Hihetetlen mennyi "szemét" fér el egy tenyérnyi kertben. Három zsáknyi elszáradt ágat, lehullott levelet, megmetszett bokrot sikerült a kert felének rendbetétele során összehozni. S ha már összehoztam, valaki el is vihetné. Na majd erre is kitalálok valamit.
Eleinte Panna még segítségemre volt, tartotta a zsák száját, gyűjtötte a katicabogarakat, házat épített nekik... stb, aztán délutánra belefáradt.
Szerencsére a kert nagyobbik részével végeztem egy nap alatt, hiszen vasárnap szépen folyamatosan esett a finom tavaszi eső.
Én meg a takarítás-ebéd-mosás hármassal végezvén, befejeztem a saját gyöngyös képeimet, ami még hátra volt belőle, legalábbis a keresztszemes részét, és magam sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan haladok majd ezzel a Newton macival.
Szinte pillanatok kialakult a maci teste, majd az esti film alatt fű, s végül a heti hetes alatt az ég. Ma estére a kontúrok maradtak, amiből van bőven rajta.
Van még két ilyen maci tervbe véve, aztán valami nagyobba fogok. Most egy kicsit lelkesít az, hogy ezzel ilyen gyorsan haladok, mert a következő nagyobb képre ez aztán nem lesz elmondható.
M.I.Eszter
.
-
Kategóriák
-
Legfrisebb blogbejegyzések
-
Archívum
- 2011 december
- 2011 október
- 2011 augusztus
- 2011 július
- 2011 június
- 2011 március
- 2010 november
- 2010 október
- 2010 szeptember
- 2010 augusztus
- 2010 június
- 2010 május
- 2010 április
- 2010 március
- 2010 február
- 2010 január
- 2009 november
- 2009 október
- 2009 szeptember
- 2009 augusztus
- 2009 július
- 2009 június
- 2009 május
- 2009 április
- 2009 március
- 2009 február
- 2009 január
- 2008 december
- 2008 november
- 2008 október
- 2008 szeptember
- 2008 augusztus
- 2008 július
- 2008 június
- 2008 május
- 2008 április
- 2008 március
- 2008 február
Nagyon aranyos maci, sok sikert a következőhöz.
Zsóka
Köszönöm.
A kontúrokkal jól elszórakoztam. Ez az összevissza öltögetés nekem néha fárasztóbb, mint a sok kereszt. 🙂
Már csak a felirat hiányzik.
M:I.Eszter