Panna lányom a minap segítségemre sietett. Addig nyaggatott, míg le nem eresztettem a vasalódeszkát és nem hagytam őt is egy kicsit az igazi vasalóval gyakorolni. Bárcsak megtartaná ezt a lelkesedést 10-15 év múlva is. Bár be kell, hogy valljam, én szeretek majdnem mindent vasalni.Alig öt éves kora ellenére profin húzogatta a számára aránytalanul nehéz vasalót a pizsamáján, pólóján. Azért arra fel kellett hívni a figyelmét, hogy a nagy koncentrálásban ne hagyja a vasaló előtt a kezét, mert esetleg megég.
Borzasztóan élvezte, hogy ő vasalja a saját pólóit, forgatta, alaposan megsimogatta, majd még össze is hajtotta őket. én pedig lelkesen fényképeztem. A vasaló felállításával többnyire csak két kézzel tudott megbirkózni, de ez sem szegte kedvét.
Egy idő után azonban látszott rajta, hogy kezdi unni. Ekkor történt, hogy véletlenül kicsit a kezéhez is ért a vasaló. Éppen csak, icike-picikét. Itt volt hát az idő a művelet befejezésének. Szerzett egy pohárka hideg vizet, s belelógatta a sebsült ujját. Kicsit még "szenvedett", aztán el is felejtette az egész sérülést.
Másnap viszont büszkén mutogatta a saját maga vasalt pólót az oviban. :)
A Te gyereked is szokott segíteni? Előre haladsz tőle, vagy inkább sokszor szeretnéd egyedül csinálni a dolgokat?
M.I.Eszter
