Sokáig gondolkoztam azon, vajon két kisebb, vagy egy nagyobb tanfolyamot válasszak a Quilt 2008 kiállítás látogatásakor. Végül a hosszabb szalaghímző tanfolyam mellett döntöttem.
A fél napos tanfolyamot Martine House tartotta, aki a szalaghímzés hat alapvető öltésével ismertetett meg bennünket. Ha jól emlékszem, 12-en voltunk, mi tanulók és nagyon gyorsan elrepült a három óra. A fenti képet a tanfolyam során én hímeztem, s meg kell valljam nagy kedvet kaptam a szalaggal öltögetéshez.
Az "óra" elején Martina több általa készített szalaghímzést is körbeadott, így megcsodálhattuk miket is lehet készíteni ezzel a technikával. Ami nekem nagyon tetszik benne, hogy mindannyian ugyanazt az alapcsomagot kaptuk meg, s mindannyiunknak más és más végeredmény lett a végén, valamint az, hogy egy viszonylag nagy méretű hímzés készült el bő két óra alatt úgy, hogy eddig még csak egyszer fűztem szalagot a tűmbe - tehát mondhatni teljesen amatőr vagyok.
Írd meg, Neked hogy tetszik a szalaghímzés! Te próbáltad már ezt a technikát? Kíváncsi vagy, miket lehet vele alkotni?
M.I.Eszter
-
Kategóriák
-
Legfrisebb blogbejegyzések
-
Archívum
- 2011 december
- 2011 október
- 2011 augusztus
- 2011 július
- 2011 június
- 2011 március
- 2010 november
- 2010 október
- 2010 szeptember
- 2010 augusztus
- 2010 június
- 2010 május
- 2010 április
- 2010 március
- 2010 február
- 2010 január
- 2009 november
- 2009 október
- 2009 szeptember
- 2009 augusztus
- 2009 július
- 2009 június
- 2009 május
- 2009 április
- 2009 március
- 2009 február
- 2009 január
- 2008 december
- 2008 november
- 2008 október
- 2008 szeptember
- 2008 augusztus
- 2008 július
- 2008 június
- 2008 május
- 2008 április
- 2008 március
- 2008 február
Nagyon szép lett.
Engem érdekel a szalaghímzés csakúgy, mint sok más kézimunkatársa. Ott van a vágyak polcán, hogy egyszer majd kipróbáljam, de az még idő kérdése…
Addig is figyelgetem, te hogy haladsz majd a szalagos tanulmányaiddal:)
Tényleg látványos, amit készítettél és amennyi idő alatt elkészült. Mit lehet díszíteni ilyen hímzéssel?
A szalaghímzés bármire használható. Lehet a foltvarrásra a varrások mentén, vagy rá a foltokra, lehet ruhára, lehet képet készíteni vele, a keresztszemest kiegészíteni…
M.I.Eszter
Szia Eszter!
Nem szoktam a blogod olvasni, azonban most, hogy erre jártam nem mehetek el szó nélkül. El kell mondjam, csodálatosat alkottál. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy valaha egy foltot varrjak a nadrágomra, és lám itt vagy Te, aki játszi könnyedséggel kelted életre az általad elképzelt formákat az anyagon.
Külön döbbenet számomra, hogy ezt az első próbálkozásod alkalmával tetted.
További csodás alkotó perceket kívánok,
üdvözlettel:
Emil
Szia Emil!
Örülök, hogy tetszik, amiket csinálok. Biztosan Neked is van olyan dolog az életedben, amit szeretsz csinálni, s másokhoz képest nagyon könnyen megy abban a témában a jól teljesítés, akár első próbálkozásra is.
Köszönöm a jókívánságokat is, igyekszem még sok szépet mutatni.
Üdv.
M.I.Eszter
Jaj, a szalaghímzés nekem is az egyik kedves technikám lett. Én is most nyáron ismerkedtem meg vele és csoda szép dolgokat lehet vele alkotni, a többi himzéshez képest rövidebb idő alatt, ezenkivül jól variálható más technikákkal. Ajánlom a “Szalaghímzés ábécéje” című könyvet, nagyon részletesen bemutatja a technikákat és sok ötletet is ad! (Abból csináltam a Dévai gyerekeknek macikákat és kis szellemecskéket.)
Szeretném majd látni miket csinálsz!!
Nagyon szép lett a minta. Én egyszer a foltvarró csoportban tanultam és szintén csodálkoztam, hogy rövid idő alatt milyen látványos eredméynt lehet elérni. Viszont rájöttem, hogy jó minőségű szalag kell hozzá. Gratulálok, biztos nagy élmény volt!
Szia Marianna,
Egyet értek azzal, hogy a szép szalaghmzéshez minőségi alapanyag szükséges. Teljesen más hatás érhető el egy szatén, egy organza, vagy a egy szép selyemszalaggal. Most én is a selyemszalagok felkutatásán munkálkodom éppen, de nem egyszerű találni, s hogy még választék is legyen belőle, az már majdnem lehetetlen. És szembesültem azzal a ténnyel is, hogy többszörösébe kerül a selyem mondjuk a szaténnak.
M.I.Eszter
Kedves Eszter!
Eddig is csodálattal nézegettem munkáidat!
Most a szalaghímzéssel mégjobban megdobogtattad szívem.
Ezt én is szeretném megtanulni.Bizom benne hogy megosztod velünk.Kívánok jó egészséget, sok szép kézimunkát!
Huuu! Ezt szalagokból csináltad? Igazán klassz és szemetgyönyörködtető!
Én is szeretném megtanulni, remélem az ősz és lassan a tél beköszöntével, már idöm is lesz!
Gratulálok!
Csera!
Igen, ez szalagból van, és nem is nehéz megcsinálni. Úgy látom van érdeklődés a téma iránt, majd kitalálok valamit az okításra.
M.I.Eszter
Keves Eszter!
Nagyon régóta készülök megtanulni a szalaghímzés technikáját, azonban még nem jutottam el odáig, hogy ez megvalósuljon. Ismerőseim között van egy óvónéni, aki gyönyörű dolgokat készít ilyen módon. Csak csodálni tudom. Valamikor, amikor majd ráér, ígérte, hogy megtanít erre a kézimunka fajtára.
Nagyon dekoratív módja a díszítésnek, és bizony nagyon sok mindent lehez készíteni ezzel a módszerrel.
Kedves Eszter!Ha nem is jelentkezem be, akkor is minden nap benézek hozzád.Gratulálok, nagyon ügyes és aktív vagy. A szalaghímzés nekem is nagyon tetszik, így szívesen vennénk sokan egy okítást. Aki kevésbé ügyes annak is lenne sikerélménye ezzel a technikával. Kiváncsian várom a megvalósulást.Köszönöm szépen, további jó gyógyulást és aktívkodást. Üdvözlettel : baliibi
Kedves Eszter!
Én még a foltvarrást is a nyáron kezdtem el gyakorolni,de mivel táskamániás vagyok,ezt a mintát táskán tudnám elképzelni.Csak gratulálni tudok a munkáidhoz és nagyon jó lenne,ha ezt a technikát is megtudnád nekünk tanítani.
További csodálatos alkotást és nagyon jó egészséget kívonok!
Kedves Eszter!
Mostanában már nincs nagyon időm kézimunkázni. A szalaghímzés technikája nagyon szép, nagyon érdekes.Soha nem próbálkoztam vele, talán majd jövő nyáron.
További jó munkát és főleg egészséget kívánok!
Kedves Eszter!
Nagyon szép technikát tanultál. Én már ismerem és egy kicsit gyakorolgattam is.Ha ilyen aktívan dolgozól, remélem, hogy meggyógyult a szemed. További sok szép munkát kívánok. Üdv: Józsefné, az az Éva
Kedves Eszter!
Gratulálok a kiállított munkáidhoz! A képek sok ötletet adnak.Remélem, én is belekezdhetek valami nagyobb darabbba(ha időm engedi).Addig is naponta benézek hozzád.Jó egészséget, jó öltögetést kívánok.Üdv.:Sné Erika
Kedves Eszter! Nagyon szép a szallagosod,én is probálgatom van egy kimondottal szala himzéses köhyvem,de én is csak még tanulom.Szerintem nagyo szép dolgokat lehet vele csinálni!A szalagokat és a külső Váci úti Kender fonoo és szallag gyár üzletébe vettem.Lehet,hogy a gyár neve nem pontossan ez de az biztos,hogy a Váci Úton van a Duna Plázával szemben.Rengeteg szallag van szinte minden szinben és szélességbe,és jóval olcsobb mint az üzletekben!Üdv:Gabi
Kedves Eszter! Tényleg nagyon szép amit készítettél, nem csodálom, hogy beleszerettél. Én még nem láttam ezt a technikát, de nagyon kiváncsi lennék rá, hogy hogyan is kell elkészíteni. Köszi: Lívia
KEDVES ESZTER!
CSODÁLATOSAK A MUNKÁID!
PRÓBÁLTAM A SZALAGHÍMZÉST A SZALAGHÍMZÉS ÁBC-jéből DE NEKEM SAJNOS NAGYON NEHEZEN MENT FŐLEG AZZAL VAN GONDOM HOGY NEHEZEN HÚZOM ÁT A SZALAGOT AZ ANYAGON ÉS A CSÓMOK SEM MENNEK. NAGYON EL VAGYOK KESEREDVE, MERT ANNYIRA GYÖNYŐRŰEK EZEK AZ ALKOTÁSOK ÉS NEKEM NEM MEGY.
Kedves Rita!
A szalagokat áthúzni az anyagon nem egyszerű. Jó nagy tűvel kell varrni, ez az egyik titka. A csomó, miért nem megy? Mi történik vele? Ne légy elkeseredve, szerintem egy kis gyakorlással Neked is menni fog. 🙂
M.I.Eszter
Nagyon szépek a munkáid.Én is kacérkodom ezzel a kézimunkával.Hol lehet megtanulni?
Többen érdeklődnek a szalaghímzés elsajátításával. Hol lehet ezt tanulni ?
Ilona,
A weben tanulható a http://www.szalaghimzes.hu oldalon. (új büszkeségem… )
Kik azok a többek, akik érdeklődnek, és hol laknak ezek a többek?
M.I.Eszter
Kedves Eszter csodálatos amit csinélsz. énis probálkozom. a folt varrás és a szallaghimzés fogott meg, a munkáim nem tudom még elküldeni mert még csak most tanulom a számitó gép kezelését , majd , de kérlek küldj továbbra is , ujra kedvet kaptam akézimunkához. Gizella
Kedves Eszter!
Csodálatosan szép a szalaghimzésed. Ha lesz egy kis időm biztosan kipróbálom én is.
Arra lennék kiváncsi, hogy ezek a kézimunkákat lehet-e mosni?
Köszi.
Éva
Éva!
Ezeket a hímzéseket lehet nyugodtan mosni. Ha kifeszítve kerül szárításra, akkor a minta szépségét sem veszíti el.
M.I.Eszter
Kedves Eszter!
Ez a szalaghímzés nekem is nagyon tetszik… régóta foglalkozom kézműveskedéssel… bár én a gobelin, keresztszemes és a suba technikákat részesítem előnyben. A foltvarrást és ezt a szalaghímzést még egyáltalán nem próbáltam… de majd talán a segítségeddel:)
nagyon szépek a kézimunkák. szeretném megtanulni. légyszives ird meg, hogy milyen anyagra kell ezt varni és hogy milyen tű kell hozzá és ezket hol lehet beszerezni. én heves megyében lakom. előre is köszönöm a segitségedet és kedvességedet.
üdvözlettel csitneki jánosné aranka