Idén nyáron még egy kiállításra pályáztam. A Románia déli részén Iasiban megrendezésre kerülő Texpo Art 2008. kiállítás idén október 25 és november 25 között került megrendezésre.
A jelentkezési lapot időben elküldtem, azonban a GLS egy kicsit megviccelt, ugyanis a pályázati anyag leadási határideje után becsöngetett a csomagommal, hogy nem találták a címzettet. Azért némi szervezés és segítő levelezések után útjára indítottam még egyszer a Magyar Postával. Hogy, hogy nem ők megtalálták a címzettet.
A kiállítás megnyitója most kedden volt, de a nagy távolság miatt ezt a kiállítást személyesen nem fogom tudni megnézni.
A megnyitóról azonban Smaranda blogján találtam képeket, s a blog írójától kértem, küldjön nekem képeket, amiket felteketek ide. Büszke vagyok arra, hogy az én képemet is nézegetik a kiállításon. Úgy látom ismét jó társaságba keveredett az egyik alkotásom.
Ezen a képen pont az általam küldött foltos munkát nézegetik a látogatók:
A többi képet a honlapon a kiállítások között találod.
M.I.Eszter
-
Kategóriák
-
Legfrisebb blogbejegyzések
-
Archívum
- 2011 december
- 2011 október
- 2011 augusztus
- 2011 július
- 2011 június
- 2011 március
- 2010 november
- 2010 október
- 2010 szeptember
- 2010 augusztus
- 2010 június
- 2010 május
- 2010 április
- 2010 március
- 2010 február
- 2010 január
- 2009 november
- 2009 október
- 2009 szeptember
- 2009 augusztus
- 2009 július
- 2009 június
- 2009 május
- 2009 április
- 2009 március
- 2009 február
- 2009 január
- 2008 december
- 2008 november
- 2008 október
- 2008 szeptember
- 2008 augusztus
- 2008 július
- 2008 június
- 2008 május
- 2008 április
- 2008 március
- 2008 február