Blog

Itt olvashatod, mi történik velem, mik a legújabb kézimunkáim. Kövess, gyere minél gyakrabban!

2008. júliusi újdonságok

A legutóbbi újdonságok bemutatása óta sok minden történt velem. Ide a bogra rendszeresen be is jegyzem ezeket a történéseket, azonban most újabb képeket is töltöttem fel a honlapra az újdonságok közé.

Kisebb keresztszemesek és foltvarrott kézimunkák készültek el az elmúlt hónapokban. (Lassan majd el is kezdem kihúzogatni a tervezett munkák közül, mik is készültek el.)

Foltvarrott képek július


A fenti képen is látható angyalkás és szíves előre csomagolt apró foltvarrott képek már egy ideje várták a szekrényben, hogy elkészüljenek. Az egyik délután neki is álltam és nagyon hamar sikerült elkészíteni az angyalkát és a szíveket. Ezeket a kicsi készleteket még azoknak a kedves ismerőseimnek is nyugodt szívvel tudom ajánlani, akik egyébként nem varrnak rendszeresen, hiszen a csomag tartalmaz minden kelléket és kézzel – varrógép nélkül – is könnyen megvarrhatóak. A sikerélmény után pedig egyedi ajándékkal vagy lakásdísszel büszkélkedhet a kép készítője.

A foltvarrott faliképek között szereplő szivárványos textilfoltokból készült kép anyagait elég soká vadásztam az üzletekben. Végül amikor nekiláttam jól passzoltak a színek egymáshoz és a kép is gyorsan elkészült. Az idei Magyar Kézművesség kiállításra be is neveztem, ahol a szakmai zsűri úgy ítélte, hogy az méltó a bemutatásra. A Kézműves seregszemle alkotásai még július 27-ig láthatóak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Ló termében a Vajdahunyad várban.

A Múzeumok Éjszakáján, mint ahogyan tavaly is, olyan varrható apróságokkal leptem meg a Vajdahunyad várba látogató közönséget, amiket haza is vihettek az elkészítésük után. 397 db baglyot, csirkét, epret és szívecskét varrt össze a népes látogató-sereg. Remélem, mindenki nagyon jól érezte magát míg az asztal körül varrogatott. Ha eddig még nem tetted, olvasd el a bővebb beszámolót.

Keresztszemes képek július


Keresztszemesek közül most csak négy új képem fotóit töltöttem fel, de hamarosan jönnek újabbak is.

A tavaszi banner (zöld háttérrel fehér alapon sárga virágok) lassan készült, mert pont annak elkezdésekkor adódott némi szem-problémám, és a kongrészalag, amire ezeket a sárga virágokat hímeztem, nagyon apró lukú. Azonban a végeredmény szerintem mutatósra sikerült.

A Cross Stitcher magazinból vett minta alapján elkészülő gyöngyökkel csillogóvá varázsolt kép a mostaniak közül a kedvencem. Be is neveztem az Országos Keresztszemes kiállításra a Camponába. A képről készített teljes fotót a keresztszemes képes között találod.

A lovas keresztszemes kép (Dimensions) Panna lányomnak készült. Mivel nagyon szereti a lovakat, egy ideje már rágta a fülemet, hogy varrjak neki valami lovakat ábrázoló képet. Ebben a készletben még a keretezéshez szükséges karton-keret is benne volt, így az azon lévő halvány lovak még különlegesebbé teszik a képet. Pár hónapja pedig előrelátó módon az egyik kreatív boltban vettem a kép jobb sarkába ragasztott fém lovat.

A férjem által csak „szőrős” maciknak nevezett képet egy hét alatt készítettem el. Mindössze két színnel, egy és két szál felhasználásával, szálöltéssel készült. A „Szőrözzünk!” bejegyzésben ennek az elkészítési praktikáiról olvashatsz bővebben.

A Múzeumok Éjszakájára készülve sürgetővé vált a bagoly és az eper elkészítési leírásának elkészítése s mivel volt utolsó pillanat, hát ezek is elkészültek. A leírásokat a Hogy készül? menüpont alá töltöttem fel.

A Kiállítások közé felkerültek az Encsi kiállítás, a Múzeumok éjszakája és a Magyar Kézművesség 2008 kiállítás képei. Még adós vagyok a tavalyi londoni képekkel, hamarosan azt is feltöltjük a többi kép közé.
Ha még nem tetted meg, iratkozz fel az Újdonság-értesítő levelemre, amiben rendszeresen tájékoztatlak a honlap frissüléséről, s meglepetésként körülbelül havonta egyszer egy-egy foltvarrott blokk hozzáférését is elküldöm Neked.
Kattints ide hogy Te se maradj le az újdonságokról!



M.I.Eszter


Kézimunka hírlevél

Értesülj a legfrisebb tartalmakról első kézből