Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Heritage tulipán alakulása

A következő nagy fába vágtam a fejszémet. Mint ahogyan azt már korábban is említettem, négy egymáshoz kapcsolódó keresztszemes képet szeretnék kivarrni.

Az első ezek közül a tulipános kép. A készletben megkaptam minden szükséges hozzávalót. Fonalat, alapanyagot, tűt, leírást.

Heritege tulipán készlet


Körülbelül egy hónapja fogtam bele. Aztán sajnos egy kicsit pihentetnem kellett a szemem. Mielőtt félretettem, ilyen állapotban volt:


Aztán a múlt héten egy kicsit belehúztam, s ez lett belőle:


 


Mivel még ilyen készletet ezelőtt nem varrtam, meglepődtem, milyen sok a félszem benne. Eddig keresztbe felezett szemekkel találkoztam többnyire a Tetty Teddys, vagy a Micimackós képeknél, s most a hosszába vagy keresztbe vágott félszemek gyakorlására van lehetőségem szép számban. A másik dolog pedig, ami a kép végső szépségét is adja majd, hogy szinte az összes szín, amit a keresztszemes hímzéshez használni kell a leírás szerint két féle színből áll.

Azt, hogy egymás mellé közel azonos színű keresztszemeket kell öltenem, már a Lanarte készleteknél is megszoktam. Ami viszont szintén új dolog, az a telibe varrás. Ennek előnye, hogy a kép széléhez is lehet a szemeket viszonyítani. Ez jól jön ellenőrzéskor. Eddig szerencsére még csak egyszer számoltam el, s az is hamar kiderült, így csak egy fél szálat kellett visszabontanom.

Az eddigi eredmény nekem nagyon tetszik, s várakozásaimhoz képest könnyebben és gyorsabban haladok (csak el ne kiabáljam!) .

Kíváncsi lennék, Neked hogy tetszik az eddigi munkám. Oszd meg velem a véleményed!



M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Gyönyörű!
    Ezeket a meleg vörösbarna-terrakotta-okker-méz-ekrü színárnyalatokat nagyon szeretem varrni is, meg egyébként magam körül is. A “mindenszemkivarrva” keresztszemes kicsit emlékeztet a gobelinre, számomra mégis szebb annál. A teli-tömör minta adja, hogy felülről lefelé, sorban is lehet varrni, nem kell középről számolgatni. Meg minek is számolgatni az öltéseket mennyiségre, mikor olyan jó csinálni, nem igaz?
    Szépen dolgozol, azért ilyen harmonikus a kész munka, mert örömmel készíted.
    További jó alkotást, a végeredmény garantáltan kiállításra való minőség lesz!
    Örülök, hogy javul a szemed.
    Üdvözlettel
    Marika

  • Kedves Eszter!
    Gyönyörű kép.. És nagy-nagy GRATULA a kiállítási munkáidhoz, csodásakat alkotsz! Ha csak fele ilyen ügyes lennék…

    Mielőbbi gyógyulást kívánok , mert nagyon szeretnék újra gyönyörködni!
    Üdözlettel
    Patrícia

  • Kedves Eszter! Gratulálok, nagyon szép,igényes munka.Remélem, láthatjuk majd bekeretezve is.Sok sikert, jó alkotást. Üdvüzlettel :baliibi

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből