Keresés

Panna és a szalaghímzés

Ezen a nyáron is készültünk Kőszegre, s a tábor előtt kíváncsi voltam arra, mit is tud Panna.   Ő persze nem azt választotta, amit majd ott is elkészíthet, hanem inkább lerajzolta, mit is szeretne hímezni a szalagokból. Kiválogatta a színeket és miután megmutattam neki az öltéseket, egyedül el is készítette a saját is keretezett szalaghímzését.  Egyedül […]

Előkészítve a következő nagy keresztszemes hímzés

Hamarosan belekezdek.  A fonalak rendezőben, a vászon kivasalva, a minta áttanulmányozva várják az első öltéseket a dobozomban. Lendületet kell még szereznem hozzá.  Előtte még a maradék Newton macik és egy doboz áll sorban. S hogy mi is ez? A keresztszemes kép címe Celtic Autumn és egy kétszer 5 részes sorozat egyik darabja. (A többit nem […]

Szalaghímzés tanfolyam Birminghamben

Sokáig gondolkoztam azon, vajon két kisebb, vagy egy nagyobb tanfolyamot válasszak a Quilt 2008 kiállítás látogatásakor. Végül a hosszabb szalaghímző tanfolyam mellett döntöttem. A fél napos tanfolyamot Martine House tartotta, aki a szalaghímzés hat alapvető öltésével ismertetett meg bennünket. Ha jól emlékszem, 12-en voltunk, mi tanulók és nagyon gyorsan elrepült a három óra. A fenti […]

Még néhány nap…

    Ahogy azt augusztusban már írtam, hamarosan egyel többen leszünk. Ez az év viszont olyan gyorsan rohant, hogy nem igazán volt időm ezzel a bloggal és a kézimunkával kapcsolatos oldalammal foglalkozni.   Persze most ígérhetném, hogy majd ha itthon leszek, de már nem merek könnyelmű ígéretekbe bocsátkozni.  A terv azért a kézimunkáim készítése és bemutatása… […]

Országos Keresztszemes Kiállítás – 2011

Az előző bejegyzések egyike a kiállításra készülődésről szólt.  Most megosztom veletek a kiállítás tapasztalatait, és a fotókat, amiket a keresztszemes kiállításon készítettem a hét elején. Meglepetésemre az idei kiállítás két helyszínen volt.  Az első – nagyobbik teremben voltak a keresztszemes képek és néhány apróság az első három díjazott alkotás kivételével.  Idén is sok sok érdekes […]

Országos kézműves seregszemle a Vajdahunyad várban

Idén július végén-augusztus elején ismét megrendezésre került az AMKA szervezésében a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a Magyar Kézművesség 2011 és a Négy Évszak Kézműves szemmel című kiállítás. Ezen az éves megmérettetésen a szakmai zsűri által válogatott, kézzel készült tárgyak seregszemléjén, idén sem csalódtam.  Remek tárgyakat láthattam, a mikor ellátogattam a kiállításra. (Sajnos idén a megnyitó-ünnepségről lemaradtam […]

Országos Keresztszemes Kiállításra készülök 2011.-ben

Mint ahogyan az előző években, úgy idén is jó néhány keresztszemessel pályázok az Országos Keresztszemes Kiállításra.  Ebben az éveben azonban inkább apróbb dolgokkal, mint nagy képekkel. Az elmúlt egy év úgy elszaladt, hogy szinte észre sem vettem, s csak ritkán jutottam tű és fonal közelébe.  Azért főleg télen hímeztem egy-két érdekességet. A képen látható ollóőr […]


foltvarazs webruhz