Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

Karácsonyra hangolódva

Karácsonyra hangolva


Hát ennek is eljött az ideje. A tegnapi napom azzal telt, hogy a fél lakást átsuvickoltam, ablakokat pucoltam, port töröltem és még hasonló Karácsonyra hongoló mutatványokat vittem véghez.  Lesz még egy ilyen "menet" az ünnepekig, de nem bánom.  Szó szerint kikapcsolódtam.  Még élveztem is.  (Légy szives ne írjátok, hogy akkor menjek hozzátok is, mert az élvezet csak a mi lakásunkra érvényes. :) )


Eközben néhányan tippeltetek arra, vajon melyik is az a karácsonyi kézimunka, amelyiket már idén csináltam abból a tizenháromból, amit a Lehetek a Télapód? bejegyzésben bemutattam. S a nyertes is megvan.


Persze nem most kezdtem neki a karácsonyi ajándékok és díszek elkészítésének, de most kezdem én is igazán azt érezni, hogy közelednek az ünnepek, s bár hó még nincs, de azért lassan kopogtat a Karácsony.


Idén inkább kisebb foltos dolgokat készítettem, s néhány keresztszemest és szalaghímzést.   Még nem vagyok készen mindennel, amit elterveztem, de úgy tűnik, hogy talán a listám végére érek, legalábbis karácsonyi készülődés ügyben. S hogy mi is lesz az idei évre tervezettekkel?  Az is hamarosan kiderül.


Az Újdonságok közé feltettem az eddig elkészült karácsonyi képeimet, de érdemes az egyes kategóriákban is szétnézni, mert több olyan képem is van, amiről több fotó készült, és nincs mindegyik az Újdonságok között.


Az idei kedvencem a már előző bejegyzésben is bemutatott rózsaszín angyalkás banner, amiből még tervezek másikat is készíteni, s ez lesz az első jól tippelőnek - Ritának - is a nyereménye.  Remélem neki is tetszik majd.   Talán azért tetszik ez leginkább, mert nem a megszokott piros, zöld és fehér színeket használta a minta tervezője.


 


Karácsonyi keresztszemes angyalka


 


Te hogyan állsz a karácsonyra hangolódással?  Elkészültek már az ajándékok, lakásdíszek?  Tudod már mi lesz a menü?


Ajándékok terén egészen jó állok már, csupán a párom ajándéka és Panna nagypapájának a meglepetése hiányzik a szekrényből.  A lakást nem hiszem, hogy jobban feldíszíteném, szóval ezt én kipipálom, de arról, hogy mikor hol leszünk és ebből kifolyólag mikor kell majd nekem ellátni a családot élelemmel, még fogalmam sincsen. De majdcsak ez is megoldódik. :)


Addig is kívánok jó nézelődést, készülődést és ráhangolódást az Ünnepekre!




M.I.Eszter



Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288

Warning: Parameter 2 to qtranxf_excludeUntranslatedPostComments() expected to be a reference, value given in /var/www/virtual/adword/html/eszterkezimunka.hu/wp-includes/class-wp-hook.php on line 288
Szólj hozzá
  • Szia Eszter,
    Nagyon szépen köszönöm, ma megérkeztek a Burdák, teljes épségben!
    Már forgatom is őket!
    Köszönes -köszönet mégegyszer! :o)
    Alexa

E-mail cím nem jelenik meg. A kötelező mezőket *-ggal jelöltük

Üzenete moderátori jóváhagyás után jelenik meg az üzenőfalon. Köszönjük türelmét!

Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből