Eltelt pár nap, amióta a párnákhoz hozzákezdtem. A második párna is elkészült. Ehhez is három estére volt szükség, de csak azért, mert mostanában rövidek voltak az estéim.
Az elmúlt két hétben Panna lányunk a nagymamájánál nyaralt, így próbáltunk olyan programokat is belesűríteni az életünkbe, amik vele nehezebben mennek. Ennek végül az lett az eredménye, hogy szinte minden este (inkább éjjel) csak beesünk az ágyba, még későbbi időpontokban, mint amikor a leányzóval is foglalkozni kell. De ez nem panasz, inkább örülök, hogy sikerült mindezt a sok-sok mindent elintézni, megcsinálni.
Az első este csak eddig jutottam:
Második este a harmadik szín került a vászonra és kontúr egy részét hímeztem ki:
A harmadik este aztán sikerült a másodikat is befejezni.
A három szálas változatból már csak a harmadik virág van hátra. Nem tudom, mennyire látszik a képen, hogy az első két párna alapszíne sem egyforma. Az első csontszínű vászonra, a második pedig fehérre készült. A harmadik rózsaszínű hímzővásznon lesz.
Lassan kezdi már az oldalam furdalni a kíváncsiság abból a szempontból is, hogy vajon mennyire lesz látható a két különböző szálvastagságú hímzés különbsége ugyanazon a hímzővásznon.
Te milyen szálvastagsággal hímzel a vászonra?
M.I.Eszter