika!
Az enyém sem jött a mai postával sem. Azt hiszem ezt a békát le kell nyelni. Én már nem reménykedem. Ha a posta hibája akkor elég rossz hatékonysággal működik. Az elvesztett csomagok száma több mint 3 %. Majd legközelebb jobban megy. Bár én az a tipus vagyok aki még semmit nem kapott ilyen játékokban, úgyhogy nagyon örültem Irénke ajándékának, mert ő volt életemben az első aki így küldött ajándékot. Fel a fejjel legközelebb majd jobban megy. F. Judit
2010 január 19, 1:53 du.M.I.Eszter:
Kedves Lányok,
Köszönöm szépen a játékban való részvételt.
Sajnos a posta ördöge kijutott a játékban. Mindenki azt jelezte nekem vissza, hogy feladta mindkét csomagját.
Nem tehetek mást, mint ezt elhiszem.
Néhány tanulsággal azért szolgált ez a játék, de jövőre is szervezek ilyet, s remélem, minél többen részt vesztek majd rajta. A szabályok kicsit változni fognak, de lényeg marad.
Még egyszer köszönöm, hogy ennyien és ilyen lelkesen játszottatok velem.
M.I:Eszter
2010 február 3, 9:39 de.ági:
Kedves Eszter!
2010 február 3, 5:41 du.Sajnos “rosszalkodott” a szgépem,így csak most értesültem arról,hogy megkaptad a képeket azokról a gyönyörűségekről, amiket kaptam.Az általam készítetteket is viszontláthattam
az ajándékozottak honlapján.Nagyon köszönöm a lehetőséget és azt az izgalmat, amit ez a nagyon komoly játék szerzett.
Őszinte tisztelettel és szeretettel!Ági