Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Skócia 1.

A Index egyik fórumán ígéretet tettem arra, hogy a nyáron szerzett skóciai élményeimet leírom, és megosztom az út során szerzett tapasztalataimat.

Már egy ideje szemezgettünk a szigetország északi részével, de igazán a Birminghami Quilt kiállítás adta az alkalmat arra, hogy összekössük a kiállítást a nyaralással.

A kirándulás előtt nem nagyon nézegettünk utána, hogy hová is fogunk menni majd, ami igazából nem vall ránk, de az előkészületi munkákban a szemem egy kicsit közbe szólt, így annyit tettünk, hogy lefoglaltuk a szállást 4 helyen és az autó bérlését is lefixáltuk.   Megnézegettünk néhány ztikönyvet és katalógust, de határozott terveink nem voltak a látnivalókkal kapcsolatban.

Augusztus 16-án indultunk reggel Budapestről, és Lutonban szált le a repülőnk.  Azt tudtuk, hogy az autót a reptéren kapjuk meg.  A több autóbérléssel foglalkozó cég egy telephelyen tárolja az autóit és igazából a papírok kiállítása és az autó átvétele nem tartott túl soká.  Egész úton a Párom vezetett, s hol én, hol pedig a GPS navigált.   A hátsó ülésen pedig Panna lányunk szórakoztatta a Mamit. Erre a napra volt még egy kis programunk Lutonban, aztán elindultunk Birmingham felé.

Map of England


Estére értünk a szálláshelyünkhöz.  A vacsora után még sétáltunk egyet a kisvárosban, megcsodáltuk a szinte egyforma  angol házakat, de többre már nem futotta időnkből.

Augusztus 17. (vasárnap)


Ez volt a 2008-as Festival of Quilt záró napja, ahol én egész nap a szebbnél szebb foltos munkákat nézegettem, míg a család többi napja eltöltött egy fél napot Birminghamben.

Ez volt az egyik kedvenc képem a kiállításon:

Festival of quilts 2008


 Ez pedig a saját képem, és mellette persze én:

Festival of quilts 2008


Mivel a kiállítás végén a kiállítók nagy többsége visszakapta a kiállított művét, későn eset értünk vissza a szállásunkra.

Augusztus 18.  (hétfő)


Reggeli után bepakoltunk a kicsi kocsinkba, majd északnak vettük az irányt.

Panna lányunk egyik kedves meséje a Beatrix Potter által írt Nyúl Péter és társai. Mivel ezekről a mesefigurákról egy teljes birodalmat rendeztek be Windermere-ben, a tóvidék egyik nagyobb városában, így erre a napra ezt terveztük egyik programunknak. Birminhgam és Perth között ez kb. fél úton van, közel már a Skót határhoz.

Ezek a képek ebben a múzeumban készültek:

Beatrix Potter - Winredmere


http://www.hop-skip-jump.com/


Néhány éve már dolgoztunk az angol tóvidék egyik kisebb szállodájában (Rydal Hall) és nagyon megtetszett az a vidék nekünk.  Gondoltuk, megmutatjuk a lányunknak, hogy dolgoztunk, s terveztünk egy nagyobb sétát is a környéken, amit a szakadó eső elmosott, így csak egy kisebb séta, vízesés-nézés, kertben-gyönyörködés lett belőle.  Pár képet azért készítettünk itt is:

Raydal Hall Ambleside


http://www.rydalhall.org/


A délutánunk azzal telt, hogy elautózzunk Perth-ig. Itt a vacsora után még mentünk egy jó nagy kört a városban, a folyóparton, hogy az elgémberedett lábainkat kinyújtóztassuk, és hogy még jobban essen az alvás.  Perth egyébkét egy nagyon kedves kisvárosnak bizonyult. Edinburgh-tól egy kicsit északra található, s innen terveztünk néhány közeli látnivalót megnézni..

Augusztus 19. (kedd)

Ezt a napot Stirlingben töltöttünk, ahol az óvárost a helyi vár koronázza meg.  Maga a vár egy viszonylag nagy területen fekszik, és mi a domb alján hagytuk az autót.  Kellemes kis (meredek) séta visz fel a várhoz, azonban lefelé már nem is annyira megerőltető.  Itt a várba való belépés előtt ajánlották, hogy vegyünk egy 3 napos bérletet, ami 77 skót nevezetességbe nyújt aztán belépési lehetőséget. Ugyan ennyi mindent nem lehet 3 nap alatt bejárni, de ha csak ebbe és az Edinburgh-i várba megyünk be, már akkor is olcsóbb volt így. (Csak egyszerre volt kellemetlen kifizetni három felnőttnek.)

Stirling várában láttunk egy "katonai" bemutatót, jól megáztunk (persze ez minden napra igaz volt), és a vár belső részében nézelődtünk.  A várból lefelé menet még benéztünk a Holy Rude Church-be is.

Stirling


http://www.undiscoveredscotland.co.uk/stirling/stirlingcastle/


Este Perth másik részét jártuk be, s megállapítottuk, hogy Perth egyik hídja nagyon jól néz ki naplementében. De fényképező épp nem volt nálunk.

Augusztus 20. (szerda)

Ezen a napon két gyönyörű helyre jutottunk el. A délelőttöt  Scone Palace-ban töltöttük.  Itt már kert bejáratánál több állattal is találkoztunk Szelíd pávák jöttek oda hozzánk - és imádták a ropit - de lehetett simogatni kecskéket és  több más állatot is nézegetni.  Az állatok sora a belső kertben folytatódott, igaz ott már nem merészkedtek ennyire közel.

Erről a kastélyról azt kell tudni, hogy valaha a skót királyok koronázási helye volt, s mai napig őrzik a kápolna előtt a koronázási kő ... másolatát.   Bent a kastélyban nem volt szabad fényképezni, de kertben és a bejáratnál azért készítettünk pár képet.

Panna nagy örömére pedig volt a kertben egy nagy játszótér és egy labirintus is.   Végül mi is megláttuk a labirintus közepét.

Scone Palace


http://www.scone-palace.co.uk/


A szállásunk még mindig Perth-ben volt, így úton hazafelé meglátogattuk a Drummond Gardens-t.  Ide már két napja készültünk.  Első nap nem sikerült megnéznünk, mert a nyitvatartási órák délutánra esnek.  Májustól Októberig délután 1 és 6 óra között tart nyitva ez az ámulatba ejtő kert.

A kertkaputól a kastélyig egy kb 3 km-es fákkal szegélyezett egy sávos út vezet. Már ez önmagában is bámulatos és érdekes.  Aztán akkor jött a következő meglepetés, amikor a kertkapun belül egyik ámulatból a másikba estünk.  De azt hiszem, a képek önmagukért beszélnek:

Drummond Castée


http://www.drummondcastlegardens.co.uk/


Úton Perth felé még megálltunk egy Karácsonyi vásárban is. (augusztusban!)  erről már írtam korábban itt, a blogon.

Christmas village


http://www.nutcrackerchristmasshop.co.uk/


Este még készítettünk néhány képet Pertben is:

Perth


A következő részben írok az Edinbourgh-i látnivalókról és arról az egy napos hosszú utunkról, amiben a skót szárazföld északi részét érintve utaztunk Keletről Nyugatra.

A kirándulásról több képet töltöttem fel a saját Picasa albumomba.



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Nagyon szép helyeken jártatok, várom a folytatást.

  • Egy kicsi pontosítást tennék.
    Perth-be majdnem este 11re érkeztünk az első éjszakán.
    .
    De ami ebben a fontos az az Edinburgh felett lévő Forth Birdge látványa volt.
    Előtte láttam már fotót erről a hídról és el is határoztuk, hogy megnézzünk, de ahogy odaértünk a közúti hídhoz és ott állt mellettünk esti fénnyel kivilágítva, döbbenetes volt. Óriási és csodálatos építmény.
    (megj. Eszter akkor már nyomta a szundit az autóban, ezért maradt ki ebből)

    Pár nappal később láttuk nappal is, de az az első pillanat ahogy akkor este megláttam, felejthetetlen.

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből