Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Táborban jártam Kőszegen – csibék, eprek, szívek varrása nagy lelkesedéssel

Eper, szív és csibevarrás KőszegenNéhány beszámolóval adós vagyok,  s azokat igyekszem pótolni.  Első körben a Köszegen töltött napjaimról és az Eszterkézimunkához kapcsolódó csibevarrásról írok néhány sort, és remélhetőleg képeket is mutatok.

A július első hétvégéjét töltöttük a határ-menti városban Pannával és jó néhány másik gyermekkel közösen egy kreatív táborban.

Mint "meghívott" oktató vettem részt a szombati programokon, és próbáltam a szalaghímzés néhány alapöltését megmutatni a lelkes lányoknak.  (A fiúk annyira nem lelkesedtek. :) )   A szalaghímzésről készített beszámolót a szalaghímzés.hu-n, a linkre kattintva olvashatod el, illetve a délelőtt és a délután folyamán készített fotókat arról, hogy hogyan készültek a hímzések, és milyenek lettek azok, oda már feltöltöttem.

A szalaghímzés végeztével azonban néhányan még ott maradtak repetázni a szalaghímzésből, viszont volt olyan is, aki megelégedett a már elkészített két mintával, és inkább valami mást csinált volna. 

Szerencsére pénteken délután még eszembe jutott, hogy betegyek egy-két dolgot a kocsi csomagtartójába, így meglepetés-varrás lett az esti program.

A már tőlem megszokott csibékkel, baglyokkal, eprekkel és szívecskékkel készültem.  A tini lányok körében ebből két dolog örvendett népszerűségnek.  Kitalálod?  Igen.  A szívecskék és az eprek.   A vacsoraidőre már azok a "nagylányok" is visszaszállingóztak a városból, akik inkább a városi sétával töltötték a napot, és lelkesen kapcsolódtak be az eper és szívecske gyártásába.

Eprek és szívecskék varrása Kőszegen


Nem számoltam, mennyi foltos apróság készült, de úgy vettem észre, élvezte a csapat a textilfigurák készítését.  Aztán valamikor 8-9 körül abbamaradt a varrás. és jöhetett a megérdemelt késő esti fagyizás.

Persze nem csupán két kép készült a varrogatásról.

Kattints a Megtekintés PicLens-selre, úgy az összes képet láthatod sorban. A képekre kattintva csak azokat látod, amik ezen az oldalon vannak kicsiben.

:



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből